Irány Óceánia! – Ballai Attila publicisztikája

Idő kérdése volt, hogy hivatalosan is felvetődjön a labdarúgó-világbajnokság csapataszámának hatvannégyre emelése – péntekre virradóra ez is megtörtént. A dél-amerikai szövetség, a CONMEBOL – mint a 2030-as vb társrendezője – javaslatában ugyan csak egyszeri bővítés szerepel a centenárium alkalmából (az első tornának 1930-ban Uruguay adott otthont), megemlítve, hogy 2034-re visszaállhatna a 48-as módi, de efelől akadnak kételyeim. A mezőny csökkentésére ugyanis körülbelül akkora esélyt látok, mint a szellem visszatuszkolására a palackba.

A 64 melletti érvelésben döntő szempont, hogy így minden térség esélyt kapna végre a részvételre. Megjegyzem, ehhez képest már 2026-ra is minden térség esélyt kapott. Nem is akármilyet. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a három rendező, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó után negyedikként Japán, majd ötödikként Új-Zéland szerezte meg az indulás jogát. Utóbbitól ehhez nem szükségeltetett eszelős bravúr: az óceániai kvalifikációs viadal elődöntőjében 7–0-ra verte meg Fidzsit, majd a döntőben 3–0-ra Új-Kaledóniát. Azért a vesztesnek, e nem egészen háromszázezer lakosú és négy magyar megyényi területű sziget futballbarátainak sem kell még bánkódniuk, mert így is – köszönhetően a Tahiti elleni 3–0-nak – bejutottak a 2026. márciusi interkontinentális pótselejtezőbe, ahol hatan vetélkednek két további kvótáért. Bizonyára örülnek ennek a derék új-kaledóniaiak, de még inkább a majdani ellenfeleik, mert bizton számíthatnak arra, hogy egy vetélytársukat „bucira verik”, és máris tovább nő az esélyük.

Úgyhogy, ha ne adja Isten, esetleg a pályán, hagyományos módon nem sikerülne továbbra sem kivívnunk a vb-indulás jogát, adva van a feladat a magyar sportdiplomácia előtt: soroltassuk át magunkat az óceániai térségbe, és kikövezett, sima út vezet a világbajnokságra! Hacsak Ausztrália meg nem gondolja magát, és Ázsiából vissza nem szivárog eredeti régiójába.

Ha így alakulna, a világ egészen más szegletét lehetne megcélozni: Dél-Amerikát. Ott aztán persze tudnak focizni, nem is kicsit, nem is kevesen, de példátlanul kedvező a kvalifikációs arány. A lehető legtisztább, legegyszerűbb módon, a szubkontinens tíz válogatottja rendre oda-vissza vágós körmérkőzést vív, így van ez most is. Csakhogy a hajdani három-négy nyertessel szemben 2026-ban az első hat már biztos vb-résztvevő lesz, és még a hetedik is nekivághat a fent emlegetett földrészek közti hatos pótvizsgának. Így Dél-Amerikából valamirevaló csapatnak szinte lehetetlen lemaradni. Bolívia és Venezuela hagyományosan gyengébb a többieknél, de a jelenleg is zajló sorozatban Chile és Peru még őket is alulmúlja, így az első hatot máris szinte kőbe lehetne vésni. A már kijutott Argentína, illetve Brazília és Uruguay esetében ez alapvetés, de Ecuadornak, Kolumbiának és Paraguaynak sem kell megszakadnia.

Sőt, utóbbinak a 2030-as szereplés az ölébe hullhat. Ha esetleg visszautasítanák a 64-re bővítés ideáját, feltehetően akkor is, mert bár Marokkó, Portugália és Spanyolország a három fő rendező, a centenárium előtt tisztelegve az első körben Argentínában, Paraguayban és Uruguayban is játszanak mérkőzéseket. Vb három földrészen, egy óceán két átellenes partján! Azt hiszem, ez a megalomániának kissé már az őrületet súroló foka. Nem mellékesen, jártam Paraguayban, személyes tapasztalataim alapján nem javaslom, hogy bárki is háborítatlan családi kiruccanást tervezzen oda.

Visszatérve 2026-hoz, Óceánia és Dél-Amerika kitárgyalása után szenteljünk néhány gondolatot az észak- és közép-amerikai térségnek! A három házigazda, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó eleve vb-induló, hozzájuk csatlakozik a régió további három legjobbja, jelen állás szerint nagyjából ebből a merítésből: Honduras, Costa Rica, Curacao, Haiti, Nicaragua, Panama, Guatemala, Jamaica, Suriname. Rögzítsük: hárman egyenes ágon jutnak ki. Újabb két egylet pedig pótvizsgázhat azon az interkontinentális hatos viadalon, amelyen Új-Kaledónia fiai már izgatottan várják a riválisokat. E három alakulat mellett a hatos kör tagja lesz még egy-egy afrikai, ázsiai és dél-amerikai pályázó.

