Atlétika: „Nem tudok örülni a vb-bronzéremnek” – Szabados Ármin

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 19:34
null
A perui U20-as atlétikai világbajnokságon kalapácsvetésben bronzérmet kiérdemlő Szabados Árminban jókora hiányérzet maradt.

Mint arról beszámoltunk, Magyarország három éremmel zárta az U20-as atléták Peru fővárosában, Limában rendezett világbajnokságát. Küldöttségünkből három dobóatléta, azon belül is kalapácsvető állhatott fel a dobogóra. Imre Roland 75,33 méteres egyéni csúccsal rukkolt ki, míg Szabados Ármin 74,88 méterig jutott. Előbbi ezüstöt, utóbbi bronzot érdemelt ki a 82,20-szal aranyérmes Joszif Keszidisz mögött (mellettük a leánymezőnyben Viszkeleti Villő lett ugyancsak harmadik).

A világbajnokság előtt az U18-asok között kétszeres EYOF-győztes

Szabados Ármint az éremesélyesek között tarthattuk számon,

hiszen a Haladásban Lezsák Balázs által edzett ígéret a korosztály világranglistájának második helyét foglalta el – ahogyan jelenleg is. A hivatalos egyéni rekordja 77,90 méter, de az idén ausztriai versenyen tudott már 78,34-et is. A sokra hivatott fiatal ettől a teljesítménytől elmaradt Dél-Amerikában.

„Bár már két hétnél is több idő telt el a verseny óta, továbbra sem szeretném leplezni a csalódottságomat, most sem tudok örülni a világbajnoki bronzéremnek – mondja. – A selejtezőben nem volt gond, aztán a döntős napon nem jött össze semmi. Beálltam a dobókörbe, és olyan voltam, mint akinek fogalma sincs, hogy mit kellene ott csinálni. Az okokat továbbra is keresem. Talán az volt a legfőbb probléma, hogy nem sikerült magamat kellőképpen felspannolni és nem tudtam koncentrálni. Az ellenfeleim is elég rosszul dobtak, nem volt kivel versenyeznem, aztán az utolsó körben Imre Roland elém került – Keszidiszt nem nagyon lehetett megverni.

A formaidőzítésre sem foghatom a gyenge teljesítményt, mert ahogy hazajöttünk, az edzésen megint 78-akat dobtam. Fejben volt a baj. Persze, mondhatjuk, hogy tapasztalatszerzésnek jó volt ez a vébé, de már jártam öt világversenyen, ezért most már nem rutint szerezni mentem, hanem ki akartam magamból hozni a legtöbbet. Tehát nem a harmadik hely bosszant, hanem az, hogy magamhoz képest ennyire alulteljesítettem.”

Az U20-as vb-dobogós kalapácsvetők balról: Szabados Ármin, a győztes ciprusi, Joszif Keszidisz és Imre Roland Forrás: World Athletics

A 18 éves Árminnak még lesz esélye maradandót alkotni a korosztályban, hiszen – ellentétben az előtte végző Keszidisszel és Imrével – még jövőre is az U20-as korosztályt erősíti.

„Igyekszem levonni a tanulságokat ebből a világbajnokságból és a bosszankodást motivációvá formálni. Tudom, hogy ezen az eredményen már nem lehet változtatni. Jövőre Európa-bajnokságot rendeznek az U20-asoknak. Azért dolgozom tovább, hogy ott sikerüljön kihozni magamból a maximumot.”

(Kiemelt képünkön: Szabados Ármin Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: teljes az utánpótlás 2025-ös versenynaptára

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
7 órája

Birkózás: Lőrincz Tamás szerint szép jövő előtt áll a hazai női szakág

Utánpótlássport
20 órája

Úszás: az állatvédelem jegyében is versenyeztek Egerben

Utánpótlássport
23 órája

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 13:32

Short track: lemaradt a pont az i-ről a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 8:59

Sportlövészet: kezdődik Eszéken a 10 méteres junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.03.02. 20:01

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01
Ezek is érdekelhetik