Úszás: az ötvenesek után jönnek a huszonötös versenyek

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.04. 19:12
null
A szeptemberi „vízválasztót”, vagyis a hónap viszonylagos eseménytelenségét követően októbertől újraindul a versenyek jellemezte uszodai élet: a normálmedencében rendezett és az augusztusban zárult szezon után rajtol a rövidpályás idény a magyar úszósportban is.

Az ötvenes uszodákban lebonyolított korosztályos országos bajnokságok jelentették a szezonvéget, hogy aztán a jól megérdemelt nyári pihenővel a hátuk mögött a sportág hazai hátországának képviselői is visszatérjenek a medencébe, az edzések és az immár huszonöt méteren zajló viadalok világába.

Hogy a nyárvégi-őszeleji felkészülés kinek mennyire sikerült, az leginkább a november 6. és 9. közötti korosztályos országos bajnokságon lesz lemérhető.

Kisebb versenyek persze már októberben is lesznek, a mérvadónak azonban a 2024-es, kereken 20. rövidpályás ob számít, amelynek Kaposvár ad otthont. Itt már az utánpótlás teljes honi krémje is vízbe száll, s túl azon, hogy a legjobbak begyűjtik az érmeket – már amelyeket persze a felnőttek átengednek nekik... –, az év végi legfőbb vetélkedőkre is igyekeznek rajtjogot szerezni.

A felnőtt magyar bajnokság után tudniillik még két nagy erőpróba hátra van: az egyik az utánpótlás 3. rövidpályás ob-je, amely a tizenévesek idei utolsó nagy megméretésére kínál alkalmat, néhány kiemelkedő tehetségnek pedig még arra is lehetőségként szolgál, hogy „beússza” magát a felnőtt válogatottba, amely 2024 évzáró nemzetközi csúcseseményén, a rövidpályás világbajnokságon indul.

A tavalyi rövidpályás utánpótlás ob is remek versenyeket hozott Forrás: musz.hu

Az utánpótlás országos bajnokságát december 5. és 8. között Szegeden tartják,

s alighogy véget ér ez a viadal, az ország és a világ figyelme már a Duna Arénára irányul. Merthogy úszósportunk Duna-parti fellegvára lesz a gazdája a 25 méteres távokon zajló, sorszáma szerint 17. világbajnokságnak december 10-től 15-ig. Persze itt a fő attrakció Kós Huberttól és felnőtt társaitól várható, ám  bizonyos, hogy a húszon inneniek közül is jó néhányan bizalmat kapnak majd a sportági szakvezetéstől a vb-részvételre.

(Kiemelt kép forrása: musz.hu)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik