Hertha: Az atmoszféra plusz tíz pontot hozhat idényenként – Dárdai

Vágólapra másolva!
2019.04.04. 15:41
Dárdai Pál, a Hertha BSC vezetőedzője vehemensen fogalmazta meg véleményét a berlini futballklub új stadionja körül kialakult helyzetben.

A magyar tréner szerint ha igazi futballarénába költözhetne a csapat, az a teljesítményére is nagy hatással lenne.

„Amennyiben az emberek folyamatosan buzdítanák a gárdát, akkor az plusz tíz pontot jelentene szezononként. Ez lenne a helyzet, ha az Olimpiai Stadionban minden meccsünkön telt ház lenne” – fogalmazott Dárdai Pál.

„Más atmoszférában egy gyenge meccs is jobban néz ki” – tette hozzá.

A terv az, hogy a Hertha 2025-ben egy új, 55 ezres stadionba költözik, amely jelenlegi otthona, a körülbelül 75 ezer férőhelyes Olimpiai Stadion tőszomszédságában épülne fel. A projekt megvalósulását ugyanakkor akadályozza, hogy a területen áll hat ház 24 lakással, ezeket el kellene bontani.

A társaság azonban, amelyhez az épületek tartoznak, a héten azt közölte, hogy nem akarja folytatni a Herthával a tárgyalást az esetleges eladásról, mert szerinte a klub nem kínál megfelelő alternatívát. Michael Preetz, a Hertha sportigazgatója ezzel szemben azt állítja, ők minden kérdést megválaszoltak.

Legfrissebb hírek

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
4 órája

Christian Eriksen Dárdai Bence csapattársa lett – hivatalos

Német labdarúgás
23 órája

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
Tegnap, 15:02

Megtalálta Erik ten Hag utódját a Leverkusen – hivatalos

Német labdarúgás
2025.09.08. 15:37

Megtalálta Ten Hag ideális utódját a Leverkusen, szerdán jöhet a bejelentés

Német labdarúgás
2025.09.08. 07:36

Az elmúlt évek legrosszabb edzőjének tartják Erik ten Hagot Leverkusenben

Német labdarúgás
2025.09.04. 14:02

Ez nagyot szólna: Raúl is jelölt a Leverkusen kispadjára – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.09.03. 10:20

Csak igazolt egy csatárt a Bayern München, csak eladta Woltemadét a VfB Stuttgart

Német labdarúgás
2025.09.02. 19:36
Ezek is érdekelhetik