Csökkentették Paul Pogba eltiltását – sajtóhír

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 19:42
Paul Pogba jövőre visszatérhet a pályára (Fotó: Getty Images)
Sajtóhírek szerint a Juventus francia futballistájának, Paul Pogbának csökkentették az eltiltását, négy évről 18 hónapra.

 

A MailSport értesülései szerint Paul Pogba sikeresen fellebbezett a doppingvétség miatt kiszabott négyéves eltiltása ellen, így a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében másfél év kihagyás után visszatérhet a pályára. A 31 éves középpályás eltiltása 2023. szeptember 11-én lépett életbe, s a büntetés mérséklése után 2025 márciusának végén jár le.

A Tuttosport azt írja, a 91-szeres válogatott játékos januárban kezdhet el edzeni a Juvénál, márciusban pedig már tétmérkőzésen is pályára léphet – a hírről Fabrizio Romano olasz transzferguru is beszámolt.

Pogbát a 2023–2024-es Serie A-idény 1. fordulójában, az Udinese elleni augusztus 20-i bajnokit követően ellenőrizték – egy olyan mérkőzés után, amelyen pályára sem lépett –, szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak. Ezután a Juventus felfüggesztette, majd a B-próba is pozitív eredményt hozott, ezt követően az olasz ügyészség négyéves eltiltást kért a játékosra. A futballista jelezte, mindenképp fellebbez a döntés ellen, és bízik benne, hogy azt fél évre csökkentik majd. Úgy tűnik, a félből másfél év lett, de alighanem ennek is örül Pogba, aki az X-en egy képpel reagált a fejleményekre.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik