
Minden más foci
12 órája
A Komárom megizzasztotta a Slovant, de kikapott
A pozsonyi szurkolók elégedetlenek voltak a csapatukkal, amely azért így is győzött.

Megvan Szabics Imre első trófeája új csapatával – megnyerték az Egyiptomi Szuperkupát
Az Al-Ahli 2–0-ra győzött a Zamalek ellen, a VAR-játékvezető Vad II István volt.
Minden más foci
13 órája

Két magyar szereplő Afrika legnagyobb derbijén, amit nem is mernek hazai bírókra bízni
Szabics Imre az Al-Ahli kispadján, Vad II István a VAR-szobában kap szerepet.
Minden más foci
17 órája

Szánthó Regő első zsolnai góljait szerezte
Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Somorja ellen a Zsolna B.
Minden más foci
19 órája

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit
A floridai csapat eddig még egyszer sem jutott tovább rájátszásbeli párharcból • Őrült végjáték Minnesotában.
Minden más foci
23 órája

Vasárnapi sportműsor: Manchester City–Liverpool, három NB I-es meccs
NB II-es, NB III-as forduló. Pályán a Real Madrid, a Barcelona, a PSG, a Napoli, az Inter. F1-es Brazil Nagydíj.
Minden más foci
Tegnap, 0:26

Kiválóan játszottak a Vidi korábbi légiósai, kikapott Bukarestben a Csíkszereda
Négy gólig meg sem állt a Dinamo, nem volt esélye a pontszerzésre az FK Csíkszeredának ezen a mérkőzésen.
Minden más foci
2025.11.08. 18:30

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC
A támadó a hetedik gólját szerezte, ezúttal Rózsahegyen győztek az egy félidőt emberelőnyben játszó dunaszerdahelyiek, akik a 2. helyre léptek előre a tabellán.
Minden más foci
2025.11.08. 17:29

MLS: főcsoport-elődöntőbe navigálta a New Yorkot a volt Fradi-edző
Pascal Jansen csapata 2–1-es összesítéssel lépett túl a Charlotte FC-n.
Minden más foci
2025.11.08. 11:59

„Alacsonyabbak a fizetések, mint Magyarországon, de több a fiatal” – a Lendva az élvonal felé menetel
A Bozsik József vezette NK Nafta veretlenül vezeti a szlovén másodosztályt. Sallói István sportigazgató a gazdasági háttérről is beszélt.
Minden más foci
2025.11.07. 11:50

Tizenkilenc embert vettek őrizetbe a török fogadási botránnyal összefüggésben
Az 571 regisztrált török játékvezető közül 371-nek van fogadási számlája, és 152-en aktívan fogadtak is a mérkőzésekre.
Minden más foci
2025.11.07. 11:49

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó
Az U19-es válogatott kapus tisztában volt vele, hogy a norvégok miként rúgják a tizenegyeseket.
Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

A FIFA megnevezte a jelölteket – ők pályáznak az év legjobb labdarúgójának járó díjra
A hagyományoknak megfelelően megválasztják az év legjobb edzőjét és az év legjobb kapusát is.
Minden más foci
2025.11.06. 21:24

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai
Az MLSZ-elnök lánya évek óta dolgozik hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekekért, főként a Csányi Alapítvány kuratóriumi tagjaként.
Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír
Az argentin zseninek játékra lesz szüksége a téli időszakban, ezt használná ki a Galatasaray.
Minden más foci
2025.11.06. 10:17

Csütörtöki sportműsor: Európa-liga-meccset játszik a Ferencváros
A női tenisz-világbajnokságon Babos Tímea a brazil társával harcol a továbbjutásért Rijádban; folytatódik a rövid pályás úszó országos bajnokság Debrecenben.
Minden más foci
2025.11.06. 00:28
Még több foci
Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC
Köszönünk mindent, Imi úr! – román és magyar válogatott játékosok búcsúznak Jenei Imrétől
Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában
Népszerű cikkek
Korábbi Bundesliga-csatár lett a kínai szövetségi kapitány
„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére
U21: Lisztes Krisztián újra a válogatott keretben

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
22 880
Köszönjük!

