Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.13. 09:01
null
Lejátszotta az utolsó két felkészülési mérkőzését a szkopjei EYOF előtt a magyar serdülő fiú kézilabda-válogatott, amely előbb kikapott, majd legyőzte Ausztria korosztályos csapatát.

„Jól dolgoztak a srácok, a mérkőzések is jól szolgálták a felkészülésünket. A franciák hét a hat elleni támadása meglepett minket, ezzel nem tudtunk mit kezdeni, ez fontos tapasztalat az EYOF előtt. Innentől a klubmunkán lesz a hangsúly, jönnek az utolsó bajnoki meccsek, többek az ifjúsági BL-ben is pályára lépnek Kölnben. A válogatottban legközelebb június harmincadikán találkozunk; két felkészülési meccs az osztrákok ellen biztosan lesz a programban az esemény kezdete előtt, majd jön az EYOF” – mondta Szabó Levente, a serdülő fiú kézilabda-válogatott szövetségi edzője májusban az Utánpótlássportnak, amikor a csapat mindkét felkészülési mérkőzésén kikapott a francia együttestől.

Az említett franciák elleni két meccset magába foglaló edzőtábor volt az utolsó a 2008-as és 2009-es születésű játékosok alkotta nemzeti csapatunknak tavasszal, június 30-án pedig megkezdte a közvetlen felkészülést a gárda az első világversenyére, az Észak-Macedóniában jövő vasárnap kezdődő nyári EYOF-ra. Az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon a magyarokkal együtt nyolc válogatott méreti meg magát a fiúk között,

a csapat a németekkel, a portugálokkal és a norvégokkal került egy négyesbe.

Forrás: Hungarikum Liget Lakitelek

A serdülők Szegeden kezdték meg a közvetlen felkészülést, majd ezen a héten Lakitelek felé vették az irányt, ahol két felkészülési mérkőzés is került a programba: az osztrákok ellen pénteken a mieink 32–31-re kikaptak egy utolsó másodperces üres kapus góllal,

szombaton viszont visszavágtak, már a félidőben hét góllal vezettek, végül 32–26-os győzelemmel hangoltak az EYOF-ra.

A fesztiválon július 21-én, hétfőn kezdi meg a szereplést a csapat a németek ellen, másnap a norvégok következnek, szerdán pedig a portugálok ellen fejeződik be a csoportkör. 

(Kiemelt képünk forrása: Hungarikum Liget Lakitelek)

 

Legfrissebb hírek

Strandröplabda: 13. a leánypáros az U18-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Jégkorong: nem a rekortán, hanem a jég a pályája Gyulai Miklósnak

Utánpótlássport
3 órája

Triatlon: ötödik helyek az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
13 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 20:49

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 19:33

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
Tegnap, 18:43
Ezek is érdekelhetik