Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Magától értetődő lemondás volt. Nem azért, mert a lengyel futballválogatott vb-selejtezőn kikapott a finnektől (1–2), ez csak ráadás volt, hiszen Michal Probierz szövetségi kapitány már korábban megalapozta a búcsúját. Azzal, hogy Robert Lewandowskit, a csapat magasan legjobb futballistáját megfosztotta a csapatkapitányi tiszttől. A Barcelona centere azonnal közölte, hogy amíg Probierz a főnök, nem veszi fel a címeres mezt – 36 esztendősen 158 válogatottságot, benne 85 gólt számlálva, másfél évtizedet játszva európai élcsapatokban (a Barcelona előtt: Borussia Dortmund, Bayern München) nyugodtan diktálhat.

Ezek után nem csoda, hogy csatát nyert, s az sem, hogy úriemberként kommentálta Probierz döntését. „Most éppen más dolgok foglalkoztatnak” – mindössze ennyit mondott, s mindenki értett a szóból, a kertek alatt osonó kapitány pedig azzal is nevetségessé tette magát, hogy búcsúzóul megköszönte „minden labdarúgónak az odaadó hozzáállást, akivel ezen az úton örömömre szolgált együtt dolgozni”. 

Ezt szokták mondani távozáskor, esetünkben van benne némi barokkos túlzás. Már csak azért is, mert Lewandowski nem csupán labdarúgóként lehet példakép – azon kevés kortárs sztárfutballista közé tartozik, aki több mint tíz éve az első feleségével él, két kislány édesapja.

Nehéz rajta fogást találni, de nem is kell(ene). Hiszen bőséges szakirodalma van annak, hogy miként kerülheti el a bukást egy edző, pontosabban: mikor nem buktatják meg. Az ismérvek között az első, hogy tudnia kell, kik a véleményvezérek, s muszáj velük jó viszonyt kialakítania. Ehhez képest az, hogy felkészült, ismeri a játékosait, egyenlő bánásmód mellett szigorú, képes megújulni időről időre, könnyebben megoldható feladvány.

Számtalan a példa az edzőbuktatásra, s noha a főnökség minden szinten kikéri magának, s bizonygatja, hogy üldözi tűzzel-vassal, azért többnyire célt ér az öltöző.

Vannak persze emlékezetes példák. Például a Chelsea-é 2015-ben, amikor José Mourinhóra untak rá a játékosok – Diego Costát és Eden Hazard-t emelték ki a híradások. Szintén angliai példa Claudio Ranierié. Csodával szolgált 2016-ban, hogy a Leicester Cityvel bajnokságot nyert, ám a következő idényben a futballisták (Jamie Vardy, Rijad Mahrez), addig panaszkodtak az edzésekre, míg Ranierinek kitelt az ideje.

Ugyancsak 2016-ban a Paris Saint-Germain Zlatan Ibrahimovic és Thiago Silva közbenjárására menesztette Laurent Blanc-t, a labdarúgók szerint Blanc taktikailag szegény volt. A klub közleményében ez úgy hangzott, hogy Blanc kevés a Bajnokok Ligája megnyeréséhez.

Itthon is akadnak emlékezetes esetek. Például a szövetségi kapitányi poszton. Pintér Attilának 2014-ben egy tétmeccs jutott a válogatott élén (Észak-Írország, 1–2), utána a keret nagy része elfordult tőle, még olyan is akadt, aki már előzőleg is a nevét adta az ellentéthez (Szalai Ádám). Csányi Sándor MLSZ-elnök is feltette a kezét. Jött Dárdai Pál, őt a lehető legteljesebb mértékben elfogadták, mert ért az öltöző nyelvén.

Georges Leekens sem volt sokáig szövetségi kapitány, 2017 végén érkezett, és 2018 nyarán távozott, négy meccsen egy döntetlen volt a legjobb eredménye (Fehéroroszország 1–1). A hangulat a mélyponton, a koncepció láthatatlan, a futballisták bizalma sehol. A belgát Marco Rossi követte, de ez már a jelen.

De a klubjainknál sem volt ritka az edzőbuktatás. László Csabának a Fradinál (2005) nem csupán a játékosokkal volt rossz a viszonya, a vezetőséggel is. Menesztették, az akkori kommentárok „komoly öltözői nyomásról” beszéltek. Aztán az MTK-nál sem járt jobban, Garami József háttérbe szorítása (máig a klub szégyene) után kapott lehetőséget, hét (!) évre szerződtek vele, az első évben (2015) az NB I-be vezette a csapatot, de már akkor is voltak ellentétei a kulcsjátékosokkal. A hírek szerint a téli törökországi edzőtáborozás során Deutsch Tamás klubelnök Torghelle Sándorral és Dragan Vukmirral ült le beszélgetni, s kiderült, a futballisták egyáltalán nem bíznak Lászlóban, 2016 februárjában menesztették is.

Egy elemzés az MTK-ról megállapítja, hogy „kulturált klub”, nem veri nagydobra az ellentéteket, viszont ha gond van, gyorsan edzőt vált, nem várja meg a teljes csődöt. Figyelnek az öltözőre, a játékosok hangulata, véleménye döntő. Feczkó Tamás (2017–2019) és Márton Gábor (2021–2022) távozásánál is hallathatták hangjukat a játékosok.

Az is megesik, hogy sokáig minden rendben van, aztán szép lassan megfordulnak a dolgok. Mint Újpesten Nebojsa Vignjeviccsel, aki 2013-tól irányította a csapatot, ám 2020-ra elfogyott a lendülete, s a játékosok bizalma iránta, mennie kellett, ám az őt váltó Predrag Rogan sem volt jobb, mindössze fél év jutott neki. Újpesti sajátosság, hogy nagy a szerepe a lelátónak, ha valakit kikezdenek a lila-fehér hívek, többnyire nincs maradása.

Jellemző példa Bicskei Bertalané 2006-ból. Néhány napja volt edző a Megyeri úton, amikor az UEFA-kupában itthon 4–0-ra kikapott a csapat a liechtensteini Vaduztól, a közönség háborgott, meglehetősen indulatosan. Ez az egy meccs jutott Bicskeinek, aki azonnal lemondott: „Már a mérkőzés előtt hallottam hangokat, amiből sejteni lehetett, itt készül valami. Az első perctől érzékelhettem is. Kár volt. Többet ért volna, ha megkeresnek bátran, őszintén, becsülettel elmondva, hogy nem kellek nekik. Az okok nem is lényegesek. Lett volna lehetőség idejében visszalépnem. Nem tették. Alattomban kivártak…”

A pályán voltak közül Vanczák Vilmos tagadta, hogy meg akarták buktatni Bicskeit, bár igaz, hogy elődjét, Mészöly Gézát szerették. A 0–4 pedig? „Egyszerűen úgy alakult…” – magyarázta.

Edzőt buktatni persze a legnagyobbak tudnak igazán. Szinte egymagukban. Mint Puskás „Öcsi” 1948-ban. A Kispest 4:0-ra kapott ki Győrben az ETO-tól, a kispadon a világhírű Guttmann Bélával. Történt pedig, hogy negyedórával a találkozó vége előtt, egy esetleges kiállítást megelőzendő az edző lehívta a pályáról Patyi Mihályt, ám Puskás intett neki, hogy maradjon, így folytatta a játékot. Puskás ráadásul hátrament, kivonta magát a játékból, Guttmann hiába integetett, hogy maradjon a posztján. Öcsi ismét csak legyintett. Az edző erre otthagyta a kispadot, felment a lelátóra, majd a meccs után közölte, hogy lemond, mert elvesztette a tekintélyét. Nem lényegtelen, hogy egy hét múlva, a Fradi ellen (1:2) már Öcsi édesapja, idősebb Puskás Ferenc ült a kispesti kispadon.

A játékosok egyébként nem szívesen beszélnek a nyilvánosság előtt arról, hogy edzőt buktattak. A Fradi-legenda Bálint László például így fogalmazott: „Akarattal, tudatosan nem volt részem ilyesmiben. Azt nem állítom, hogy néha nem mondtam el nagyon határozottan a véleményemet, amelynek következtében esetleg a tréner hamarosan már nem ült a csapat kispadján, de ehhez csak az én szavam vagy elítélő véleményem nagyon kevés lett volna.” Azért a kevésnél valamivel több, hiszen Bálint egy évtizeden át szolgálta a Fradit, 316 bajnoki mérkőzést játszva.

Mészöly Kálmán talpára otthonában, a Fáy utcában a Vasas kötött útilaput 1984-ben. Komlósi Gábor könyvében (Zsebemben az edzőm, 1987) elmondja, hogy: „A játékosok állandóan mentek ide, mentek oda panaszra. És felvilágosították őket, hogy egy mód van a kirúgatásomra: írjanak egy közös levelet. Gyönyörű volt. A csapatban volt ugyan egyetemista meg jogász is. De ők sem tudták volna úgy megfogalmazni. Volt, akit úgy kényszerítettek, erőszakkal, hogy aláírja. Huszonkét csavargó!”

A konklúzió meglehetősen szubjektív, az viszont nem, hogy lehet akármekkora a vihar az öltözőben, ha jönnek az eredmények, ha a siker az úr, szóba se kerülhet az edzőbuktatás. Nincs új a nap alatt, itt is a győzelem a megoldás. 

Egyszerű a világ, ugye?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!