Diszkrét edzőváltás Ádám Martin csapatánál, a klub meg sem említette Makélélét

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.11. 16:22
Fotó: Facebook/Asteras Tripolis FC
A görög élvonalban érdekelt, Ádám Martint is foglalkoztató Aszterasz Tripolisz a hivatalos honlapján közölte, hogy a csütörtöktől Szavvasz Pantelidisz irányítja az alakulatot.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy (az előzetes sajtóhíreknek megfelelően) távozik posztjáról a sárga-kékek eddigi mestere, Claude Makélélé – az más kérdés, hogy a klub közleménye erről nem tesz említést, így azt sem tudni, hogy Makélélé mondott-e le, közös megegyezéssel döntöttek-e a felek a váltás mellett, vagy egyszerűen menesztették a francia szakembert.

Minden más foci
2024.10.07. 16:17

Makélélé három meccs után távozik Ádám Martinéktól – sajtóhír

A játékosként Bajnokok Ligája-győztes mester úgy véli, a klub vezetősége ellehetetleníti attól, hogy szakszerűen végezze hivatását.

Az 59 éves Szavvasz Pantelidisz nem először ül le az Aszterasz kispadjára, korábban 2017 szeptembere és 2018 novembere között irányította a tripoli együttest, amellyel meccsenként 1.37 pontot átlagolt.

 

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Végre ismét futballistának érzem magam!

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 21:41

Három NB I-es gólkirály is pályára léphet a Ferencváros–Paks meccsen

Labdarúgó NB I
2025.02.14. 14:35

Az NB I-ben indítanák újra karrierjüket a legígéretesebb téli igazolások

Labdarúgó NB I
2025.01.21. 11:06

Ádám Martin a vetélytársakról: Lehet, mind a négyen játszunk majd egyszerre

Labdarúgó NB I
2025.01.08. 17:43

Törökországban készül a KTE, osztrák és lengyel élcsapattal találkozik a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.01.02. 17:38

Ádám Martin sok pénzről lemond, hogy válogatott lehessen

Labdarúgó NB I
2024.12.20. 07:52

„Boldog vagyok, hogy hazajöttem Paksra” – Ádám Martin a Nemzeti Sportnak

Labdarúgó NB I
2024.12.18. 20:30

Ádám Martin visszatért Paksra – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.12.18. 16:24
Ezek is érdekelhetik