Népsport: az NDK-ban fokozták a teljesítményt

A náci Németország hivatalosan 1945. május 8-án kapitulált, s ezzel véget ért Európában a II. világháború. A szövetségesek átvették Németország katonai irányítását, júliusra kialakultak a megszállási zónák: amerikai, brit, szovjet és francia övezet jött létre. A szovjet zónát 1948. június 20-án elszigetelte, hogy a másik három övezetben bevezették a D-márkát (Deutsche Mark), a pénzreform alapot adott a gazdasági újjáépítéshez.

A Szovjetunió tiltakozott, mindhiába, aztán övezetében 1949. október 7-én megalakult az NDK – a mindenható szovjet pártfőtitkár, Joszif Visszarionovics Sztálin levele után 16 pontos kiáltvánnyal hivatalosan is kettészakadt Németország.

Ami a sportot illeti, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) bécsi ülésén 1951-ben felvették a Szovjetuniót, ahogy Nyugat-Németországot is. Az NDK az 1955-ös párizsi ülésen (ahol Budapest elbukta az 1960-as olimpia rendezését) ideiglenes státuszt kapott azzal a feltétellel, hogy Nyugat-Németországgal egyetértésben közös csapatot létesít az 1956. évi olimpiai játékokra. 

Ez volt az egyesített német csapat (Gesamtdeutsche Mannschaft), amely három-három téli és nyári olimpián képviselte Németországot 1964-ig. Rengeteg volt a vita a két fél között, mire megállapodtak a zászlóban (fekete-piros-arany, közepén az ötkarika) és a himnuszban (Beethoven Örömódája), fel sem ért hozzájuk az össznémet válogatók miatti igencsak hangos perpatvar. 

A politikai propaganda is ütközőpont volt, hiszen az NSZK-ban úgy vélték, a közös csapat a német nemzet egységét szimbolizálja, az NDK-ban viszont azt emelték ki, hogy a szocialista rendszer is világszínvonalú eredményeket hoz. Ehhez képest 1956 és 1964 között a nyári olimpiákon 74 nyugatnémet érem született 37 keletnémet ellenében.

A következő érdemi és döntő állomás Madrid, az 1965. október 6. és 9. közötti NOB-közgyűlés. Előtte Rómában az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) kezdeményezésére 70 tagállam összegyűlt, hogy a leendő napirendi kérdésekről tárgyaljon. Itt Helmut Behrend, a keletnémet szervezet főtitkára bejelentette, a jövőben önálló csapattal kívánnak indulni a játékokon. Nagy lett a felzúdulás, a szovjet NOB-tag, Konsztantyin Andrianov hangsúlyozta, hogy az olimpiai játékok rendezőinek biztosítaniuk kell valamennyi, a játékokra jelentkező ország részvételét, de sokan lehurrogták.

Az viszont egyértelmű volt, hogy a madridi közgyűlésen a legnagyobb érdeklődés a német csapatok olimpiai részvétele iránt nyilvánul majd meg. Biztosra vették, hogy a kongresszus kimondja a döntő szót, indulhat-e két önálló német gárda a jövendő olimpiákon. 

Az AP amerikai hírügynökség különtudósítója úgy értesült, hogy a NOB végre rábólint a tervre, ám előkerült egy akadály. A Nyugat- Berlinben honos, úgynevezett Szövetségi Utazási Iroda, amely a NATO-országokat képviselte, nem volt hajlandó beutazási engedélyt adni a sportversenyeken csapatban részt venni kívánó NDK-sportolóknak. A NATO-országokba beutazási engedélyt csak az egyéni versenyeken indulók kaphattak. 

Ennek azért volt jelentősége, mert amikor az 1968-as téli olimpiát Grenoble-nak odaítélték, közös német csapattal számoltak. Avery Brundage, a NOB elnöke ezzel kapcsolatban leszögezte: amennyiben a NOB úgy határoz, hogy az olimpián két önálló német csapat indulhat, akkor a grenoble-i téli olimpia szervezőinek biztosítaniuk kell minden csapat beutazását, beleértve természetesen a keletnémetét is. Ha ez nem lehetséges – deklarálta Brundage –, akkor szó lehet arról, hogy a NOB más országnak adja az 1968-as téli olimpia rendezésének jogát.

