Belgium: ezért nem Storck lett a 10-szeres bajnok edzője

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 10:07
null
Bernd Storck a legutóbbi állomáshelyén, Dunaszerdahelyen (Fotó: Török Attila)
A Het Laatste Nieuws szerint Bernd Storck is jelölt volt a patinás belga labdarúgócsapat, a közelmúltban váltásról határozó Standard Liege vezetőedzői posztjára, ám egész stábját hozni szerette volna, ezért nem jött létre a megállapodás.

 

A belga lap úgy értesült: bár előnyös lett volna, ha egy állás nélküli trénert szerződtetnek, a Standard vezetői nem kívánták teljesíteni Bernd Storcknak azt a kérését, hogy teljes stábot hozhasson magával.

Így aztán más megoldás után néztek, és a szlovén Luka Elsnert nevezték ki, aki, hogy eleget tehessen a felkérésnek, kisebb vihart kavarva felmondott eddigi csapatánál, a szintén belga élvonalbeli Kortrijknél.

Az edzőváltás közvetlen előzménye: a Standard elvesztette a legutóbbi három bajnoki mérkőzését, és 10 forduló után 13 ponttal csupán a 12. helyen áll. A patinás liege-i csapat 10-szer nyerte meg a belga bajnokságot, legutóbb 2009-ben – Bölöni László irányításával.

A magyar válogatott korábbi német szövetségi kapitánya beugróként már több csapatot (Mouscron, Cercle Bruges) kisegített a bajból Belgiumban, így ha valamelyik klubnál üresedés történik, rendre szóba kerül lehetséges utódként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik