Sir Alex hoppon maradt, az Öreg Hölgy Ferrarit kapott – a Paul Pogba-sorozat!

 
Lionel Messi 28, Cristiano Ronaldo 30 éves volt 2015 nyarán. Még a csúcson voltak a Barcelonában, illetve a Real Madridban, és tudni lehetett, hogy a következő néhány évben más aligha kaphat Aranylabdát rajtuk kívül. Ám arra már jó esély látszott, hogy a Messi és Ronaldo nevével fémjelzett korszak utáni első aranylabdás Paul Pogba lehet. Akkor volt a csúcson a Juventusban. Harmadik torinói évében a harmadik bajnoki címét nyerte meg, a „zebrák” 17 pontot vertek rá a Serie A-ban a második helyezett AS Romára, tehát az uralmukat látszólag semmi sem veszélyeztette, és egészen a döntőig meneteltek a Bajnokok Ligájában, amelyben sokáig versenyben voltak az MSN-csatársorral (Messi, Suárez, Neymar) támadó Barcelonával. Bár végül 3–1-re kikaptak, könnyen el lehetett képzelni, hogy Paul Pogba – aki még csak 22 éves volt – a következő esztendőkben ebben a sorozatban is csúcsra vezeti a Juventust. 

Úgy tűnt, hogy nincs előtte akadály, a határ a csillagos ég. Sir Alex Ferguson, a Manchester United korszakos edzője nem sok rossz döntést hozott életében, de Pogba torinói játékát látva a fejét verhette a falba. Pedig tudta ő, hogyne tudta volna, milyen istenáldotta tehetség a Unitedban nevelkedő ifjú francia. Nem kellettek neki hozzá „haladó” statisztikák, xG-mutatók vagy játékosmegfigyelői jelentések, a régi iskola mestere volt, első blikkre megmondta, kiben van ott az X-faktor. Nem véletlenül forszírozta 2009-ben, hogy a francia Le Havre akadémiájáról vegyék magukhoz a 16 éves, felmenői révén guineai származású tehetséget, akinek követte a mérkőzéseit a manchesteri ifiben is. Csak éppen nem tartotta még elég érettnek 2012-ben a 19 éves játékost, hogy folyamatos játéklehetőséget biztosítson neki, csak néhány mérkőzésen kapott játékidőt. Így amikor 2012-ben lejárt a szerződése, „beintett” Fergusonnak és a Manchester Unitednak, ingyen távozott – de erről bővebben majd a második, a manchesteri évekről szóló részben.

A Juventus viszont köszönte szépen az ölébe pottyant ajándékot, a csiszolatlan gyémántot, akiről hamar kiderült, hogy nem is annyira csiszolatlan már. 2012 nyarán a Juventus új, dicső korszak hajnalán állt az elmúlt évtized hányattatásai után, amely során a Calciopoli-botrány miatt megjárta a másodosztályt is. Ám elkészült a klub új csodastadionja, az Allianz Arena, és Antonio Conte vezetésével kilenc év után újra bajnok lett a csapat 2012-ben. A 3–5–2-es formációban játszó együttes középpályáján ott volt a sokadvirágzását élő játékmester, Andrea Pirlo, továbbá Arturo Vidal vagy Claudio Marchisio is, így sokan gondolhatták: a 19 éves jövevény jó lesz cserének. De ő éppen azért hagyta ott az Old Traffordot is, mert esze ágában sem volt a kispadon ücsörögni. Mintha úgy érezte volna, nincs már ideje, hogy most azonnal ki kell törnie – és helyet követelt magának a csapatban. Az első idényében máris 27 bajnoki mérkőzésen (18-szor kezdőként), két Olasz Kupa-meccsen és nyolc Bajnokok Ligája-találkozón jutott szóhoz. Öt gólt szerzett az idényben, pedig a középpálya hátsó felében jutott neki hely. Elsőként a Napoli ellen volt eredményes október 20-án, tizenegy nappal később pedig a Bologna kapuját is bevette, akkor a La Gazzetta dello Sport már az egekig magasztalta, azt írva: teljesen bejátssza a két tizenhatos közötti területet, jó támadásban is, labdaszerzésben is, a technikája és a testalkata tekintélyt ad neki az ellenfelek szemében.      „Harcos alkat kiváló lelkülettel. Minden megvan benne, ami kell”      – mondta róla a korábbi Juventus-középpályás, Didier Deschamps, aki csöppet sem mellékesen a frissen kinevezett francia szövetségi kapitány volt. Antonio Conte pedig azt mondta a következő idény elején:      „Változtatnom kellett a taktikai alakzaton, átálltunk négy–négy–kettőre, mert Pogba sem maradhat ki, de Vidal is nagyszerűen játszik, ő sem kerülhet ki a csapatból. Pogba modern játékos, erős, gyors és erélyes. Szerény is, megfogadja az edzői és csapattársi tanácsokat.”

