Sepsi: összeszólalkozott Storckkal – kölcsönadták a középpályást

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2024.02.17. 11:20
Kölcsönadták a román középpályást (Fotó: Tókos Csaba)
A lengyel élvonalba, a Stal Mielec csapatának adta kölcsön a szezon végéig Ion Gheorghét a Sepsi OSK. A 24 éves, a középpályán és a bal szélen is bevethető játékos hat nappal azután távozik a székelyföldi klubtól, hogy nyilvánosan összeszólalkozott Bernd Storck vezetőedzővel.

A német szakember vasárnap este a 88. percben cserélte be Ion Gheorghét, a FCSB elleni mérkőzésen (0–1), és a lefújás után a játékos a bukaresti stadion gyepén, a tévékamerák kereszttüzében kezdett hangos vitába edzőjével, majd – helyszíni beszámolók szerint – káromkodva ment az öltözőbe. Bernd Storck nem kívánt nyilatkozni az esetről, mondván, ezt a csapat belügyének tekinti, de Gheorghe most, ha ideiglenesen is, de elhagyja a sepsiszentgyörgyi klubot. 

Ion Gheorghe 2022 nyarán érkezett a Sepsihez a FC Voluntaritól, és 70 mérkőzésen 6 gólt szerzett, bár valamennyi edző inkább sokoldalú cserejátékosként, mint rendszeres kezdőként számított rá. Legemlékezetesebb találatát tavaly nyáron, a Farul elleni Szuperkupa-mérkőzésen jegyezte, amelyet az ő fejes góljával nyert meg 1–0-ra a Sepsi OSK.   

 

Legfrissebb hírek

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13

Sepsi OSK: kellemetlen vereség az alsóházi nyitó mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.17. 21:12

Sigér Dávid összehasonlította a magyar és a román bajnokságot

Légiósok
2025.03.17. 10:11

Papp fejese döntött, története során először kapott ki a Sepsi a Petrolultól

Minden más foci
2025.03.08. 16:55

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32
Ezek is érdekelhetik