A szurkolók szerint Stieber volt a harmadik legjobb Koblenz-játékos

Vágólapra másolva!
2009.07.01. 00:17
A német másodosztályban szereplő Koblenz hivatalos honlapján rendezett szavazáson Stieber Zoltánt választották meg a drukkerek a klub elmúlt szezonbeli harmadik legjobb játékosának – az eredmény különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy a magyar tehetség csupán a tavaszi idényt töltötte a Rajna partján.
Stieber jó teljesítményét a drukkerek is elismerték
Fotó: Action Images (archív)
Stieber jó teljesítményét a drukkerek is elismerték
Stieber jó teljesítményét a drukkerek is elismerték
Fotó: Action Images (archív)
Stieber jó teljesítményét a drukkerek is elismerték

Fél év elteltével úgy tűnik, jó döntést hozott Stieber Zoltán, amikor a télen elhagyta az Aston Villát, és a német másodosztályú Koblenz csapatához igazolt. Az utánpótlás-válogatott balszélsője ugyanis jó teljesítményt nyújtott, és az együttes híveinek elismerését is sikerült kivívnia.

Ennek bizonyítékaként a szurkolók a klub hivatalos honlapján indított szavazáson a 2008–2009-es évad harmadik legjobb Koblenz-játékosának választották a magyar tehetséget – ez főképp annak ismeretében elismerésreméltó, hogy Stieber eddig csupán fél idényt töltött el a gárdánál.

A 20 éves labdarúgó a szavazatok 12.41 százalékát gyűjtötte be, és azon három futballista egyike volt, aki átlépte a tízszázalékos határt – az élen a 34.8 százalékig jutó David Yelldell, a második helyen a 24.67 százalékos Csa Du Ri végzett.

Stieber azzal a reménnyel igazolt Angliából Németországba, hogy pályára léphet a felnőttek között, és bejött a számítása: tavasszal együttese mind a tizenhét bajnokiján lehetőséget kapott, ezeken öt gólt lőtt, és passzai után háromszor a társak is betaláltak.

Hogy a magyar légiós játéka nem volt öncélú, azt jól mutatja, hogy érkezésekor a Koblenz a 18 csapatos német másodosztály (osztályozót jelentő) 16. helyén állt, mindössze 14 ponttal – a szezon végén pedig a 14. helyen zárt, 24 egységgel gazdagítva az addigi termést.
Legfrissebb hírek

Videó: Stieber és Götze pimasz gólja, dortmundi győzelem

Német labdarúgás
2012.11.17. 17:36

Bosszút állnak a németek vagy most is a spanyolok lesznek jobbak?

Foci vb 2010
2010.07.03. 03:25

Légióssors: Stieber Zoltán nem követné csapatát a harmadosztályba

Légiósok
2010.05.19. 16:19

Dárdai Pál rekorddöntés, Hajnal Tamás dortmundi centenárium előtt

Német labdarúgás
2009.08.07. 01:47

Assauer: „Ha a Schalke bajnok lesz, meztelenül rohangálok a stadionban”

Német labdarúgás
2009.08.06. 20:40

A közeledés első jele Münchenben: Beckenbauer bocsánatot kért Ribérytől

Német labdarúgás
2009.08.06. 15:02

Bár a Borussiánál eddig is megbecsülték, a centenárium őt is kötelezi

Német labdarúgás
2009.08.06. 12:29

A sikerkovács Magath nélkül védené meg bajnoki címét a Wolfsburg

Német labdarúgás
2009.08.05. 14:14
Ezek is érdekelhetik