Reggel homokzsákokat pakolt, este négy gólt lőtt az FTC győztes nyitó meccsén Vigvári Vendel

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 22:56
Vigvári Vendel is lapátot ragadott a Margitszigeten (Fotó: FTC Vízilabda/Facebook)
A Nemzeti Sportrádióban Vigvári Vendel, a Ferencváros vízilabdázója beszélt a mai DVSE–FTC mérkőzés után arról, hogy homokzsákpakolással kezdődött a csapat napja, mivel a játékosok a Margitszigeten segédkeztek az árvíz elleni harcban.

 

A Ferencváros 23–7-re nyert Debrecenben idénybeli első ob I-es mérkőzésén, de Vigvári Vendelnek nem csak erről és a négy góljáról marad emlékezetes a mai nap.

„Hosszabb napunk volna ma, szerencsére tudtunk páran segíteni, az árvíz miatt pakoltuk a homokzsákokat – árulta el az FTC 23 éves vízilabdázója. – Aztán volt egy kis vízi és egy kis konditermi edzésünk is, de nehéz napból indulva teljes erőbedobással elkezdtük a mérkőzést, és utána is jól játszottunk, remélem, ilyen jó lesz majd a szezon többi része is.”

A világbajnok játékos ezt követően bővebben is kifejtette, hogyan zajlott a reggelük.

„Reggel nyolcra mentünk pakolni homokzsákokat, védeni a margitszigeti uszodát, ott próbáltunk építeni egy falat – mondta Vigvári. – Aztán az említett munkát elvégeztük az edzésen, és onnan indultunk Debrecenbe. Szóval tényleg hosszú napunk volt, de ahogy nagypapám (Schmitt Pál – a szerk.) mondaná, teher alatt nő a pálma.”

 

Vízilabda
2024.09.17. 20:54

Férfi vízi ob I: gólfesztivált rendezett az FTC az újonc ellen

Nagy Ákos hat góllal járult hozzá a fővárosi sikerhez.

 

 

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
8 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
10 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
13 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
16 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
17 órája

Novothny Soma szerint a futball istene írta a forgatókönyvet az Újpest elleni mérkőzésen

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 16:49

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18
Ezek is érdekelhetik