Minden más foci
2007.01.23. 17:11
Skócia: McLeish két napon belül kapitány lehet
Alex McLeish lehet a skót labdarúgó-válogatott szövetsági kapitánya, a 47 esztendős trénert negyvennyolc órán belül kinevezhetik.

Minden más foci
2007.01.23. 14:23
UEFA: leváltott elnök és alelnök a lengyel delegációban
Andrzej Rusko, a Lengyel Labdarúgó-szövetség pénteken kinevezett kormánybiztosa szerint a PZPN „menesztett” elnöke, Michal Listkiewicz és a múlt hétig alelnökként tevékenykedő Eugeniusz Kolator is tagja lesz az UEFA csütörtök-pénteki kongresszusára utazó küldöttségnek.

Minden más foci
2007.01.23. 12:53
Vesztegetési botrány Portugáliában
Tizenegy játékvezetőt felfüggesztettek Portugáliában, akiket azzal vádolnak, hogy több mérkőzés eredményét befolyásolták a 2003/04-es másodosztályú bajnokságban.

Minden más foci
2007.01.23. 09:57
Van Nistelrooy végleg kikosarazta Van Bastent
A szövetségi kapitány még Madridba is elutazott, hogy rendezze viszonyát a csatárral. Igaz, azt világossá tette: senkinek sincs nála bérelt helye.

Minden más foci
2007.01.22. 23:15
Portugália: magyar tehetséget tesztel az FC Porto

Minden más foci
2007.01.22. 19:23
Milan Baros a Lyonban folytatja
Az Olympic Lyon labdarúgócsapata leigazolta Milan Barost, az Aston Villa csatárát. A cseh válogatott játékosért cserébe John Carew érkezett a birminghami gárdához.

Minden más foci
2007.01.22. 15:22
A FIFA és az UEFA nem fogadja el a kormánybiztost
Akár fel is függeszthetik a PZPN tagságát Andrzej Rusko kinevezése miatt. A sportminsizer pénteken "törölte" az elnökség mandátumát.

Minden más foci
2007.01.22. 13:07
Hollandia: csak két magyar játszott

Minden más foci
2007.01.22. 13:07
Brazília: játékosok támadtak a játékvezetőre
Botrányosan ért véget a Chile-Brazília mérkőzés a dél-amerikai U20-as kontinensbajnokságon.

Minden más foci
2007.01.22. 01:51
Francia Kupa: továbbmentek az esélyesek
A hét végén kupamérkőzéseket rendeztek Franciaországban. A csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdöttek, különösebb meglepetés egyik pályán sem akadt: a magasabb osztályú és papíron esélyesebb együttesek sikeresen harcolták ki a továbbjutást. A tizenhat mérkőzésből csupán kettő volt, amelyen mindkét együttes az élvonalban szerepel.

Minden más foci
2007.01.22. 01:51
Görögország: Torghelle betalált az Olimpiakosz ellen

Minden más foci
2007.01.22. 01:51
Hollandia: kiütötték a Feyenoordot

Minden más foci
2007.01.21. 12:35
Barátságos mérkőzés: az Egyesült Államok legyőzte Dániát
Az Egyesült Államok labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 3-1-re legyőzte Dánia csapatát a kaliforniai Carsonban. Ez volt az új szövetségi kapitány, Bob Bradley első meccse a nemzeti együttes kispadján, és a szakvezető sikerrel mutatkozott be.

Minden más foci
2007.01.21. 02:43
Barátságos mérkőzés: kikaptak a svédek

Minden más foci
2007.01.21. 02:43
Franciaország: kidőlt a Lyon szűrője
4205
/
4330
















