Bayern: Lewandowski a klub vezetőit kritizálta

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.08.22. 15:22
Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel válogatott labdarúgója a Bildnek adott interjújában azt nyilatkozta, hogy tavasszal semmi támogatást nem kapott a klubvezetőktől.

A 30 éves csatár azt mondta, áprilisban és májusban mindenki őt támadta, de nem érezte, hogy támogatnák. mindenki őt támadta, de nem érezte, hogy támogatnák.

„Egyedül maradtam” – jelentette ki Lewandowski, aki az előző idényben 30 találkozón szerzett 29 találatával a német bajnokság gólkirálya volt.

„Egyetlen vezető sem védett meg, noha én le szerettem volna ülni velük beszélgetni, mint férfi a férfival” – fogalmazott a csatár a Bayern két főnökére, az elnök Uli Hoenessre, valamint az ügyvezető Karl-Heinz Rummeniggére utalva.

Lewandowski tavasszal sorozatban öt Bajnokok Ligája-találkozón – köztük a Real Madriddal szemben kieséssel végződő elődöntő két mérkőzésén – gólképtelen maradt, s a sajtó élesen kritizálta halovány teljesítménye miatt.

„Ekkor javasolta az ügynököm, hogy jelentsük be, távozni szeretnék a klubtól. Egyetértettem vele, mert nem éreztem jól magam” – mondta a lengyel játékos.

Lewandowski ugyanakkor meg is nyugtatta a szerinte végig mögötte álló szurkolókat, mivel kifejtette, hogy az új vezetőedzővel, a horvát Niko Kovaccsal azonnal megtalálta a közös hangot, és nincs más célja, mint megnyerni a csapattal a BL-t.

A német labdarúgó-bajnokság pénteken rajtol, a címvédő Bayern München a Szalai Ádámot foglalkoztató Hoffenheimmel találkozik a szezonnyitón. Lewandowskit a szerződése még három évig köti a bajor sztárcsapathoz.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
Tegnap, 14:20

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
2025.07.07. 22:36

Musialát hamarosan megműtik Münchenben

Klub-vb
2025.07.06. 16:12

„Ritkán voltam ennyire dühös a félidőben” – Vincent Kompany Musiala sérülése után

Klub-vb
2025.07.06. 09:39

Musialának eltört a szárkapocscsontja, legalább négy hónapos kihagyás vár rá

Klub-vb
2025.07.06. 08:36

Musiala súlyos sérülést szenvedett, Müller elköszönt: kiesett a Bayern München

Klub-vb
2025.07.05. 19:55

Videó: Musiala ütközött Donnarummával, borzalmas sérülés lett a vége

Klub-vb
2025.07.05. 19:34
Ezek is érdekelhetik