Serie A: kiszenvedte az Inter a győzelmet; magabiztos Lazio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.24. 16:57
null
Kiszenvedte a győzelmet az Inter (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójában az Internazionale hajrában szerzett góllal legyőzte 1–0-ra a Genoát.

A Genoa jól tartotta magát az Inter ellen, a mérkőzés nagy része eseménytelenül telt, nem úgy a hajrá! A 87. percben Joao Mario szöglete után fejelt a jobb alsóba az ötös jobb sarkától Danilo D'Ambrosio, ezzel megnyerte a milánóiaknak a mérkőzést. Két perccel később Stephane Omeonga állította meg az Inter kontráját úgy, hogy Edert lerántotta – ekkor villant először a piros, de nem utoljára.

A hosszabbításban, egészen pontosan a 94. percben Adel Taarabt páros lábbal csúszott oda Yann Karamoh-nak, amiért őt is kiállította a játékvezető. A Genoa kilenc emberrel fejezte be a találkozót, amelyen az Inter megőrizte veretlenségét, és továbbra is tapad az élen álló Napoli, Juventus duóra.

A mérkőzés összefoglalója

Szorosan ott van a nyomában a Lazio, amely Ciro Immobile duplájára alapozva 3–0-ra nyert a Hellas Verona vendégeként.

Az AC Milan vereségéről ide kattintva olvashatnak bővebben.

OLASZORSZÁG, SERIE A
6. FORDULÓ

Cagliari–Chievo 0–2
(Inglese 53., Stepinski 93.)
Internazionale–Genoa 1–0
(D'Ambrosio 87.)
Crotone–Benevento 2–0
(Mandragora 43., Rohdén 58.)
Hellas Verona–Lazio 0–3 (Immobile 24., 40. – az elsőt 11-esből, Marusics 60.)
Sassuolo–Bologna 0–1
(Okwonkwo 89.)

Fiorentina–Atalanta 1–1
(Chiesa 12., ill. Freuler 94.)

Sampdoria–Milan 2–0 (D. Zapata 72., R. Álvarez 92.)
SPAL–Napoli 2–3
(Schiattarella 13., Viviani 78., ill. Insigne 14., Callejón 72., Gulam 83.)

AS Roma–Udinese 3–1 (Dzeko 12., El Shaarawy 30., 45., ill. J. Larsen 90.)
Juventus–Torino 4–0
(Dybala 16. 91., Pjanic 40., Sandro 57.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 6 6 22–5 +17 18
2. Juventus 6 6 18–3 +15 18
3. Internazionale 6 5 1 12–2 +10 16
4. Lazio 6 4 1 1 13–8 +5 13
5. Roma 5 4 1 12–4 +8 12
6. Milan 6 4 2 10–8 +2 12
7. Sampdoria 5 3 2 8–4 +4 11
8. Torino 6 3 2 1 10–9 +1 11
9. Atalanta 6 2 2 2 10–8 +2 8
10. Chievo 6 2 2 2 7–8 –1 8
11. Bologna 6 2 2 2 5–7 –2 8
12. Fiorentina 6 2 1 3 9–8 +1 7
13. Cagliari 6 2 4 4–8 –4 6
14. SPAL 6 1 1 4 5–11 –6 4
15. Sassuolo 6 1 1 4 3–9 –6 4
16. Crotone 6 1 1 4 3–11 –8 4
17. Udinese 6 1 5 8–13 –5 3
18. Genoa 6 2 4 5–10 –5 2
19. Verona 6 2 4 1–14 –13 2
20. Benevento 6 6 1–16 –15 0
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
Tegnap, 19:48

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 00:39

Egy helyen változott a Barca kezdője, Simone Inzaghi nem módosított a visszavágóra

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 19:49
Ezek is érdekelhetik