- A Borussia Mönchengladbach és az 1. FC Köln már feljutott a Bundesligába, búcsúzik az Aue, a Paderborn és a Jena.
Óriási lehetőség előtt áll egy, az ezredfordulón még a Verbandsliga Nordbadenben szerénykedő kiscsapat: a TSG 1899 Hoffenheim nyolc év alatt a tulajdonos Dietmar Hopp segítségével odáig jutott, hogy egy győzelemre van már csak a Bundesligától. A Hoffenheim a Fürth ellen, hazai környezetben biztosíthatja be a feljutást, soraiban vélhetően Lőw Zsolttal, aki a Bundesliga hivatalos oldalának adott hosszú interjút.

Fotó: Imago
Még egy lépés kell: egy győzelem a feljutást biztosíthatná Lőw Zsoltnak és csapatának

Fotó: Imago
Még egy lépés kell: egy győzelem a feljutást biztosíthatná Lőw Zsoltnak és csapatának
Sokan érthetetlennek tartották Lőw döntését, mikor a Rostocktól az akkor harmadosztályú Hoffenheimhez szerződött, de a védő megérzései helyesnek bizonyultak: az igen ambiciózus kiscsapat bevallott célja a Bundesliga volt, de kevesen gondoltak rá, hogy ez mindjárt az első másodosztályú szezonban sikerülhet.
KÉT HELY MÁR ELKELT
A 3. helyen álló Hoffenheim az utolsó fordulóban a Fürth ellen játszik otton, míg a két ponttal mögötte álló Freiburg a Wehent, a Mainz a St. Paulit fogadja. Egy győzelem bebiztosítaná Lőwék Bundesliga-szereplését.
KEZDŐKÉNT SZÁMÍTANAK LŐWRE
- Lőw Zsolt a hoffenheimi gárda megbecsült tagja: a balhátvéd 26 bajnokin játszott a 2007-08-as szezonban.
„Nagyon fontos számomra a Bundesliga. Minden játékos, aki Németországba kerül, az élvonalbeli szereplésről álmodik. Fantasztikus volt a nagyok ellen játszani, most öt évvel később ismét sikerülhet nekem, és először a csapatnak. Csodálatos élményeket szereztem.”
A MECÉNÁS
- A Hoffenheim elnöke és szponzora, Dietmar Hopp az SAP cég alapítója és a világ 700 leggazdagabb embere között van. Ifiként a Hoffenheim játékosa volt.
„Rengeteg időt és munkát öltünk bele abba, hogy megadjuk magunknak az esélyt. Jó úton vagyunk, és nem szabad megbotlanunk a Bundesliga küszöbén” – zárta az interjút Lőw.
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1 | Bor. Mönchengladbach | 33 | 17 | 12 | 4 | 68–36 | 63 |
| 2 | 1. FC Köln | 33 | 17 | 9 | 7 | 62–41 | 60 |
| 3 | 1899 Hoffenheim | 33 | 16 | 9 | 8 | 55–40 | 57 |
| 4 | 1. FSV Mainz 05 | 33 | 15 | 10 | 8 | 57–35 | 55 |
| 5 | SC Freiburg | 33 | 15 | 10 | 8 | 49–42 | 55 |
| 6 | SpVgg Greuther Fürth | 33 | 14 | 10 | 9 | 53–42 | 52 |
| 7 | Alemannia Aachen | 33 | 14 | 9 | 10 | 48–41 | 51 |
| 8 | FC St. Pauli | 33 | 11 | 9 | 13 | 46–48 | 42 |
| 9 | SV Wehen Wiesbaden | 33 | 10 | 11 | 12 | 45–53 | 41 |
| 10 | TSV 1860 München | 33 | 9 | 13 | 11 | 41–44 | 40 |
| 11 | TuS Koblenz | 33 | 11 | 11 | 11 | 43–46 | 38 |
| 12 | Kickers Offenbach | 33 | 9 | 11 | 13 | 38–57 | 38 |
| 13 | FC Augsburg | 33 | 10 | 7 | 16 | 38–50 | 37 |
| 14 | VfL Osnabrück | 33 | 9 | 10 | 14 | 40–54 | 37 |
| 15 | 1. FC Kaiserslautern | 33 | 8 | 12 | 13 | 34–37 | 36 |
| 16 | FC Erzgebirge Aue | 33 | 7 | 10 | 16 | 48–56 | 31 |
| 17 | SC Paderborn | 33 | 6 | 13 | 14 | 31–51 | 31 |
| 18 | FC Carl Zeiss Jena | 33 | 6 | 10 | 17 | 44–67 | 28 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
