Az egyik bocsánatot kért, a másik lábadozik, a harmadik visszavonulna

Vágólapra másolva!
2010.10.21. 15:28
null
James Harrison, a Pittsburgh egyik legjobb védője nem biztos benne, hogy folytatni akarja (Fotó: Action Images)
Címkék
Megviselte az NFL három védőjét a hét végi ütközése, illetve az azok után rájuk kirótt pénzbüntetés (videókkal): a pittsburghi James Harrison első felindultságában a visszavonulást fontolgatja, a New England-i Brandon Meriweather bocsánatot kért tettéért, az atlantai Dunta Robinson pedig még nincs olyan jól agyrázkódása után, hogy megkapta volna a játékengedélyt.

„Ezt a játékot tízéves korom óta így játszom, mert így tanították meg nekem. Eddig nem volt semmi baj vele, de most kitalálják, hogy nem ez a helyes. Ha megváltoztatják a szabályokat, amelyek alapján több mint húsz éve játszom, nem leszek többé az, aki voltam. Ilyen körülmények között hogyan folytassam? Nem lenne értelme" – így szólt James Harrison kifakadása azután, hogy 75 ezer dolláros pénzbüntetéssel sújtották a Cleveland Browns elleni két ütközése miatt, ami a jelenlegi szabályok keretein belül maradt, azaz a meccsen nem büntették meg érte a Pittsburghöt.

Harrison felmentést kapott a csapat szerdai edzése alól, Mike Tomlin vezetőedző szerint kell egy nap a tavaly áprilisban hat évre 51.2 millió dolláros szerződést aláíró hátvédnek, hogy lehiggadjon. Az edző és a csapattársak szerint Harrison játszhat a hét végén a Miami ellen.

Nem ilyen egyszerű az atlantai Dunta Robinson helyzete, a philadelphiai DeSean Jacksonnal történt ütközése miatt 50 ezer dollárra megbírságolt védő ugyanis maga is agyrázkódást szenvedett az akció során, és az orvosok még nem adtak engedélyt a játékára.

A baltimore-i Todd Heapet ledöntő Brandon Meriweather viszont elismerte bűnösségét (szintén 50 ezer dolláros büntetést kapott), és bocsánatot kért. „Sajnálom az ütközést, és megértem, hogy a liga minden erejével igyekszik megóvni a játékosok testi épségét" – mondta az ütközés után saját edzője, Bill Belichick által is leszidott hátvéd (a Newe England akkor 15 yardos büntetést is kapott szükségtelen durvaságért).

Közben a liga számos jelenlegi és már visszavonult védője felháborodott a pénzbüntetések miatt, Harrisonhoz hasonlóan attól tartanak, hogy olyan szigorításokat akarnak életbe léptetni, amelyek miatt a játék elveszítheti a varázsát.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
1 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
8 perce

Szerződést bontott fiatal középpályásával a DVTK

Labdarúgó NB I
31 perce

Birkózás: Kazinczy Bálint vigaszágra jutott az U17-es vb-n

Utánpótlássport
46 perce

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
55 perce

Drámai bukás és Wiebes-győzelem a női Tour leghosszabb etapján

Kerékpár
1 órája

Nagykanizsán és Prágában játszanak októberben a magyarok a női kézi Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Strandröplabda ob: a döntőre újra összeáll a Hajós, Stréli kettős

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik