Kispadra szorulhat a Bajnokok Ligája-elődöntő hőse

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2025.09.15. 18:07
null
Yann Sommerrel elégedetlenek a hírek szerint (Fotó: Getty Images)
Yann Sommer májusban több bravúrt is bemutatott a Barcelona ellen, azóta viszont gyengén teljesít, és a hírek szerint a szakmai stáb is elégedetlen vele.

Nagyot fordult a világ néhány hónap alatt Yann Sommerrel. Az Internazionale kapusát a Barcelona elleni, májusi BL-elődöntő után még a csapat hőseként emlegették, ám az új idényt gyengén kezdte, és a La Gazzetta dello Sport szerint a szakmai stáb már azt fontolgatja, hogy a kispadra ülteti a svájci játékost.

A katalánok elleni elődöntőben az egész párharc során 14 védést mutatott be, a 4–3-ra megnyert milánói visszavágón több bravúrt is bemutatott, és az olasz, illetve a nemzetközi sportlapok is ódákat zengtek róla. A PSG ellen 5–0-ra elvesztett döntő miatt felesleges lenne őt hibáztatni, de az tény, hogy az utóbbi hónapokban visszaesett a teljesítménye. A klubvilágbajnokságon négy mérkőzésen négy gólt kapott, majd a bajnokságban az első három fordulóban hatszor vették be a kapuját. A szakmai stáb pedig a hétvégi, Juventus ellen 4–3-ra elvesztett rangadó után állítólag komolyan fontolóra vette, hogy cserél a kapusposzton.

Tény, Sommernek nem ment a torinóiak ellen, a négy kapura tartó lövésből egyet sem tudott hárítani, és Vasilije Adzic 91. percben lőtt győztes góljában is benne volt. Kérdés persze, hogy jó ötlet-e a helyére betenni a hozzá képest rendkívül tapasztalatlan Josep Martínezt. A 27 éves spanyol kapus tavaly nyáron érkezett a Genoától, és eddig összesen tíz tétmérkőzésen kapott lehetőséget az Interben. Ötször a bajnokságban, négyszer a kupában, egyszer pedig a Bajnokok Ligájában védhetett. Az Inter szerdán az Ajax vendége lesz a BL-ben, vasárnap pedig a Sassuolót fogadja a Serie A-ban, és nincs kizárva, hogy ezeken a találkozókon már ő kap lehetőséget.

Mellette szól egyébként, hogy Sommer már 36 éves, a nyáron lejár a szerződése, és a hírek szerint biztosan távozik. Vagyis ha az Inter hosszútávon gondolkodik, akkor lehet, hogy jó döntés lenne beépíteni a spanyol kapust, és több lehetőséget adni neki a folytatásban.

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám gólpasszt adott; Tóth Balázs bravúrjai is kellettek csapata fordításához – videók

Légiósok
7 órája

De Bruyne és McTominay is beköszönt: a címvédő Napoli nyerte meg az Inter elleni Serie A-rangadót

Olasz labdarúgás
8 órája

A Juventus legyőzése után a Parmával csak ikszelt idegenben a Como

Olasz labdarúgás
11 órája

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 22:54

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.24. 14:32

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51
Ezek is érdekelhetik