Korszakos bizalom – Csillag Péter jegyzete

Kopnak, halványulnak a nemzeti vonások a labdarúgás mai világában. Nemcsak a futballisták útlevele vált közömbös tényezővé, hanem az egyes vidékek futballhagyománya, játékstílusa, játékvezetői környezete és szurkolói kultúrája is globális, tarka masszává olvadt. Az információáramlás határtalan, sőt jó ideje nincs is értelme áramlásról beszélni, hiszen az információ már születése pillanatában jelen van mindenhol, és a millióféle hatás a különbözőségeket is észrevétlenül egybegyúrja.

Hol van már az olasz csapatok művészi szinten széttaktikázott felfogása? A spanyol bajnokik latinos játékossága, a Bundesliga-meccsek harci fegyelmet tükröző dinamizmusa? Vagy mondja-e még a riporter valamelyik Premier League-rangadó csattanós ütközése nyomán, hogy ilyenért Angliában nem fújnak…? Ha a Liverpool és a Napoli holnap mezt cserélve játszana egymással, a játék alapján talán sokan észre sem vennék a csalást.

Színesebb már a futballvilág annál, hogy egy-egy szín kirajzolódjon, legfeljebb árnyalatok emlékeztetnek még a valamikori eltérésekre.

Kivételt talán a futball hátországának makacs színfoltjai jelentenek. Joachim Löw nyári távozásának kedden bejelentett híre óhatatlanul rávilágít a tényre, hogy posztjáról a világ legrégebben hivatalban lévő válogatott szövetségi kapitánya búcsúzik, aki 17 éven át, első számú irányítóként pedig 15 éven át élvezte a Német Labdarúgó-szövetség vezetőinek bizalmát. Alighanem tiszteletre méltó német sajátosságként…

A (nyugat)német futball történetében az első szövetségi kapitány, Otto Nerz 1926-os színre lépése óta mindössze tízen ültek a kispadon, köztük olyan – ez esetben szó szerint – korszakos alakok, mint Sepp Herberger, Helmut Schön, Jupp Derwall, Franz Beckenbauer vagy Berti Vogts. Ha az 1942 és 1950 közötti „lyukas” éveket is figyelembe vesszük, egy német kapitány átlagosan 8.7 évet kapott tervei megvalósítására. A józan belátásra és türelemre építő, pillanatnyi indulatoktól tartózkodó döntési mechanizmus gyümölcse a nyugodt kapitányi munka, és persze a Löw nevéhez kapcsolódó világbajnoki aranyérem (2014), két világbajnoki bronzérem (2006, 2010), Európa-bajnoki ezüstérem (2008) és Konföderációs-kupa-győzelem (2017). A hidegvérű német szövetségi hozzáállásra persze éppen nem a sikerek szolgáltatják a jó példát, hanem azok a kritikus pillanatok, amelyek után a jogos bírálatok dacára kiálltak a kapitány mellett: a 2016-os Eb-kudarc, a 2018-as csúfos vb-bukás vagy éppen a Spanyolország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen tavaly elszenvedett 6–0-s vereség.

A német vezetői minta jelzi, a különböző futballkultúrák keveredése ezen a téren valamivel lassabban halad – az eddigi statisztikák alapján például a magyar válogatott szövetségi kapitányának átlagosan csupán 2.16 év jut a legforróbb kispadon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!