Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.09.13. 23:29

Hagyjuk most a közhelyeket, a simogatást. Hogy dolgozunk tovább, és voltak biztató jelek, illetve van, amibe kapaszkodhatunk. Mert a pénteki sokkot szombaton még nagyobb követte. Miután a minden dicséretet megérdemlő Piros Zsombor vezérletével kiegyenlítette a magyar Davis-kupa-válogatott az osztrákok elleni, a világ nyolc legjobb együttese közé jutásért vívott párharcot, Fucsovics Márton összesen három játékot nyert meg a valóban erőn felül teljesítő, magas színvonalú teniszt bemutató Jurij Rodionov ellen – akit korábban mindig, háromszor megvert. Egyértelmű favoritok voltunk a kezdés előtt, azonban a sorminta folytatódott: egymás után harmadszor is elbuktunk itthon, fedett, kemény pályán egy valóban sorsdöntő csatát, előbb a franciákkal, aztán a németekkel, majd most Ausztriával szemben.

És ez fáj a legjobban, mert két legjobbunk árnyéka volt önmagának. Bardóczky Kornél kapitány nagyon jól megérezte, nem küldheti pályára a bizonytalan Marozsán Fábiánt a negyedik mérkőzésen Lukas Neumayer ellen, aki egy nappal korábban elbánt Fucsoviccsal. A hetes Davis-kupás győzelmi szériát építő Piros jó szokásához híven ezúttal is szívét-lelkét beleadta a játékba, egyéniben szereplő három teniszezőnk közül egyébként is ő az, aki a leginkább élvezi és a maga javára tudja fordítani a közönség támogatását. Miután a sírból visszakapaszkodtunk, jött a hidegzuhany, Fucsovics Márton néhány game-ben szinte ellenállás nélkül adta meg magát, látszott, nincsen megfelelő fizikai állapotban, noha három hete még élete első kemény pályás ATP-trófeáját ünnepelhette. Védelmében annyit azért jegyezzünk meg: ha valakinek sokat köszönhetett válogatottunk az elmúlt csaknem 15 esztendőben, az éppen ő. Minden körülmények között a maximumot adja címeres mezben, sajnos ezúttal nem volt elég benzin a tankban.

A sportág honi történetében sosem látott bravúrnak számító eredményt érhetett volna el csapatunk, ott álltunk az álmok kapujában, erre jött az újabb hazai csalódás – mert az előző két évben csak a bravúr maradt el, ezúttal viszont kiénekelték a sajtot a szánkból. Jövőre újra meg lehet próbálni, merthogy Kanadában is bizonyították a srácok az év elején, van bennük spiritusz, megvan a tehetség – annyival azonban nem járnak például az osztrákok előtt, hogy ha valami akár testi, akár lelki oldalról hibádzik, ne büntetne kőkeményen a rivális. Na tessék, a végére mégis találtunk cseppnyi pozitívumot – ettől még borzasztóan fájnak a Debrecenben történtek.

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
7 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
9 órája

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
12 órája

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
17 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
2025.09.12. 21:05

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Davis-kupa: belázasodott az osztrákok legjobbja, más ellenfelet kapott Fucsovics

Tenisz
2025.09.12. 14:50
Ezek is érdekelhetik