Hová lett Carlos Valderrama?

2008-ban a Santa Marta-i Magdalena Egyetem díszdoktorává választotta Carlos Valderramát: hivatalos pecsét került arra a papírra, amit a futballista a gyepen végzett munkájával már régen megírt a szurkolók díszes társaságának. 1961-ben született, húszévesen lett profi az Unión Magdalenában, majd a Millonarios és a Deportivo Cali kijárása után felcsapott légiósnak, de sem a Montpellier, sem a Real Valladolid nem volt az ő képességeihez méltó – igaz, neki meg az elitligák jelentette fizikai kihívással gyűlt meg a baja. 

De panaszra nem lehetett oka, Spanyolországban  René Higuita is a csapattársa volt, a középpályán Leonel Álvarez, José Luis Caminero, Vicente Engonga, Santi Aragón és José Amavisca dolgozott a keze alá; és nem volt rossz éppen a Montpellier sem: Júlio César, William Ayache, Laurent Blanc, Bruno Bellone, Roger Milla, Vincent Guérin, Éric Cantona és Daniel Xuereb neve ismerős pár nagy tornáról…
 

Hazatért pár évre, az Atlético Juniorban együtt játszott egyik öccsével, Ronalddal: apjuk, Carlos kolumbiai válogatott középpályás volt, akinek a fiai közül Alan is profi futballista lett (sőt a kis Valderramák unokatestvérei közül Alex Valderrama és Miguel González is elmondhatta ezt magáról). A kis Carlosnak a válogatottbeli társakra sem lehetett panasza: 1994-ben Pelé nem véletlenül tartotta aranyesélynek a világbajnokságon az Óscar Córdoba, Álvarez, Andrés Escobar, Antony de Ávila, Harold Lozano, Iván Valenciano, Adolfo Valencia, Víctor Aristizábal, Luis Carlos Perea, Mauricio Serna, Freddy Rincón és az ördöngös Faustino Asprilla fémjelezte csapatot.
 

Ám ahogyan 1990-ben és 1998-ban, akkor sem jártak sikerrel. Valderrama a krisztusi kor elérése után Amerikába igazolt, a Tampa Bay Mutinyben, a Miami Fusionben és a Colorado Rapidsban is közönségkedvenc lett, és csak 2002-ben vonult vissza, 111-szeres válogatottként, MLS-legendaként. Két év múlva odahaza Diego Maradona, Enzo Francescoli, Iván Zamorano és José Luis Chilavert társaságában búcsúzott el a nézőktől (56 ezren tették a tiszteletüket), majd némi pihenés után egy rövid ideig volt segédedző az Atlético Juniornál (eltiltották, miután egy bankjegyet mutogatva célozgatott arra, hogy lefizettek egy játékvezetőt), majd dolgozott egy amerikai futballakadémián, és rajzfilmet is készítettek róla.
 

De „El Pibe”, azaz „A kölyök” rájött, hogy a média az ő világa: egy rádiónál szakkommentátor (a legendás Andrés Cantor vette őt a szárnyai alá), minden nagy tornán ott van a válogatott körül, egy alkalommal vitte az olimpiai lángot, egy FIFA-rendezvényen Ruud Gullittal dolgozott együtt, és igen furán festettek rövid hajjal. 

Ó, időknek átkozott múlása…

Asprillával együtt (őt aztán a Jóisten is higgadt, bölcs, megfontolt edzőnek teremtette) egy ideig edzette a kolumbiai őslakos-válogatottat, majd 2013-ben majdnem politikusnak állt, de csak majdnem, mert végül is bejelentette, hogy mégsem lesz ott a Népszövetség Pártjának listáján. 

Ma, a kezét a modern idők ütőerére téve, és azt meg is értve, futballyoutuber: a hazai és a dél-amerikai futball szakértőjeként készít anyagokat, videós jegyzeteket, interjúkat a régi nagyokkal. „Egy kis idő El Pibével” – ezen a néven keressük a csatornáját, ahol negyedmillió követője figyeli, a közösségi oldalait sokkal-sokkal többen követik. Érdemes belenézni, az automata fordítóval is érdekes történeteken döcöghetünk, nosztalgiázhatunk.
 

A népszerűségét kihasználva számos kolumbiai márka arca, ma is jellegzetes frizurájával összekeverhetetlen modell. Három kolumbiai filmben is szerepelt, a Grampában James Caan (!) barátját alakította, a 2014-es Por un Punados de Pelos (Egy maréknyi hajtincsért) című vígjátékban egy igencsak lökött polgármestert alakít, erősen macskajajos stílusban. Az El Paseo 2-ben is egy hollywoodi híresség volt a partnere: John Leguizamo. 

Előadásokat, motivációs tréningeket is vállal, főbb témái a futball és a társadalom, a vezetés és csapatmunka, illetve a fegyelem és a kitartás fontossága.

EZ A KEZDŐRÚGÁS...