Átigazolási SZARKA-vará(z)s

2474819 24748192474819 2474819
Vágólapra másolva!
2012.05.17. 07:05
A nagyszerű szezon után minden Newcastle United szurkoló aggódva tekint a következő átigazolási szezonra, hiszen féltjük a csapatunk erősségét...

A nagyszerű szezon után minden Newcastle United szurkoló aggódva tekint a következő átigazolási szezonra, hiszen féltjük a csapatunk erősségét képező játékosokat.A nagyszerű szezon után minden Newcastle United szurkoló aggódva tekint a következő átigazolási szezonra, hiszen féltjük a csapatunk erősségét képező játékosokat.

Nem csak nekünk van félni valónk, ami a következő évre vonatkozó keretünket illeti, hiszen máshol sem mindig fenékig tejföl az élet.

Az Átigazolási SZARKA-vará(z)s rovatunkban folyamatosan tájékoztatást adunk a legfrissebb átigazolási tényekről, pletykákról. Főleg a saját igazolásainkkal kapcsolatos hírekre fogunk fókuszálni és ahol érdemes, ott részletesebben is fogunk egy-egy igazolás körülményeivel foglalkozni, de ebben a rovatban a versenytársak hírei is helyek kapnak. Így tudjuk szem előtt tartani azt, hogy melyik csapat gyengül, erősödik, és így tudunk összehasonlítási alapot képezni a saját átigazolásinkhoz.

Manchester City:

Zlatan Ibrahimovic - A City 25 millió fontos ajánlatot hajlandó tenni a svéd támadó iránt, akit 300.000 fontos heti fizetéssel szeretnének klubváltásra bírni. Ne feledjük, hogy Mancininek már sikerült egyszer leigazolnia Zlatant, hiszen az Interben dolgoztak már együtt.

Yaya Touré - Már a szezon vége előtt jelezte, hogy szeretne visszatérni Barcelonába, ha ez lehetséges. A játékosnak még három évig elő szerződése van a City-vel, így mélyen a pénztárcába kell nyúlnia annak, aki szeretné leigazolni a középpályást. A kérők között van a Chelsea, Bayern München, Real Madird is, és nagyon örülnének, ha a Barcelona is hajlandó lenne megfelelő ajánlatot tenni a játékosért.

Mario Balotelli - A sokat kritizált olasz válogatott támadó a bajnoki cím megszerzése után beszélt menedzserével és Mancini úgy érzi, hogy Super Mario szeretne maradni, és az olasz trénernek sincs ez ellen semmi kifogása.Arsenal:

Robin van Persie - A holland támadónak egy év múlva lejár a szerződése, és a klub vezetői szeretnék maradásra bírni a nagyszerű szezont produkáló kapitányukat. Az Ágyúsok ajánlata 130.000 fontos heti fizetés lenne, amit egy 3 éves szerződésben fogalmaznának meg. Az egyeztetések nem jártak sikerrel, nem tudtak megegyezésre jutni. Hírek szerint a bajnok Manchester City is érdeklődik a holland iránt, ahol nem lenne meglepő, ha jóval magasabb alapfizetést ígérnének az angol gólkirálynak.

Manchester Utd:

Nani - A portugál villámléptű szélsőjének szerződése 18 hónap múlva lejár, így elkezdtek a szerződés hosszabbításról tárgyalni. A jelenlegi bérének másfélszereséről folynak a tárgyalások, de amennyiben a portugál játékossal nem tudnak könnyen megállapodni, abban az esetben a United hajlandó lesz megválni játékosától a nyáron. A Vörös Ördögök 30 millió fontos vételárat határoztak meg.

Shinji Kagawa - Dortmundban nagyszerű szezont maga mögött tudó középpályás nem hosszabbította meg a szerződését a duplázó német csapatnál. Nem is meglepő, hogy Sir Alex Ferguson is szeretné a csapatában tudni a japán kreatív középpályást. Shinji nagyon izgatott, hiszen olyan klubok érdeklődnek iránta, mint a Manchester Utd., de annak ellenére, hogy nagyon szeretné magát kipróbálni a Premier League-ben, egyáltalán nem biztos még abban, hogy melyik klub lenne számára a legjobb választás.Chelsea:

Didier Drogba - Az erőcsatár szerződéséből már csak hetek vannak hátra, így nem csoda, hogy óriási felhajtás van a játékos körül. Most a Barcelona jelentkezett be a csatárért, akinek évi 5 millió fontos szerződést kínálnának 2 éves futamidőre. Ugyancsak kettő évvel szeretné meghosszabbítani jelenlegi munkaadója is Drogba szerződését, de nincsen kizárva, hogy az elefántcsontparti csatár az AC Milánhoz, esetleg Kínába, vagy az Egyesült Államokba fog szerződni.

Tottenham:

Luka Modric - A horvát szervező középpályást már az előző átigazolási idényekben is sokan csábították. Többek között a Chelsea, a Manchester City és a Manchester Utd. is a kérői között voltak. Most is az egyik nagy slágere lehet a horvát az átigazolási piacnak, aki egyenlőre azzal söpörte félre az átigazolási tervei felől érdeklődő kérdéseket, hogy egyenlőre az Európa bajnokságra fókuszál és ráér még a torna után foglalkoznia a többi dologgal.

Gareth Bale - Az a pletyka röppent fel, hogy a Barcelona hajlandó lenne 40 millió fontos ajánlatot tenni a ballábas csodagyerekért. A játékos ügynöke és a klub is cáfolta ezeket a híreket, de tudjuk, hogy nem zörög a haraszt...

Jan Vertonghen - A belga középhátvéd nagyon sok Premier League csapat kívánságlistájának élén szerepel. A Newcastle és az Arsenal is szeretné megszerezni a megbízható bekket. A Tottenham hajlandó lesz egy 13 millió fontos ajánlatot tenni a hátvédért. Ha ezek a hírek igazak, akkor szerintem a Newcastle Utd. ki is szállt ebből az átigazolási versenyből, hiszen ekkora összeget Ashley nem lenne hajlandó áldozni egy játékosért, valamint ilyen kérők mellett a játékos heti fizetési igénye is jogosan lenne magas, ami ugyancsak nem a Szarkák malmára hajtja a vizet.

Liverpool:

Kenny Dalglish - Kind Kenny-t kirúgták mivel a csapat bajnoki szereplése nem ütötte meg a minimálisan elvárható szintet. A legenda kirúgása még akkor is meglepetés, ha a teljesítmény tényleg elmaradt a várttól, hiszen majdnem 100 millió fontért igazoltak játékosokat, és állítólag a jövő csapatát építgette. Igaz az új igazolások között kettő olyan játékos is van, akinek sikerült bekerülni az Eb-re utazó keretbe (Carroll - 35 millió font és Downing - 20 millió font). Nagy eséllyel indul a megüresedett vezetői székért folyó harcban Villas-Boas, valamint a Wigannal csoda hajrát elérő Roberto Martinez is.

További SZARKA-vará(z)s hírekkel jelentkezünk még, nézzetek vissza, ha szeretnétek képbe kerülni a legnagyobb SZARKA-vará(z)s-okról, illetve kacsákról.

Ruzsinho Da Costa

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik