
Minden más foci
10 órája
A Komárom megizzasztotta a Slovant, de kikapott
A pozsonyi szurkolók elégedetlenek voltak a csapatukkal, amely azért így is győzött.

Megvan Szabics Imre első trófeája új csapatával – megnyerték az Egyiptomi Szuperkupát
Az Al-Ahli 2–0-ra győzött a Zamalek ellen, a VAR-játékvezető Vad II István volt.
Minden más foci
11 órája

Két magyar szereplő Afrika legnagyobb derbijén, amit nem is mernek hazai bírókra bízni
Szabics Imre az Al-Ahli kispadján, Vad II István a VAR-szobában kap szerepet.
Minden más foci
15 órája

Szánthó Regő első zsolnai góljait szerezte
Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Somorja ellen a Zsolna B.
Minden más foci
16 órája

Messi két góllal és két gólpasszal segítette első playoffsikeréhez az Inter Miamit
A floridai csapat eddig még egyszer sem jutott tovább rájátszásbeli párharcból • Őrült végjáték Minnesotában.
Minden más foci
21 órája

Vasárnapi sportműsor: Manchester City–Liverpool, három NB I-es meccs
NB II-es, NB III-as forduló. Pályán a Real Madrid, a Barcelona, a PSG, a Napoli, az Inter. F1-es Brazil Nagydíj.
Minden más foci
Tegnap, 0:26

Kiválóan játszottak a Vidi korábbi légiósai, kikapott Bukarestben a Csíkszereda
Négy gólig meg sem állt a Dinamo, nem volt esélye a pontszerzésre az FK Csíkszeredának ezen a mérkőzésen.
Minden más foci
2025.11.08. 18:30

Redzic góllal ünnepelte a válogatott meghívót, ismét nyert a DAC
A támadó a hetedik gólját szerezte, ezúttal Rózsahegyen győztek az egy félidőt emberelőnyben játszó dunaszerdahelyiek, akik a 2. helyre léptek előre a tabellán.
Minden más foci
2025.11.08. 17:29

MLS: főcsoport-elődöntőbe navigálta a New Yorkot a volt Fradi-edző
Pascal Jansen csapata 2–1-es összesítéssel lépett túl a Charlotte FC-n.
Minden más foci
2025.11.08. 11:59

„Alacsonyabbak a fizetések, mint Magyarországon, de több a fiatal” – a Lendva az élvonal felé menetel
A Bozsik József vezette NK Nafta veretlenül vezeti a szlovén másodosztályt. Sallói István sportigazgató a gazdasági háttérről is beszélt.
Minden más foci
2025.11.07. 11:50

Tizenkilenc embert vettek őrizetbe a török fogadási botránnyal összefüggésben
Az 571 regisztrált török játékvezető közül 371-nek van fogadási számlája, és 152-en aktívan fogadtak is a mérkőzésekre.
Minden más foci
2025.11.07. 11:49

Hős lett a Puskás kapusa: három tizenegyest védett az ifi BL-mérkőzésen Bozó Mirkó
Az U19-es válogatott kapus tisztában volt vele, hogy a norvégok miként rúgják a tizenegyeseket.
Labdarúgó NB I
2025.11.07. 09:37

A FIFA megnevezte a jelölteket – ők pályáznak az év legjobb labdarúgójának járó díjra
A hagyományoknak megfelelően megválasztják az év legjobb edzőjét és az év legjobb kapusát is.
Minden más foci
2025.11.06. 21:24

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai
Az MLSZ-elnök lánya évek óta dolgozik hátrányos helyzetű, tehetséges gyermekekért, főként a Csányi Alapítvány kuratóriumi tagjaként.
Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Lionel Messi és Sallai Roland csapattársak lehetnek – sajtóhír
Az argentin zseninek játékra lesz szüksége a téli időszakban, ezt használná ki a Galatasaray.
Minden más foci
2025.11.06. 10:17

