Sevilla: Keita négy évre az UEFA-kupa győzteshez szerződött

Vágólapra másolva!
2007.07.11. 15:44
Címkék
Négyéves szerződést kötött a francia Lens immár volt játékosa, csapatkapitánya, Seydou Keita (képünkön) az UEFA-kupában címvédő, spanyol bajnoki bronzérmes Sevilla együttesével. A 27 éves, mali válogatott középpályás a harmadik igazolása a nyári szezonban az andalúziai alakulatnak, amely korábban az olasz Morgan de Sanctist és a belga Tom de Mult szerződette.
Keita az 1999-2000-s szezonban a Marseille csapatában mutatkozott be a francia élvonalban, de a következő idényt már a másodosztályú Lorient együttesében tölthette.

Velük visszakerült az élvonalba, majd egy évvel később a Lens szerződtette őt.

Utóbbi csapatot öt idényen keresztül és 156 mérkőzésen át szolgálta. A 2006-2007-s szezonban 37 bajnokin lépett pályára, 11 gólt szerzett, ami karrierje eddigi csúcsát jelenti.

Keita tagja volt annak a korosztályos mali válogatottnak, amely az 1999-s világbajnokságon bronzérmet szerzett.
Legfrissebb hírek

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
2 perce

Jövőre Európa elitjében versenyezhet a magyar U18-as baseball-válogatott

Egyéb csapat
6 perce

Két Eb-ezüstéremmel és vb-döntővel írta tovább történetét a magyar cheerleading

Egyéb egyéni
18 perce

F1 75: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem

F1
28 perce

Wimbledon: „lengyel romboló”; „láncfűrészes mészárlás” – Swiateket ünneplik

Tenisz
35 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek

Labdarúgó NB I
51 perce

Zöld-fehérben folytatja a volt újpesti Enisz Bardi – hivatalos

Minden más foci
57 perce

Hazai pályán, különleges hangulatban – ilyen volt a tiszaújvárosi triatlonfesztivál

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik