Milan: korábbi Barca-szélső érkezhet – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.11. 14:25
Olasz lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő AC Milan az Everton szélsőjével, Gerard Deulofeuval erősítheti meg a keretét.

A Tuttosport úgy tudja, hogy a liverpooliaknál kegyvesztetté váló 22 éves szélső már a szavát adta a milánóiaknak, hogy érkezik, és a két klub egyeztet az átigazolásáról.

Ronald Koeman, az angol csapat menedzsere a rengeteg sérülés miatt a közelmúltban kizárta a korábbi Barcelona-játékos elengedését, de úgy tűnik, meggondolta magát.

Deulofeu 2013-ban kölcsön, majd 2015-ben végleg került a Barcelonától az Evertonhoz, melynek színeiben eddig 75 mérkőzésen lépett pályára, ám ebben az idényben csupán 11 bajnokin játszott, és csak 456 percet töltött a gyepen.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Juventus, a Milan vagy a Napoli zárta legjobban az őrült hajrát?

Olasz labdarúgás
2025.09.02. 19:35

Csaknem 4.5 milliárd euró elköltése után így állnak a PL csapatai

Angol labdarúgás
2025.09.02. 19:34

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Sokáig szenvedett a Milan, de az érvénytelen gólok után megnyerte a mérkőzést

Olasz labdarúgás
2025.08.29. 23:00
Ezek is érdekelhetik