
Olvassa a Nemzeti Sportot digitális formában.
Közepesen felhős
Hétfői sportműsor: Veszprém–Szeged kézidöntő, 2. felvonás
Hétfő este lejátsszák a férfi kézilabda NB I döntőjének második mérkőzését, ezúttal a Veszprém lesz a házigazda, az els...
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán Nyonban tartotta meg az Európa-konferencialiga második selejtezőkörének sorsolását.
Terjedelmes interjút adott Kovács Zoltán, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC sportigazgatója a klub honlapjának. Szóba került az FC Vaduz elleni El-kudarc, Marko Nikolics jelenlegi helyzete, valamint a csapat céljai a 2019–2020-as idényre is.
A Mol Fehérvár FC-nél még mindig keresik az okokat, hogy miként eshetett ki a csapat az Európa-ligából a liechtensteini Vaduz ellen, a fájdalmakra enyhe gyógyír volt csak a vasárnapi, Kaposvár elleni 4–2-es bajnoki győzelem. Kovács Zoltán sportigazgató szerint nehéz lesz feldolgozni a kiesést, a válogatott Kovács István pedig a Digi Sport híradójának azt mondta: a jövőben nem fognak úgy szerepelni, hogy azt lehessen rájuk mondani, mint amit a Vaduz edzője nyilatkozott.
Mint beszámoltunk róla, a Fehérvár FC hosszabbítás után 2–0-ra kikapott Liechtensteinben az FC Vaduztól, s búcsúzott az Európa-ligától. A mérkőzés után Kovács István, a fehérváriak válogatott középpályása az Origónak elmondta: csak maguknak köszönhetik a kiesést.
Mint arról beszámoltunk, a Mol Fehérvár FC csütörtökön hosszabbítás után 2–0-ra kikapott a Vaduz otthonában a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének második körében, így kiesett a kupasorozatból. A liechtensteini sajtó szenzációként kezeli csapatuk továbbjutását.
Mint beszámoltunk róla, a Fehérvár FC hosszabbítás után 2–0-s vereséget szenvedett Liechtensteinben a Vaduztól, s búcsúzott az Európa-ligától. A mérkőzés után a két csapat vezetőedzője értékelte a párharcot.
Huszonegy éve és egy napja, hogy átadták a Svájcot és Liechtensteint elválasztó Rajna – egyik – partján a Rheinpark Stadiont. Az 1998. július 31-én megnyitott aréna nyitó meccsére az FC Vaduz a Kaiserslauternt hívta meg, ám nem kizárt, hogy utóbb megbánta ezt, a német csapat tudniillik nem bizonyult hálás vendégnek: 8–0-ra nyert.
A hercegségben először járó Juhász Roland megőrizné jó szokását: kapott gól nélkül zárná a liechtensteiniek elleni meccset.
Marko Nikolics és Mario Frick megtartotta a Vaduz–Fehérvár El-selejtező előtti sajtótájékoztatót. A fehérváriak vezetőedzője szerint a tapasztalat a magyar csapat mellett szól.
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc első felvonásán a Fehérvár FC Stopira korai fejes góljával 1–0-ra legyőzte a liechtensteini Vaduzt. A mérkőzés lefújása után Juhász Roland, a székesfehérváriak csapatkapitánya hangos füttyszó kíséretében nyilatkozott, s ezt nem hagyta szó nélkül.
A térdsérüléssel bajlódó Viníciusnak üzent a gólörömével Stopira, aki a Fehérvár FC Vaduz elleni El-selejtezőjének gólját szerezte.
A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc első felvonásán a Mol Fehérvár Stopira fejes góljával 1–0-ra legyőzte a liechtensteini Vaduzt.
A labdarúgó Európa-liga második selejtezőkörében, a párharc első felvonásán a Mol Fehérvár Stopira korai fejes góljával 1–0-ra legyőzte a sokat szabálytalankodó, de a kapura is veszélyes Vaduzt, és nehéz visszavágóra számíthat egy hét múlva Liechtensteinben.
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mol Fehérvár FC az Európa-liga 2. selejtezőkörében a lichtensteini Vaduzzal mérkőzik meg. Az első, hazai összecsapás előtti sajtótájékoztatón a fehérváriak vezetőedzője, Marko Nikolics, és hátvédje, Stopira válaszolt az újságírók kérdéseire.
A magyar kupacsapatok jól kezdtek a nemzetközi porondon, hiszen a Ferencváros a Bajnokok Ligájában, a Debrecen, a Honvéd és a Fehérvár az Európa-ligában jutott tovább a selejtezők második fordulójába, melynek első mérkőzéseit a jövő héten rendezik. Most megnéztük, milyen ellenfelekkel kell megmérkőzniük a magyar együtteseknek.
Az Universitatea Craiova lesz a Budapest Honvéd ellenfele az Európa-liga-selejtező második fordulójában, mivel a román csapat kettős győzelemmel búcsúztatta azeri ellenfelét. A párharcot a kispestiek kezdik hazai pályán július 25-én. A Mol Fehérvárnak liechtensteini riválissal kell megküzdenie, az izlandi Breidablikot kiejtő Vaduzzal.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szerdán elkészítette az Európa-liga-selejtező nem bajnoki ágának, azaz a fő ágnak a párosítását a 2. fordulóra: eszerint – ha továbbjut az első fordulóból – a Debreceni VSC az AS Romával játszik, a Fehérvár izlandi vagy liechtensteini, a Honvéd azeri vagy román ellenféllel találkozik. A DAC-ra a görög Atromitosz, az NK Osijekre bolgár vagy montenegrói klub vár. Az első mérkőzéseket július 25-én rendezik meg, az elsőként kihúzott csapat otthonában, a visszavágókat egy héttel később, augusztus 1-jén.
A Paks az első félidőben kapott góllal 1–0-s vereséget szenvedett a liechtensteini Vaduztól Belekben, első 2019-es nemzetközi felkészülési mérkőzésén.
A bolgár bajnokságban legutóbb harmadik helyen záró Levszki Szófia az 1–0-s idegenbeli vereség után hazai pályán csak 3–2-re verte meg a Vaduzt az Európa-liga első selejtezőkörében, így 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett gólokkal a liechtensteini csapat jutott tovább.
A bajnoki éllovas Legia Warszawa 2–1-re legyőzte a címvédő Arka Gdyniát a Lengyel Kupa döntőjében – története 19. kupasikerét aratva ezzel.