Illés Fanni: Embernek maradni, még ha veszítesz is – ez a legfontosabb egy paralimpián

Egészen ritka pillanatok szemtanúi lehettek az MTVA Kunigunda utcai székházának dolgozói, amikor párizsi hazaérkezük másnapján a kerekesszékes úszóklasszis, Illés Fanni, párja és edzője, Szabó Álmos, valamint kisfiuk, Mór mellett két másik paralimpiai úszóbajnokunk, Konkoly Zsófia és Pap Bianka is megjelent az épület bejáratánál. Mint kiderült, a két utóbbi úszóbajnoknő egészen új szerepben bukkant fel az ifjú szülőkkel tervezett interjú kísérőiként: felkészült bébiszitterként vették át a kétéves Mór felügyeletét, s amíg ők, hárman a felnőttméretű Tévémacit, Mekk Eleket és a többi mesehőst nézték meg az aulában, addig a szülők a legőszintébben válaszoltak Csisztu Zsuzsa kérdéseire a Nemzeti Sportrádióban készült interjúban. 

A beszélgetésben kitértek arra, hogy Fanni mindig is szembement a konvenciókkal, s gyermekvállalásával már akkor is üzent, immár sokadik alkalommal azoknak a kétkedőknek, akik sosem hittek benne. 

„Igazából csak Álmos, az anyukám, Mór és én tudom, hogy honnan jöttünk mi fel erre a paralimpiára, micsoda mélységekből. Nagyjából másfél-két hónapja érzem csak magam igazán jól, csak akkor kezdett el menni újra az úszás” – vallotta meg őszintén a szülés utáni depressziójának legijesztőbb fázisait Illés Fanni, aki azt is elmondta, hogy pszichológusa segített őt ráébreszteni arra, hogy ezzel a szindrómával néz szembe mindennap, s amíg ezt nem ismerte fel, nem is tudott előrelépni. 

„Ilyen nehézséggel én még nem nagyon találkoztam, pedig ebben a sportágban élem az életem. Nem engedelmeskedett Fanni teste, de a feje sem. Hatalmas küzdelmet jelentett nekem is, hogy azt éreztem: Fanni a múltban ragadt, csak a tokiói formájára tudott gondolni, s arra, hogy sosem lesz többet olyan, azt keresete önmagában és csak visszafelé nézett. Egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy ez megváltozik, s azt próbáltam vele megértetni, hogy amíg visszafelé néz, nem fog előre haladni. Aztán egyszer csak átkattant benne valami. Na, onnantól tudtunk újra haladni és valóban teljes erővel készülni Párizsra” – mesélte Szabó Álmos, a Vasas szakosztályvezetője. 

Kitértek a beszélgetés során arra is, hogy miként lett a szinte egyértelműnek tűnő győzelemből mégis második hely, mindössze négyszázad híján: „Én ezzel a tiszta szívvel álltam oda, hogy nekem már tényleg megvan minden, vesztenivalóm nincsen, én már paralimpiai bajnokként fogok meghalni, a Mór itt marad, ha ezt most elrontom, akkor is. És az életünk Álmossal megy tovább” – mesélte Illés Fanni a versenyt megelőző érzéseiről. Olyan őszintén tudott örülni olasz vetélytársa jobb benyúlásának és aranyérmének, hogy az is példaértékű. „Én tudom, hogy Giulia (Ghiretti – a szerk.) hányszor volt eddig miattam ezüstérmes, és most tényleg kijárt neki az az arany. Embernek kell maradni, még ha veszítesz is – ez a legfontosabb egy paralimpián” – fogalmazott Illés Fanni.

Szabó Álmos arról is beszélt, hogy egy jóbarátja segítsége nélkül meg sem tudták volna oldani, hogy a külföldi edzőtáborokba Fanni édesanyja és a kicsi Mór is velük mehessen, ami alapvető akadálya lett volna a közös sikernek. „A Jóisten küldte a segítséget, és persze az úszószövetségnek is hálásak vagyunk, mert megpróbáltak Párizsban is mindent megadni, hogy zavartalanul készülhessünk a versenyre. Nyilván nekem a többi tanítványomra is figyelnem kellett, s Pap Bianka sem kezdett jól, ő is mélyről indult és innen nyert egy bronzot, egy aranyat és egy ezüstöt, utóbbit ráadásul a kínai riválisa valószínűtlen formajavulása mellett. Szóval azt hiszem, sok mindent megéltünk, kissé fáradt vagyok” – fogalmazott a szakember, aki arról is beszélt, hogyan palástolta az érzelmeit, amikor a legnagyobb volt a  nyomás...

A teljes interjút megnézhetik az alábbi videós formában, vagy meghallgathatják a Soundcloudon.