Torna: tíz magyar érdekeltségű döntő a szombathelyi vk-n

K. E.K. E.
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 21:46
Mészáros Krisztofer (Fotó: MTI/Varga György)
Szombaton és vasárnap is éremszerzési esélyekkel lépnek pódiumra a magyar tornászok a hazai vk-viadalon.

 


Három szeren indult, mindhármon döntőbe jutást várt magától Mészáros Krisztofer a szombathelyi Challenge világkupa-viadalon, és a verseny pénteki selejtezőjében Európa-bajnoki ezüstérmes tornászunk teljesítette is az elvárást: talajon (14.100) és nyújtón (14.000) az első, korláton a hatodik helyen (13.500) kvalifikálta magát a szerenkénti döntőbe.

„Boldog vagyok, mert végre magyar közönség előtt versenyeztem – nyilatkozta Mészáros Krisztofer. Annak nagyon örülök, hogy korláton és talajon is a legjobb pontszámmal jutottam be a döntőbe – ez a szombathelyi verseny egyfajta felkészülés is a jövő heti mesterfokú bajnokságra, ahol hat szeren indulok. De egyelőre még ne rohanjunk addig, a hétvégi finálékra figyelek.”

A szintén három szeren induló Závory Szilárd ugrásban (14.125) és nyújtón (12.700) jutott be a legjobb nyolc közé.

Az Aréna Savaria közönsége Kiss Balázst gyűrűn (13.700) láthatja majd ismét a pódiumon a hétvégén.

A nőknél Mayer Gréta vállalta a mieink közül a legtöbbet, hiszen a négyből három szeren is harcba szállt: ugrásban a legjobb pontszámmal (12.975) jutott be a fináléba, míg talajon harmadikként (12.850) lépett tovább – felemás korláton ugyan kicsúszott a nyolc közül, ám szombaton lesz ebben a szerdöntőben is magyar, hiszen Makai Lilla ötödikként (12.500) döntős, és ugyanő gerendán is finalista (12.300).

 

Legfrissebb hírek

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
14 órája

Tomcsányi Benedek ötödik lett talajon Antalyában a torna-vk-n

Torna
2025.03.22. 21:45

Gyász: elhunyt a hatszoros olimpiai bajnok tornász

Egyéb egyéni
2025.03.18. 07:28

Bakui torna-vk: Csuszovityina győzött ugrásban, Mayer Gréta negyedik

Torna
2025.03.09. 13:29

Mayer Gréta gerendán is finalista a torna-vk-n

Torna
2025.03.07. 15:59

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22
Ezek is érdekelhetik