Női kézilabda NB I: a Győr kétszer annyi gólt lőtt, mint az Újváros

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 19:40
Linn Blohm nem tudott hibázni (Fotó: Nagy Gábor, archív)
A Győri ETO hazai pályán 42–21-re legyőzte a Dunaújvárost a női kézilabda NB I 3. fordulójában.

 

A Ludwigsburg és a Vipers elleni BL-mérkőzések között bajnoki várt a Győrre, amely ezúttal is öt akadémistát nevezett a keretébe. A vendég Dunaújváros mindössze nyolc gólt tudott dobni az első félidőben, miközben egyre nyílt az olló a két csapat között. Az ETO a hétvégi, norvégok elleni meccsre is tudott gyakorolni, a kisalföldieket irányító Per Johansson utóbb azt mondta, az első játékrészben az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta csapata az irányítása alatt.

A szünet után sem vett vissza a Győr, amely összességében kétszer annyi gólt dobott, mint ellenfele. A beálló Linn Blohm mind a kilenc helyzetét gólra váltotta, de a balátlövő Bruna de Paula is hétből héttel zárt. A hazai kapuban Győri Alexa 12 védést tett be a közösbe.

NŐI KÉZILABDA NB I
3. FORDULÓ
GYŐRI AUDI ETO KC–DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ KA 42–21 (23–8)
Győr, 1071 néző. V: Dáné, Marton
GYŐR: S. Toft – Varga D. 2, Rju Un Hi 1, DULFER 5, BLOHM 9, DE PAULA 7 (2), Fodor Cs. 4. Csere: Győri A. (kapus), Nze Minko 4, Breistöl 4, Győri-Lukács, Rédecsi 1, Brattset3, Keceli-Mészáros 2 (1), Szár. Edző: Per Johansson
DUNAÚJVÁROS: Wéninger – Arany 4 (1), Borgyos, Somionka 1, Kpodar 2, Lakatos P., SALLAI N. 4. Csere: Krasznai (kapus), Szalai B., Luchies 2, Kellerman 5 (2), Török Fanni, Gajdos, Gerháth K. 1, Agócs 1, Taróczy 1. Edző: Gulyás Péter
Az eredmény alakulása. 6 perc: 4–2. 12. p.: 11–4. 15. p.: 14–4. 26. p.: 20–4. 37. p.: 26–12. 43. p.: 31–14. 49. p.: 34–16. 56. p.: 38–18
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3
MESTERMÉRLEG
Per Johansson: – Az eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a csapat az első félidőben, a fiatalok is jól illeszkedtek a játékba. A szünet után már a Dunaújváros is felvillantott valamit a képességeiből.
Gulyás Péter: – Az ETO védekezése megfogott bennünket, sok munka van még előttünk. Az ilyen mérkőzések viszont sokat jelentenek a fejlődésünk szempontjából.

    
AZ ÁLLÁS       
1. Győr33111–68+436
2. FTC2267–41+264
3. Esztergom2261–47+144
4. Szombathely2273–63+104
5. Debrecen21167–58+92
6. MTK21159–55+42
7. Fehérvár21154–50+42
8. Vác21151–54–32
9. Kisvárda21148–55–72
10. Budaörs21142–60–182
11. Békéscsaba2262–76–140
12. Mosonmagyaróvár2244–61–170
13. Vasas2246–64–180
14. Dunaújváros3374–107–330

 

 

Legfrissebb hírek

Újabb klasszis érkezett Vámosékhoz a Ludwigsburgból

Kézilabda
2025.08.19. 15:32

Női kézilabda: megint súlyosan megsérült az MTK kapusa

Kézilabda
2025.08.15. 11:03

NŐI KÉZILABDA NB I, 2025–2026

Kézilabda
2025.08.14. 13:21

Három héten belül eldől Faluvégi Dorottya sorsa Ludwigsburgban

Kézilabda
2025.08.14. 11:17

„Egy kicsit izgultam az elején” – 312 nap után tért vissza a kézilabdapályára Schatzl Natalie

Kézilabda
2025.08.13. 17:35

Női kézilabda: megsérült a nyáron érkezett győri irányító

Kézilabda
2025.08.13. 13:24

Trófeákért jöttek Győrbe a klasszis kézilabdázók

Kézilabda
2025.08.13. 10:33

Női kézi Európa-liga: nem kell Görögországba utaznia a Mosonmagyaróvárnak

Kézilabda
2025.08.11. 19:08
Ezek is érdekelhetik