Belgium: botrány! Az összes játékost megbüntették, az edzőt kirúgták

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.29. 12:18
A Westerlo a botrányos meccs után menesztette Rik De Milt, akit azóta a Charleroi már ki is nevezett vezetőedzőnek (Fotó: Getty Images)
Botrányos véget ért a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Jupiler Pro League) alapszakaszának utolsó fordulója, ugyanis a kiesés elől menekülő Westerlónak és a nemzetközi kupaindulásért harcoló Genknek is kedvező eredmény lett volna a döntetlen, ezért a vendégek egyenlítése után az utolsó bő tíz percben lényegében csak egymással passzolgattak a játékosok.

A kiesés elől menekülő házigazda Westerlo a 79. percben szerzett vezetést a Genk ellen, de ahhoz, hogy mindkét csapat elérje célját, mindkettőnek elég lett volna egy-egy pont. Nos, a 86. percben az emberhátrányban játszó vendégek egyenlítettek és azután már nem történt semmi lényeges.

Mármint a szó legszorosabb értelmében semmi lényeges nem történt a pályán, a rendes játékidőből hátralévő időben és a hatperces hosszabbításban ugyanis már csak egymáshoz passzolgattak a játékosok, akik még a lefújás előtt kezet fogtak egymással.

Az eset nagy vitát váltott ki Belgiumban, a labdarúgó-szövetség illetékesei tisztességtelenségnek és paródiának minősítették a történteket, most pedig mind a 21 játékost (a Genk emberhátrányban volt) és a két edzőt is eltiltotta, a Westerlo pedig két nappal a botrányos meccs után kirúgta edzőjét, Rik De Milt – még annak ellenére is, hogy az erről szóló közleményben megjegyezte: hosszú távon is tervezett a szakemberrel – akit egyébként nem sokkal később a Charleroi ki is nevezett vezetőedzőjének.

„A KVC Westerlo teljesen elhatárolódik a mérkőzés utolsó öt percének alakulásától. Ezek olyan körülmények, amelyek felett a klubnak nem volt befolyása” – írták közleményükben.

A belga ügyészség hétfői közleménye nyilvánvaló csalásnak minősítette a történteket, amelyben a nézőket, a sorozat többi csapatát és a semleges szurkolókat is átverték.

„Nem játszottak tisztességesen és magától értetődő, hogy ez nem tett jót a belga futball megítélésének és tágabb értelemben a Királyi Belga Labdarúgó-szövetségnek, illetve a ligának” – hangsúlyozta az ügyészségi közlemény.

A Het Nieuwsblad úgy tudja, hogy a két klub képviselőit, a mérkőzés végén pályán lévő 21 játékost és a két edzőt is meghívták a Fegyelmi bizottság április 5-i ülésére. A mezőnyjátékosok közül két kivétellel mindenki 1000 eurós pénzbírságot kapott, a hazaiak támadó középpályása, Nicolas Madsen és a vendégek bal oldali védője, Joris Kayembe viszont nem úszta meg ennyivel, őket kétmeccses eltiltással és kétezer eurós büntetéssel sújtották, mert a meccs végén egymással passzolgattak.

A játékosok mellett a két klubot egyaránt 10 ezer euróra büntették, így a Westerlónak összesen 24 500, a Genknek 23 500 eurót kell fizetnie – a kiállított Genk-játékost, Christopher Bonsu Baaht nem büntették meg.

A belga lap kitért rá, hogy sokan ennél sokkal súlyosabb büntetésre számítottak, de mint elmagyarázták, a szabályozás szerint pontlevonásra vagy súlyosabb eltiltásra csak a mérkőzés eredményének manipulálása esetén van lehetőség, akkor viszont a minimális büntetés is felfüggesztetten egy év.

 

Legfrissebb hírek

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06

Menesztették Domenico Tedescót a belga labdarúgó-válogatott éléről

Minden más foci
2025.01.17. 14:44

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Szalai Attila a Standard Liege játékosa lesz

Légiósok
2025.01.10. 17:04

A belga kapitány az újabb vereség után: „A megfelelő ember vagyok a megfelelő helyen”

Minden más foci
2024.11.18. 10:03

A belgák kikaptak a csoport utolsó helyén végző Izraeltől is

Minden más foci
2024.11.17. 22:41
Ezek is érdekelhetik