Darvasi László idézi A titokzatos világválogatott című könyvében Michael Parkinson elméletét, miszerint a labdarúgás hőskora a legendák kínálta szépségre támaszkodik, ám a ma nemzedéke már nem tudja színessé tenni a történeteket: ma már bármikor utána lehet nézni egy szép megoldásnak, bődületes gólnak, mert ott a videó. Nem színezheted. A legenda és a szájhagyomány varázsa meghal, írja Parkinson. Minden tiszteletünk ellenére szerintünk ez csak egy összeesküvés-elmélet. |
1986: a korábbi csapatkapitányt ki… kikúrálta a vb-csapatból a mestere?
Daniel Passarella kora legvérmesebb, legkegyetlenebb védője volt, 1978-ban világbajnok; ha kellett, a saját csapattársát is késsel fenyegette.
Az 1986-os vb-aranyból azonban nem vehette ki érdemben a részét, mert a torna előtt 14 kilogrammot fogyott heveny, hosszan tartó pokoli hasmenése miatt, többször is kórházba került. A vele együtt szintén számkivetett Ubaldo Fillol szerint azért, mert az őket utáló szövetségi kapitány, Carlos Bilardo hashajtót adott a védőnek – a kapus és a kijutásban főszerepet vállaló Passarella a sikeres előd, César Luis Menotti legfontosabb emberei voltak.
A hashajtós sztorival Fillol állt elő: Passarellának komoly gyomorpanaszai voltak a torna előtt, Bilardo erre előíratott neki egy hashajtókúrát, ebbe a védő majdnem belehalt. Nem tudni, mi az igazság (van, aki szerint a bekk túlsúlyos volt, ám a képek nem erre vallanak, mások szerint az este a whiskeyjébe tett, csapvízből fagyasztott jégkocka lett a veszte), de Bilardót biztosan nem ezért nevezték később a futball doktorának…
Érdekes Passarella véleménye: szerinte nem szabotálta a vb-szereplését Bilardo, talán csak valami romlott ételt vagy italt fogyasztott, de az biztos, hogy sem a mester, sem Diego Maradona nem kedvelte őt. Tény: a vb előtt egy megbeszélésen Passarella és a csapatkapitányi posztot tőle már korábban átvevő Maradona majdnem ölre ment egymással, előbbi felhozta az „Isteni” drogproblémáit, utóbbi azzal vágott vissza, hogy a védőnek viszonya van egy játékostársa feleségével (Monacóba utazott el Maradona szerint Passarella, egy védő légióskodott ott), ráadásul az össszetartások alatt a drága távolsági hívásait a társakkal fizetteti ki, holott a bekk akkor őrületes összegnek számító évi kétmillió dollárt keresett.
A kiváló csatár, Jorge Valdano is Maradona mellé állt (a Passarella felé intézett szavait nem idéznénk most, de összefüggésben áll a fenti egészségügyi problémákkal), és ez mindent eldöntött.
Passarella kezdőbeli helyére a súlyos sérülésből felépülő José Luis Brown került – aki a döntőben gólt szerzett. A „Nagy kapitány”, a „Császár” pedig soha többé nem szerepelt a válogatottban; ellenben a mai napig ő az egyetlen kétszeres argentin világbajnok.
Oscar Ruggeri később azt írta életrajzi könyvében, hogy Passarella megharagudott a mesterre, mert a csapatkapitányi karszalag elvételéről a sajtóból értesült, Mexikóban megpróbálta megpuccsolni Maradonát, de kudarcot vallott, ezért menekül a hasfájásos történetbe. A csapatorvos, Raúl Madero később azt nyilatkozta, hogy a hátvéd őt vádolta meg a mérgezéssel, mire ő perrel fenyegette meg.
Ami tény: a döntőben a lefújás után Passarella örömében felugrott, de elájult, az ünneplés után még visszakerült a kórházba pár napra.
HITELESSÉGMÉRŐ: 60 SZÁZALÉK
1990: az argentinok elaltatták a brazilokat az olaszországi világbajnokságon?
Az olaszországi világbajnokság egyik legemlékezetesebb mérkőzésén a nem éppen parádés formában lévő brazilok a nem éppen remeklő argentinokkal mérkőztek meg. A villámléptű Claudio Caniggiát levette a pályáról a kőkemény Branco – egészen addig, amíg a bekk óvatlanul bele nem ivott az ellenfél által meglepően udvariasan odanyújtott vizeskulacsba. Később azt állította Branco, hogy elszédült a frissítőtől, így lőtt gólt mellőle később Caniggia.
A brazil szövetség szerint altató volt a palackban – Diego Maradona szerint szenteltvíz.
Ennyi a legenda, de hol az igazság?