Csütörtöki sportműsor: Európa-liga-meccset játszik a Ferencváros
A női tenisz-világbajnokságon Babos Tímea a brazil társával harcol a továbbjutásért Rijádban; folytatódik a rövid pályás úszó országos bajnokság Debrecenben.
Minden más foci
2025.11.06. 00:28
Még több foci
Szlovák Kupa: magabiztos idegenbeli győzelemmel ment tovább a DAC
Köszönünk mindent, Imi úr! – román és magyar válogatott játékosok búcsúznak Jenei Imrétől
Bozó volt a hős, a Puskás Akadémia tizenegyesekkel búcsúztatta a Brann Bergent az Ifjúsági Ligában
Népszerű cikkek
Korábbi Bundesliga-csatár lett a kínai szövetségi kapitány
„Professzionalizmus, elegancia, tisztelet” – így emlékeznek a klubok Jenei Imrére
U21: Lisztes Krisztián újra a válogatott keretben

A tragikus körülmények között elhunyt bosnyák edző a szíve miatt vonult vissza játékosként
Az elöző 90 percben ennyien voltunk a -on
14 926
Köszönjük!

Minden más foci
2007.01.20. 13:33
Bahrein: kirúgták Hans-Peter Briegelt
Menesztették Hans-Peter Briegelt, a bahreini labdarúgó-válogatott német szövetségi kapitányát.

Minden más foci
2007.01.20. 01:28
Európai Labdarúgó-szövetség: az év csapata 2006

Minden más foci
2007.01.20. 01:28
Frnaciaország: Milan Baros a Lyonba igazolhat

Minden más foci
2007.01.20. 01:01
Belgium: Valére Billen a Sint Truiden edzője lett

Minden más foci
2007.01.19. 22:53
Bolívia: egy embert halálra taposott a tömeg egy futballstadionnál
A nagy tolongásban egy nő meghalt, húsz további ember megsebesült a bolíviai Hernando Siles futballstadionnál. A helyi hatóságok nyomozást indítottak az ügyben – jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Minden más foci
2007.01.19. 22:53
Szétzavarta a lengyel futballvezérkart a miniszter
Tomasz Lipiec felfüggesztette az elnökség mandátumát. Így nem öröm, de a magyar-horvát Eb-pályázat esélyei javultak.

Minden más foci
2007.01.19. 19:38
Baros az Olympique Lyon játékosa lesz
Másfél évvel ezelőtt a cseh csatár kikosarazta a franciákat, és akkor Gerard Houllier azt mondta, minden hidat felégetett maga mögött. A szakember most meggondolta magát.

Minden más foci
2007.01.19. 18:19
Lengyelország: kormánybiztos vezeti a futballszövetséget
Felfüggesztette a Lengyel Labdarúgó-szövetség jelenlegi vezetőségét az ország sportminisztere, és miniszteri biztost rendelt ki a szervezet élére – jelentette a Reuters brit hírügynökség.

Minden más foci
2007.01.19. 17:02
UEFA: négy barcelonai az Év csapatában
Az FC Barcelona együtteséből négyen is bekerültek az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 2006-os álomcsapatába, amelyet internetes voksolás keretében állítottak össze a szurkolók.

Minden más foci
2007.01.19. 17:02
A németek Lennart Johanssont támogatják
Theo Zwanziger DFB-elnök szerint a változás most nem tenne jót az európai szövetségnek. A regnáló elnök felszólította Sepp Blatter FIFA-vezért, ne támogassa nyíltan Michel Platinit.

Minden más foci
2007.01.19. 01:55
Olaszország: svéd „pofon” az olaszoknak

Minden más foci
2007.01.19. 01:55
Arab Emírségek: újabb Dinamo-győzelem

Minden más foci
2007.01.18. 20:21
Argentína: Ariel Ortegát alkoholproblémákkal kezelik
Alkoholproblémákkal Buenos Airesben kezelik Ariel Ortegát, az argentin labdarúgó-válogatott korábbi játékosát.

Minden más foci
2007.01.18. 20:21
Lyon: Diarra kényszerpihenője
Előreláthatólag két hónapig nem játszhat Alou Diarra, az Olympique Lyon válogatott labdarúgója, mert a Ligakupa szerda esti elődöntőjében combsérülést szenvedett.

Minden más foci
2007.01.18. 20:21
Brazília: Gremio-szurkolók bántalmazták az Internacional vezetőit
Körülbelül 50 Gremio-szurkoló támadt rá a rivális Internacional vezetőire, amikor azok leszálltak a repülőgépről a Porto Alegre-i repülőtéren.
4206
/
4330
