És második torinói idényében már tényleg alapember lett a francia, aki a 38 bajnoki mérkőzés közül 36-on játszott, az európai kupaporondon (a BL-ben, majd az El-ben) tizennégyszer pályára lépett (az összes Juve-meccsen). Az idényben összesen 51 meccsen szerepelt, senkinek sem jutott ennyi játéklehetőség az együttesben. Gyarapodtak a góljai is, már kilencszer volt eredményes, és minden versenysorozatot tekintve adott 16 gólpasszt is. A bajnoki cím ismét könnyedén meglett, 17 pont előnnyel a Roma előtt, Olaszországban senki sem állhatott ellen a Juventusnak, amelynek a kapujában ott volt Gigi Buffon, a védelmében Leonardo Bonucci vagy Giorgio Chiellini, a középpályán Pirlo, Pogba, elöl meg Carlos Tévez, Fernando Llorente, Mirko Vucsinics, Fabio Quagliarella, Sebastian Giovinco. A Szuperkupát is betette a vitrinbe a klub, a Lazio ellen 4–0-ra megnyert meccsen főszerepet vállalt Pogba, övé volt az első gól, és megválasztották a mérkőzés emberének. És 2013-ban senkit sem lepett meg, hogy megkapta a Golden Boy-díjat, vagyis Európa legjobb fiatal (23 év alatti) játékosa lett.      „Semmi kétségem afelől, hogy egyszer Aranylabdát nyer”      – jósolt 2013-ban Pavel Nedved, a Juve korábbi középpályása, a tíz évvel azelőtti aranylabdás.      „Olvastam a vele készült interjúkat, és ezekben rendre azt hangoztatja, hogy a világ legjobbja szeretne lenni. Örülök ennek, mert tényleg lehet is belőle a legkiválóbb” – tette hozzá Antonio Conte.

Két év, két bajnoki cím Olaszországban. De miközben az olasz mezőny nem késztette hatalmas erőfeszítésre a Juvét, a BL-ben még a csoportkört sem élte túl, és az El-ben is csak az elődöntőig menetelt. Így a három idény után három scudettóval a zsebében búcsút intő Conte utódjától, Massimiliano Allegritől azt várta a klubvezetőség, hogy Európában is nagy tetteket vigyen véghez a csapattal.

És erre meg is volt minden esély, mert Allegrivel a nemzetközi porondon is remekelt. November elején, az Olympiakosz Pireusz ellen Pogba a századik Juve-meccsén megszerezte az első BL-gólját. Ezúttal nem jelentett gondot továbbjutni a csoportból, aztán a nyolcaddöntőben 5–1-es összesítéssel búcsúztatta a Juventus a két évvel korábbi döntős Borussia Dortmundot, a negyeddöntőben a Monaco gólt sem szerzett a két meccsen az olaszok ellen (1–0, 0–0), az elődöntőben pedig a Real Madridot verte ki az „Öreg Hölgy”, a torinói 2–1-es siker után Madridban elég volt az 1–1-es döntetlen. Miközben a bajnoki címet sorozatban negyedszer is megszerezte, hivatalos volt a berlini BL-döntőbe is. A legrangosabb kupát végül nem emelhette a magasba, de a jövő mindennél fényesebbnek tűnt, már csak azért is, mert Pogba meghosszabbította az eredetileg négyéves szerződését egészen 2019-ig. Pedig akkor már csábította a Real Madrid, a Barcelona és a Manchester City is. De az autógyártás olasz fővárosa megbecsülte legféltettebb Ferrariját.      „Pogba már most is elképesztő, de biztos vagyok benne, hogy van még harminc-negyven százalék, amit ki tud hozni magából”      – mondta Allegri a La Gazzetta dello Sportnak.

Tehát akkor még senki sem sejtette, hogy a klubfutballban ez volt neki a csúcs…

(A következő részben: A manchesteri évek)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. március 30-i lapszámában jelent meg.)