Az 1990-es La Nación egyik számában. Az első félidő 39. percében Ricardo Rocha szabálytalankodott Pedro Troglióval szemben, akit ápolni kellett. Befutott az argentin stáb, különböző színű palackokat adtak az ápolás közben a játékosoknak. Branco az argentinok között állt (többüket is jól ismerte, légióskodott Olaszországban és Portugáliában), ivott egy neves italgyártó logójával ellátott palackból.
Az argentinok azonban átlátszó üvegpalackokat kaptak, kivéve Julio Olarticoecheát.
„Vascooo, ne azt, ne azt, ne, a másikat!” – kiáltotta oda neki Maradona („El Vasco”, azaz „A baszk” a viharvert bekk beceneve volt).
„Igyál, igyál, Valdito!” – biztatta Maradona lelkesen aztán a brazilokat, végül Branco itta ki a palack zömét, nem a karmester, Valdo. „Branco elvégzett aztán pár szabadrúgást, és mindig elesett” – emlékezett vissza jóval később Maradona, aki szerint egy aljas randidrogot, Rohypnolt szórtak a vízbe.
A tettes a Clarín nevű lap szerint Miguel Di Lorenzo, becenevén Galíndez volt, a masszőr, aki természetesen Bilardo parancsára cselekedett, aki nem vállalta magára ezt, de nem tartotta kizártnak, hogy volt valami szer a palackban.
Hogy Bilardo képes lett volna ilyet tenni? Játékosként orvosi diplomát szerzett, a mérkőzéseken a sportszárába rejtett tűvel szurkálta ellenfeleit, majd edzőként arra biztatta játékosait, hogy bemelegítőkrémet dörzsöljenek az ellenfél szemébe.
Dörzsölt.
De nézzük meg a híres gólt, amely után Caniggia megkapta a „Brazília hóhéra” címet: Maradona felvillantotta legszebb formáját, zseniális passzt adott a szélsőnek, akin egyszerűen nem volt ember. Igaz, ember nem gondolta volna, hogy a nagy Diego négy brazil közül oda tudja adni a labdát Caniggiának. A kásőbb a Real Madridban is játszó Rocha egyszerűen nekifutott Mauro Galvaónak, a tapasztalt söprögető, Ricardo Gomes meg méterekkel lemaradt a gólszerzőről. A 6-os számmal játszó Branco pedig elmondhatta azt, amit a cement az összeomlott épület tárgyalásán: Én, kérem, ott sem voltam!
Nem futott be ugyanis a jobbról keresztbe mozgó Caniggiával, és nem is lépett oda Maradonának a 16-os előtt.
Branco még évekig számonkérte az argentinokat, hogy meg akarták mérgezni őt, ma már nem akar erről beszélni – ellenben egy 2009-es jótékonysági mérkőzésen Buenos Airesben Oscar Ruggeri, Sergio Goycochea és José Basualdo viccesen megkergette őt egy palack „rossz vízzel”.
„Szerinted milyen vizet adjunk egy brazilnak?” – vigyorgott a kamerákba sokatmondóan Ruggeri egy 2017-es interjúban, tovább építve ezzel a selecao és az albiceleste közötti örök barátságot. Az ügy akkor azért került elő, mert Peru otthonról vitt magával innivalót az argentínai vb-selejtezőre…
HITELESSÉGMÉRŐ: 99 SZÁZALÉK
Nem egyedi dolog a futballban a mérgezés: két máltai játékos, Silvio Demanuele és Carmel Busuttil szerint 1983-ban azért rúgtak nekik 12 gólt a spanyolok (és jutottak ki az így elért gólkülönbséggel az Európa-bajnokságra), mert egyrészt doppingoltak, másrészt a félidőben, három egyes állásnál citromszeletekkel kedveskedtek nekik a házigazdák, amelyben altató lehetett. De az is megtörténhetett, hogy simán csak megbundázta a mérkőzést a házigazda a szünetben, nagy és elmélyült beszélgetést folytatott ugyanis egymással a két vezérkar.
2024-ben egy mexikói játékvezetőt drogozott be a mérkőzés előtti napon egy könnyűvérű nő, aki aztán angolosan távozott, és csak némi emléket (pénztárca, óra) vitt magával emlékbe. Örökös eltiltás lett a vége (mármint a játékvezetőnek, akit hiába vártak).
2010-ben Peruban a Hijos de Acosvinchos és a Sport Áncash rangadóján előbbi csapatból négy játékos is elájult, miután ivott a szünetben az ellenfél által adott frissítőből. A játékosok vérében a kórházban altatót találtak. Az ellenfél elnöke, José Mallqui szerint ez nem igaz.
„A meccs előtt fűszeres grillcsirkét ettek, majd utána emésztési zavarokat okozó tablettákat vettek be. Biztos vagyok benne, hogy ez a négy férfi emiatt, és a nagy fizikai megerőltetés miatt ájult el. A klubom minden gyanú felett áll.”
Mallqui egyébként főállású politikus.