Büki Péter: Andrés Iniesta nagybetűs ember

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 19:48
Andrés Iniesta (Fotó: Getty Images)
A Nemzeti Sportrádió Körkapcsolás című műsorának volt a vendége Büki Péter, a barcelonai Futballárium tulajdonosa. A katalán fővárosban idén egy évtizede működő étterem és kocsma tulajdonosa beszélt a jubileumi terveiről, valamint az általa személyesen ismert Andrés Iniestáról is.

„Ő ugyanolyan, mint amit a pályán látsz, ez az alázatos, sztárallűröktől mentes, nagybetűs ember. Leállsz vele beszélgetni, mint egy gyerekkori barátoddal, s a második perc után már nem jut eszedbe, hogy egy világsztárral beszélgetsz” – fogalmazott Büki Péter. A Futballárium tulajdonosa elmondta, hogy ő is úgy tudja: október 8-án Iniesta búcsút int a profi futballnak.

Büki a továbbiakban arról is beszélt, hogy a Futballárium 10 éves születésnapja alkalmából szeretne egy közös programot szervezni a katalán legendával a magyar szurkolóknak, de szót ejtett az újjáépítés alatt álló Camp Nou sorsáról is.

 

Legfrissebb hírek

Wladár Sándor: A jövő eredményessége egyértelműen az edzők kezében van

Úszás
16 órája

Horváth Bence: Mindig arról szólt az esszém, hogy profi sportoló legyek Skandináviában

Jégkorong
2025.05.23. 19:19

Schmidt Ádám vendégül látta a két 85 éves népszerű rádióst

Egyéb egyéni
2025.05.23. 18:59

Megragadna a pólóválogatottban Szécsi Zoltán fia

Vízilabda
2025.05.22. 10:03

Jégkorong-vb: Jelenleg ez a realitás – Benk András

Jégkorong
2025.05.21. 15:46

Csongvai Áron célja, hogy ezúttal pályára is lépjen a válogatottban

Magyar válogatott
2025.05.20. 21:27

A Nemzeti Sportrádió köszöntötte a 85 éves Novotny Zoltánt és Radnóti Lászlót

Egyéb egyéni
2025.05.19. 20:12

A szervezéssel és a magyar vívók világkupa-szereplésével is elégedett a paralimpiai bizottság főtitkára

Egyéb egyéni
2025.05.18. 13:57
Ezek is érdekelhetik