Azaz európai egy sem. Földrészünknek 16 kvóta jut a 48-ból. Afrikának kilenc vagy tíz, Ázsiának nyolc vagy kilenc, a többi régiót részletesen taglaltuk. A világ népességi, gazdasági viszonyait tekintve helyzetünk több mint méltányos. A labdarúgás múltbéli eredményei és jelen erőviszonyai felől közelítve ellenben teljességgel méltánytalan. Aligha vitatható, hogy a sportág két őshazája és jelenleg is legerősebb bástyája Európa és Dél-Amerika; hogy mást ne mondjunk, minden vb-érmes e „másfél” kontinens válogatottja (Törökországot futballalapon Európához sorolva). A dél-amerikaiak 60, de a papírforma alapján inkább 70 százalékos vb-részvételi aránya tükrözi e tényt, a mi nem egészen 30 százalékunk messze nem.

Kérdés, hogyan változnának az arányok 64 csapat esetén. Ha továbbra is a földrajzi paritás minden sportszakmaiságot nélkülöző elve maradna érvényben, nagyon lötyögne a mezőny. Mint például vízilabdában, a kis sportág nagyot álmodik szindróma alapján. Megesett az 1998-as, ausztráliai póló-vb női tornáján, hogy miután a mieink szórakozva, lubickolva intézték el 13–4-re Kazahsztánt, a nemzetközi szövetség, a FINA egyik fontoskodó funkcionáriusa a meccs után gondterhelten hányta szövetségi kapitányunk szemére, hogy ez nem tesz jót a vízilabdának, mire Tóth Gyula kijelentette, nekünk se, de nem mi hívtuk ide a kazahokat.

Lehet persze úgy is vb-t rendezni, ahogyan jégkorongban szokás: a többszintű versenyeztetés garantálja, hogy a földkerekség tizenhat legjobb egylete küzdjön meg egymással a „nagyok” között. Kanada, az Egyesült Államok és esetleg egy-egy ázsiai statiszta mellett Európa színe-virága. A komplett déli félteke mellőzésével, és láss csodát, Dél-Amerika, Fekete-Afrika és Óceánia sem tiltakozott még a bántó esélyegyenlőtlenség miatt.

Ha a 64-es futballkontingensből majdnem 30 jutna Európának, valamint egyaránt 11-12 Amerikának, Ázsiának és Afrikának, a 2026-os 48-hoz képest sem lenne érzékelhető a hígulás. Maradva az első csoportkör utáni egyenes kieséses szakasznál, a végső győztesnek eggyel többször kellene csak pályára lépnie, mint a 32-es rendszerben, és a torna időtartama is mindössze négy nappal növekedne. Ráadásul sokkal tisztább és átláthatóbb a lebonyolítás, ha a tagok száma a kettő valamelyik hatványa, azaz 16, 32, 64. A kvartettekből ketten mennek tovább, nem kell ügyeskedni legjobb harmadikokkal vagy hármas csoportokkal.

Mindent egybevetve a 48 helyett a 64 nekem kisebb traumát okozna, mint a 32-ről 48-ra ugrás. Ugyanakkor a megnövekedő csapat- és meccsszám miatt a rendezőre sokkal nagyobb terhet róna, ezt egy vagy két társult ország is roppant nehezen viselné, ezért kellene a „fél világot” bevonni, ami persze a játékosoknak és a szurkolóknak jelentene extra utazásokat, amelyeket előbbiek szuflával, utóbbiak pénzzel nem bírnának.

Ördögi kör ez. Az első vb-t követő fél évszázadban nem változott a 16-os létszám (legfeljebb lefelé, amikor ennyi csapat sem jött össze), egészen 1978-ig érvényben maradt. Onnan pedig, ha teljesül a dél-amerikai szövetség óhaja, újabb ötven év múltán megnégyszereződne, 16-ról 64-re ugrana. Senki se mondja nekem, hogy ez a szerves fejlődés útja. Igaz, senki nem is mondja. Mert a döntéshozók között ez a jelek szerint igen keveseket érdekel. Úgyhogy nem zárom ki a jövőben a további duzzasztást. A 96-ot logikátlannak tartom – ettől persze még simán bekövetkezhet –, a 128-ra viszont lennének elképzeléseim. Az aktuális világranglista alapján egymérkőzéses selejtező, 1–128, 2–127, 3–126 és így tovább párosításban, a hátrébb rangsorolt otthonában. A 64 között már oda-vissza vágó, ugyanezen elv alapján, azaz 1–64, 2–63, 3–62, végül a harminckét csapatos, klasszikus torna. A valós erőviszonyok szerint. Ezért fogadom, csaknem húsz vagy több európai válogatottal.

Ha pedig a FIFA bármely illetékesének érdeklődését felkeltettem, és esetleg arra lenne kíváncsi, mit tennék a legjobb 128-ból is kiszorulókkal, mindenkit megnyugtathatok: vannak ennél vadabb, ha úgy tetszik, haladóbb ötleteim is.

Igény szerint kiviszem én a Fidzsi-szigeteket is a vb-re. Hiszen most is csak 7–0-ra kapott ki Új-Zélandtól.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!