Milan: Hat hónapot adtam magamnak – Ibrahimovic

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.01.03. 12:42
null
Zlatan Ibrahimovic hat hónapot adott magának (Fotó: AFP)
Az AC Milanhoz visszatérő Zlatan Ibrahimovic szerint a következő hónapok során eldől, hogy van-e még helye az európai topfutballban.

„Hat hónapot adtam magamnak, hogy lássam, továbbra is képes vagyok-e a legmagasabb szinten játszani. Máskülönben nem maradok itt csak azért, hogy itt legyek. Ez a verzió nem érdekel” – jelentette ki a svéd csatár, akit pénteken mutatott be az olasz egyesület.

„Nem sok játékost ismerek, aki 38 évesen visszatért egy ilyen szintű klubhoz, de ha leigazoltak, az azt jelenti, hogy hisznek bennem. A fiaim javaslatára a 21-es mezszámot választottam” – tette hozzá a sztár, akinek a szerződése az idény végéig szól, egyéves hosszabbítási opcióval.

A 116-szoros válogatott játékos két év után távozott novemberben a Los Angeles Galaxytől, az elmúlt idényben 31 mérkőzésen 31-szer talált be. Ibrahimovic 2010 és 2012 között már játszott a milánói együttesben, amelynek színeiben 61 mérkőzésen 42 gólt szerzett, és amellyel bajnoki címet és olasz Szuperkupát nyert.

A Milan 17 forduló alatt 21 pontot gyűjtött, így csak a 11. helyen áll a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Menedzsere szerint még van esély Balogh Botond klubváltására

Légiósok
2025.09.03. 13:12

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Manchesterből igazolt BL-győztes védőt az Inter – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 11:11

„StradiVardy” – Jamie Vardy a Cremonesében folytatja

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 10:45

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41
Ezek is érdekelhetik