Madrid: Raúl Liverpoolba tart?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.01.14. 11:33
Címkék
Spanyol lapinformáció szerint nyártól esetleg az FC Liverpoolban folytathatja pályafutását Raúl, a Real Madrid labdarúgója (képünkön).
Az As című fővárosi sportújság arra alapozza feltételezését, hogy a válogatott játékos, illetve Rafael Benítez, az angol klub spanyol edzője régóta remek kapcsolatot ápol egymással, a királyi gárdánál pedig jól érzékelhető, hogy igyekeznek megválni a sztárjátékosoktól, vagy legalábbis hagyják elmenni őket.

Noha Raúl lényegesen szorosabban kötődik a Real Madridhoz, mint az elmúlt másfél évben távozott, vagy hamarosan távozó klasszis játékostársai, azért az ő helye sem biztos, s a lap úgy véli, esetleges klubváltása tovább erősítené Fabio Capello olasz vezetőedző pozícióját, illetve elképzeléseinek érvényre jutását.

Másfél éve ment el a klubtól a portugál Luis Figo, tavaly nyáron hagyta abba pályafutását a francia Zinédine Zidane, csütörtökön jelentette be idény végi távozását az angol David Beckham, és már a brazil Ronaldót is hírbe hozták konkrét egyesületekkel, így a Juventussal, valamint a szaúdi al-Ittihaddal.

Raúl mindazonáltal 2010-ig rendelkezik szerződéssel, idő előtti eladása becslések szerint 18 millió eurót hozna a Real Madrid számlájára.
Legfrissebb hírek

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
12 perce

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
27 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
36 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
41 perce

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Megvan, mikor lép pályára a Fradi Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik