Címlapsztori: Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom

NS ÖSSZEÁLLÍTÁSNS ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!
2024.08.14. 08:48
Hazánk kiválóságai a párizsi olimpián világraszóló sikereket értek el, így őrzik az első helyet a legeredményesebb régiós országok listáján (Fotó: NS-montázs)
Elkészítettük a párizsi olimpia régiós éremtérképét. Összeállításunkból kiderül, hogy a medáliák száma alapján a legeredményesebben Magyarország szerepelt a XXXIII. nyári játékokon – megőrizve ezzel tokiói és riói első helyét.

Véget ért a párizsi olimpia, a játékok befejezése után következhet a második nagy össznépi játék: a történtek értékelése.

Ebben az az izgalmas, hogy ugyanazon produkciót számos nézőpontból lehet elemezni, kinek-kinek a szája íze szerint. És akkor most lépjünk túl nagyvonalúan azon, hogy a sportszakmai, sportgazdasági szempontok mellé és közé befurakodhatnak – s mit szépítsük, be is furakodnak – ilyen-olyan politikai megfontolások.

Nem kell messzire mennünk, hogy lássuk, minden botnak két vége van. Példának okáért a férfi vízilabda-válogatott szereplése is megosztó állásfoglalásokat indukálhat. A négy közé kerüléssel a csapat az alapfeladatát teljesítette, és ha az Egyesült Államok elleni bronzmeccsen láthatatlan kezek nem deszkázzák be az amerikai kaput az ötméterespárbajban, éppúgy meglett volna a harmadik hely, ahogy megvolt három évvel ezelőtt is. Ám a szétlövésben az amerikaiak diadalmaskodtak, letaszítva ezzel Varga Zsolt együttesét a dobogóról, így mindjárt felharsanhat a „magyar vízilabda tradícióit” felemlegető kórus.

S hogy néhány centi miképp tiporhat bele egy karrierbe, arról Imre Bence, a férfi kézilabdatorna egyik felfedezettje tanulmányt írhatna. A 21 éves szélső a norvégok elleni csoporttalálkozón olyan ziccert rontott el, amit egyébként százból százszor biztos kézzel gólra vált, s ha ez nem lett volna elég, az ellencsapásból a győztes gólt is megszerezték az északiak.

Pontosabb és hitelesebb tehát az elemzés és az összkép, ha a számokat hívjuk segítségül Párizs értékeléséhez – nem mintha a számok olykor ne tudnák elrejteni a lényeget. A cikkünk alján látható térképről egyvalami bizonyosan leolvasható: tágabb régiónkban a magyar küldöttség zárta a legeredményesebben a 2024-es játékokat. Nagy meglepetés ebben ugyanakkor nincs, hiszen az utóbbi három nyári olimpia régiós versenyfutását is a magyar sportolók nyerték meg, összességében Tokióból és Rióból is több érmet hoztak haza, mint a regionális vetélytársak. Ahogy Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogalmazott: „Magyarország továbbra is globális sportnagyhatalom! Nézzünk rá az éremtáblázatra: népességben a világ 95. országaként tizennegyedikek lettünk! Európai összevetésben hatodikak, Közép-Európában utcahosszal elsők. Nálunk sokkal nagyobb, népesebb, gazdagabb és erősebb országok is csak bottal üthetik a nyomunkat… Összesen 15 ország volt képes legalább öt aranyat nyerni, köztük mi, magyarok. Dicsőség minden szinten.”

Az alap stabil: mifelénk a kormányzati politikában stratégiai ágazat a sport, ami az olimpiai felkészülés nagyvonalú támogatásában és a nagyszabású infrastrukturális fejlesztésekben is tetten érhető. Kockázatmentesen állítható, a magyarországi ­sportinfrastruktúra állja a versenyt a régiós riválisokéval, sőt a többség lehetőségeit jelentősen felülmúlja.

A szerb sporttársadalom például bizonyosan boldogan elfogadná a magyarországi létesítményhálózatot, s noha déli szomszédunk olimpiai delegációja összesen öt érmet gyűjtött be, némi irigykedéssel konstatálhatjuk, az egyik arany épp a férfi pólósaik nyakába került. Jellemző az előzetes belgrádi várakozásokra, hogy a csapat Párizs előtti sajtótájékoztatóján egy nyugdíjas újságíró, három fotós és egy operatőr kornyadozott. Uros Sztevanovics gárdája azonban a szerb közvéleményt éppúgy orránál fogva vezette, ahogy az ellenfelek éberségét is elaltatta az előcsatározások botladozásaival, hogy aztán a döntőig menetelve megvédje Rióban és Tokióban kiharcolt olimpiai bajnoki címét. Még ennél is nagyobb a szerb büszkeség Novak Djokovics párizsi diadala miatt, hiszen a 37 éves teniszfenomén dicsőségfaláról már csak az ötkarikás arany hiányzott. A harmadik arany a sportlövő Zorana Arunovics, Damir Mikec duó érdeme, de legalább ilyen értékes a szerbek szemében férfi kosarasaik bronzérme. Különösen annak tükrében, hogy az amerikai álomalakulat mindössze négy ponttal tudta legyűrni az elődöntőben a Nikola Jokics vezette Szerbiát. Noha Belgrádban előzetesen két számjegyű éremesőt vizionáltak, a fenti három arany, plusz a kosarasok bronza majd minden bánatot feledtetett.

Vigaszt a pólódöntőt elbukó horvátok is találtak. Gyorsan kerítettek egy statisztikát, amely alapján megelőzték a szerbeket az egy éremre jutó lakosok számában (1.33 millió fő/érem, illetve 550 ezer fő/érem). Becsületükre legyen mondva, azt azért nem felejtették el megjegyezni, hogy a környező országok közül e listán is Magyarország a legjobb (509 ezer fő/érem). S ha már éremszám: amennyiben a legfényesebb medália alapján rangsorolunk, hazánk a 6 aranyával Európában a hatodik helyet foglalja el, csupán a franciák (16), a hollandok (15), a britek (14), az olaszok (12) és a németek (12) végeztek előttünk.
A környező országok közül a második legtöbb érmet Ukrajna nyerte, ami ugyan héttel kevesebb a tokiói gyűjteményénél, nem mellékes azonban, hogy a három évvel ezelőtti eredménysor még békeidőkben született. Nyilvánvalóan az ukrán sportolók készültek a legsajátosabb körülmények között. A többségük persze külföldön, illetve részben a pusztítástól ez idáig megkímélt nyugati országrészben – néhány atléta például Munkácson. A harcok elsősorban az egyéni sportok infrastruktúráját rombolták le, a kijevi kormány a gazdasági vészhelyzet közepette is igyekezett nagyvonalúnak mutatkozni, az aranyat 125 ezer, az ezüstöt 100 ezer, a bronzot pedig 80 ezer dollárral honorálja. A kardozó Olha Harlan a csapatarannyal és az egyéni bronzzal 205 ezer dollárt kasszírozott.
A harmadik az éremsorban a régiós nagyhatalom Lengyelország, ám a lengyeleknek nincs mit megmagyarázniuk: a 10 érem, benne a sportmászó Alaksandra Miroslaw egyetlen aranyával látványosan elmarad a tokiói (14, 4 arany), de még a szerényebbre sikerült riói (11, 2 arany) szerepléstől is. A Rzeczpospolita című lap értékelése – „Országunkban a sörözés és a barbecue-sütögetés nemzeti sportnak számít” – nem véletlenül gyilkosan ironikus.

Gondolhatnánk, a régió csalódása Románia, de a hivatalos nyilatkozatok ennek az ellenkezőjét igyekeznek bizonygatni, mondván, 2008 óta először lehetnek elégedettek az olimpiai szerepléssel. Igaz, a 9 érem kétségkívül jelentős ugrás Tokió és Rio négy-négy dobogós helyével összevetve. Az ország új sportstratégiájának meghirdetése még a székely sportminiszter, Novák Károly Eduárd nevéhez fűződik. A sportminisztériumot azóta már felszámolták Bukarestben, de az örökébe lépő sportügynökség hivatalos célkitűzése maradt a „nováki” sportstratégia gyakorlatba ültetése.

S hogy minden csak nézőpont kérdése, arra példa Albánia esete, amely ugyan csak két bronzzal fejezte be a párizsi seregszemlét, csakhogy ez az ország történetének első és második nyári ötkarikás érme. A történelmi tett két birkózó érdeme, és az albánok büszkeségét aligha csorbítja, hogy a 74 kilós szabadfogású Chermen Valiev Észak-Oszétiában, míg a nyomdokába lépő 65 kilós, szintén szabadfogású Islam Dudaev (a bronzmeccsen a magyar színekben versenyző Muszukajev Iszmailt győzte le) Dagesztánban született…

Az 1990-es újraegyesítés óta Párizsban szerezte a legkevesebb érmet Németország. A 33 medália miatt sokan fanyalognak, és a helyi sajtó is arra keresi a választ, az éremtábla 10. helyén végző ország miként törhetne be a legjobb öt közé. A Bild megkérdezte a kétszeres olimpiai bajnok kerékpározó Kristina Vogelt, aki egyértelműen a pénzjutalom növelésében látja a megoldást:

„Egymillió eurót követelek az olimpiai bajnokoknak, adómentesen. Meglenne a kívánt hatása, ezt már korábban meg kellett volna lépni. Plusz vonzerőt jelentene, hogy egy olimpiai győzelemmel egyben milliomos is lehetnél.”
 

Gyenge német szereplés: az olimpiai bajnok egymillió eurós jutalommal motiválna

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik