Vakációs álmodozások – Csinta Samu publicisztikája

MIKÖZBEN ILYENTÁJT a szurkolók nagy része az európai klubfutball záró előadása, a Bajnokok Ligája döntőjének lázában él – talán azokat leszámítva, akik személyes, azaz kedvenc csapatukkal kapcsolatos megdicsőülésüket vagy éppen gyászukat élik meg –, igazából valahogy az elmúlás hangulata lengi be a sportágat. A legtöbb helyen már vége az idénynek, egyesek hamarosan exkluzív tengerparti nyaralások képeit teszik közé a különböző fórumokon, mások még csak tervezgetik a régen vágyott és megszolgált lazulást. És persze bőven vannak olyanok is, akik egzisztenciális jelentőségű vigyázzállásban várják játékosügynökök vagy a sportigazgatók telefonhívását. Egyszóval valaminek a végén vagyunk, illetve elején állunk. Mint amúgy általában az élet megannyi területén, ahol a kapuzárás, illetve -nyitás visszhangja kísértetiesen egybecseng.

Persze a legkevésbé költői képeket idéz fel ez a periódus, a feladat a munkaadó és leendő munkavállaló szempontjából egyaránt fontos. Még akad ugyan olyan bajnokság, ahol épp csak bekészítették a pezsgőt az utolsó fordulót követő ünneplésre, de a legtöbb helyen már ki is józanodtak a soha véget nem érő éjszaka mámorából, az ünneplések óhatatlanul előforduló „sérültjei” is lábadoznak.
S máris csordogálnak a következő évadot befolyásoló változtatásokról szóló hírek. Így olvashattuk például, hogy Mészöly Géza a Budafok vezetőedzője marad, miután megmentette a kieséstől az alakulatot. „Miután sikerült elérni a leigazolásakor kitűzött célt”, áll az indoklás a klub közleményében, a következő idényben is az 58 éves tréner fogja irányítani az együttest. Nem túl hosszú távú projekt, de felsejlik benne a hála önmagában is rokonszenves jele. Edzőkkel persze a legritkább esetben kötnek sokéves szerződést, mindenkinek előnyös az eleve beépített „menekülési útvonal”, ha netán mégsem úgy mennének a dolgok, ahogy azt mindkét érintett fél kívánná.

Záruljon persze bármilyen előjellel az idény, sem a siker, sem a kudarc feldolgozására nincs túl sok idő. Június második felében ugyanis már az elit ligák kivételével gyülekezőt fújnak, némi túlzással egy közepes, napozás közbeni leégés is súlyos gondot okozhat. A pihenés is más töltetű eredményes bajnoki szereplést követően, két koktél között is ott zakatol: jöjjön már a következő évad, folytassuk ott, ahol abbahagytuk. Ellenkező teljesítmény esetén viszont szinte elméleti lehetőség sincs az agyi dübörgés csillapítására, még a biztosan maradók is arra riadnak fel álmukból, vajon mi várja majd őket, megmarad-e a helyük, kapnak-e elég lehetőséget a várhatóan új stábtól. Egy kudarcos, netán kieséssel járó idényzárás a legacélosabb szellemet is képes kikezdeni, és ebben a tekintetben alig van különbség a meghatározó játékos és a pályára kerülésért küzdő fiatal között.

A drámának, illetve következményeinek persze számtalan árnyalata van. A bajnoki és kupagyőzelmekhez szokott, a legutóbb azonban kissé visszafogottabb idényt produkáló Real Madridnál már jó ideje eldöntött tény volt az idény végi edzőváltás. A felek a hátralévő meccseken úgy viselkedtek, mint a kulturált válásra készülő házastársak, ez nem is lett volna elképzelhető másképp egy klasszis szakember és a kontinens legsikeresebb egyesülete esetében. Az érzékeny helyzet méltányos megoldását nyilván elősegítette az évtizedek során kiérlelődött klubkultúra, amely csak ritka esetekben adott helyet botrányos szakításoknak. Vélhetően a bajnoki címről való lecsúszás, illetve Bajnokok Ligája-sorozattól vett fájdalmas búcsú határozta meg Luka Modric jövőjét is, hiszen a 39 éves horvát legenda nemrég még arról beszélt, hogy szívesen maradna még egy kis időre a királyi gárdánál. Az óhatatlan átalakulásokkal járó helyzet azonban nyilván nem kedvezett volna az utóbbi időben már kevesebb szerepet kapó középpályásnak, ezért döntése emberi és futballista­méltóságának a megóvását is célozta.

Az úgynevezett ki nem kényszerített edző- és játékosmozgások hírei is bőven alkalmasak továbbgondolásra. Egy részük már jó ideje ismert volt, vagy ha nem, lebegtetve is igen valószínűsíthető a róluk szóló információ. A Real Dean Huijsent már megszerezte, s William Saliba és Ibrahima Konaté neve is szerepel a szerződtetendő középhátvédek listáján, bármelyikük érkezése más világot teremthet a „fehérek” hátsó játékában. A tavaszra kis túlzással a feje tetejére álló alakzat nemcsak a sérülések miatt szorul erősítésre, kérdés, hogy végül ki költözik még Madridba. Némileg meglepő, hogy a magyar közfigyelem középpontjában lévő Liverpoolhoz Florian Wirtz érkezhet, vele kétségtelenül sűrűsödhet a (támadó) középpálya, ugyanakkor felvetődik, hogy a Leverkusen futballistájának szerződtetése mennyiben érinti majd Szoboszlai Dominikot.

Ezek persze egyelőre még puszta spekulációk, az azonban jelenségértékűnek is tekinthető, hogy amikor e sorokat írom, az olasz bajnoki címet elnyerésétől függetlenül távozhat a Napoli vezetőedzője. A meglehetősen öntörvényű klubtulajdonos, Aurelio De Laurentiis a bajnoki aranyat szentesítő mérkőzés után sem azt mondta, hogy mindenáron megtartja az előző évadban bukdácsoló nápolyiakat bámulatos módon összerakó Antonio Contét. Úgy tetszik, az érzelmeit a rációtól rendszerint elkülönítve „tároló” vezető még a bravúrt követően sem hajlandó bizonyos, a külvilág számára egyelőre azonosíthatatlan kompromisszumokra. Sokféleképpen értelmezhető nyilatkozata mindenesetre nekem azt üzeni, hogy tisztelni kell az egyes szakemberek karakterét, és senkit sem kell röghöz kötni „bilincsszerű” szerződéssel. Ugyanakkor a tréner személye iránti tiszteletnek párban kell járnia a klub iránti alázattal, és a közös út csak akkor folytatódhat, ha a célok és a tervek is azonosak.
Rendre egy klub legfontosabb „erényei” közé sorolják, ha építkezésre is alkalmas időtartamra szavaz bizalmat egy edzőnek. A rögtönzés ritkán sül el szerencsésen, a csodatevő edzők pedig még ritkábbak, a jelenleg az AS Roma kispadján ülő Claudio Ranieriből is csak egy van. Ugyanakkor több szakvezetőről bebizonyosodott, hogy képtelen megbízható üzemi hőmérsékletté konvertálni a tűzoltás hevét. A kieséssel végződő mostani bajnokság előtt például többen – a német edző korábbi munkaadói is – óva intették a Sepsi OSK elnökét, Diószegi Lászlót a Bernd Storckkal való szerződéshosszabbítástól, a háromszéki futballvezér azonban a székelyföldi csapatot a felsőházba vezénylő szakembernek szavazott további bizalmat. Majd jött több új tréner, a sok váltás következményei ismertek, a láncreakció pillanatnyi vége: hétévi első osztályú szereplés után zuhanás a második vonalba.

Olyanok ezek a tavasz végi hetek, akár a nem túl konkrét ígéretek. Arra, hogy mostantól minden más lesz, vagy éppen minden változatlan marad. Ki-ki azt hallja, olvassa ki belőle, amit leginkább szeretne. Napsugarassá teszi a rövid pihenőt, vagy ellenkezőleg, átláthatatlan felhőpaplanba burkolja a horizontot. Nekem leginkább az élet örök körforgásának tézisét juttatják eszembe. Az Ancelottit vagy Modricot búcsúztató könnyes írások egyetlen apróságot hagynak figyelmen kívül: nélkülük is lesz Real Madrid, illetve futball. Mint ahogy a nyár küszöbön álló sztárvándorlásai, amíg bizonyossággá nem válnak, sem többek egyelőre puszta lehetőségnél. Emlékezzünk csak, annak idején Luka Modric megszerzését a Tottenhamtől az idény legrosszabb húzásának tartották a madridi szurkolók. Aztán ugye, mi lett a spanyol fővárosban a horvát futballistából? Klublegenda.  

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!