A NOB-elnök a közgyűlés előtt mindkét német küldöttség vezetőjével tárgyalt. A keletnémet Heinz Schöbel azzal érvelt, hogy a két német olimpiai csapat együttműködésé­ben egyre nagyobb nehézségek mutatkoznak, s különben is, az olimpiai alapokmány is alátámasztja, hogy önállóan vehessenek részt a játékokon. Miután Brundage az NSZK-t képviselő Willi Dauméval tárgyalt, a Reuters hírügynökség tudni vélte, hogy a német kérdésben áthidaló megoldás várható. A NOB kongresszusa valószínűleg jóváhagyja majd az önálló NDK-csapat olimpiai részvételi jogát, de ezt csak 1968. július elsejétől ismeri el, így akarják elérni, hogy Grenoble-ban a francia szervezők elkerüljék a vízumok biztosításával kapcsolatos nehézségeket. 

Aztán a NOB 73. ülésszakán kettéválasztották a közös német olimpiai együttest, elismerve a Német Demokratikus Köztársaság jogát az önálló csapatra. A vita két napig tartott, csütörtökön több mint négy órán át tárgyalták a kérdést, de nem tudtak dűlőre jutni, s így a szavazást péntek délelőttre halasztották. A zárt ajtók mögötti disputa igen izgalmas volt, az AP szerint többször hangos szóváltás is kihallatszott a teremből. A szavazás kézfelemeléssel történt, s mindössze hét delegátus ellenezte (52:7) a kettéválasztást.

A NOB, hogy csökkentse az NSZK sportdiplomáciai vereségének súlyát, elrendelte, hogy Németország néven az NSZK olimpiai bizottsága szerepel majd (Federal Republic of Germany/FRG), a keletiek pedig Német Demokratikus Köztársaságként (German Democratic Republic/GDR). Arra hivatkozva döntöttek így, hogy az NDK óhajtott kiválni a közös német csapatból. 

A közgyűlésen megvizsgálták Nyugat-Berlin olimpiai státuszát is. A NOB arra a következtetésre jutott, hogy nem változtat az akkori helyzeten, amely szerint a nyugat-berlini sportolók Nyugat-Németországot, a kelet-berliniek pedig az NDK-t képviselik. Brundage a fejleményt „jó sportszellemben született döntésnek” minősítette.

A Reuters politikai megfigyelőkre hivatkozva azt írta, hogy a döntés súlyos csapást mért Nyugat-Németország igényére, hogy Németország egésze nevében léphessen fel. Hivatalos mércével mérve a madridi határozat azt jelentette, hogy Kelet-Németország, mint önálló állam, sikerrel vetette meg a lábát egy újabb nagy fontosságú nemzetközi testületben. Günther von Hase, az NSZK kormányának szóvivője szerint a döntés megszégyenítette a nyugatnémet sportvezetőket. Ne feledjük, hogy csak Willy Brandt kancellár hivatalba lépése (1969) után nyitott az NSZK kelet felé, az új keleti politika (Neue Ostpolitik) jegyében létesült például Magyarországgal is nagykövetségi szintű diplomáciai kapcsolat 1973-ban.

A mexikóvárosi nyári olimpián az első önálló német aranyat Christoph Höhne szerezte meg az NDK-ból, 50 kilométeres gyaloglásban nyert nagy fölénnyel, mit sem törődve a 2300 méter tengerszint feletti magassággal. A nyugatnémeteknél Ingrid Becker volt az úttörő, ötpróbában lett aranyérmes. Ő volt egyébként a sokoldalú atléta mintaképe, hiszen négy esztendővel később, Münchenben a 4x100-as váltó tagjaként (Christiane Krause, Annegret Richter és Heide Rosendahl társaságában) lett olimpiai bajnok.

Mexikóvárostól pedig megindult az NDK, rendre megelőzte a nyugatnémeteket, ha úgy tetszik, a kelet-németek fokozták a teljesítményüket. Náluk a sport nemzetközi legitimáció volt, az éremtáblázat eleje szerintük azt sugallta, hogy egy kis állam is lehet a sportban nagyhatalom, főképp, ha a szocializmust építi. Az NSZK számára a sport a demokratikus nyugati modell bemutatása volt, kevésbé élet-halál kérdés.

Mindez persze az elméleti háttér, nem takarhatja el, hogy az NDK sikereit főként a szigorú állami sportirányításnak és a kiterjedt tudományos, benne a doppingprogramnak köszönhette. Így aztán a nyugatnémet sportolók kiugró sikerei, személyisége (például atlétikában Heide Rosen­dahl, Ulrike Meyfarth, Annegret Richter, úszásban Michael Gros, síelésben Rosi Mittermaier) mindmáig népszerűbb, emlékezetesebb.

Az újraegyesített Németország (1990) az NSZK sportmodelljét vette át, de épült be tapasztalat az NDK-ból is – nem feltétlenül a tiltott szerek használata.