Emlékezés: húsz éve hunyt el Patonyi László futballedző

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.01.12. 18:01
null
Patonyi Lászlóra emlékeztek (Fotó: Földi Imre)
Húsz éve hunyt el Patonyi László, egykori középiskolai tanár, futballedző – korábbi tanítványai rá emlékeztek.

Megemlékezés a Mester utcában – ma hivatalosan BGSZC Szent István Technikum és Kollégium a hivatalos neve annak a közgazdasági szakközépiskolának, amelynek futballcsapata csaknem ötven éve híressé tette az intézményt. Az egykori igazgatóhelyettes Patonyi László, a Ferencváros egykori szakosztály-elnökségi tagja álmodta meg és hozta létre az iskola önálló futballszakosztályát, amely a mai napig működik. Az ismert utánpótlás-szakember néhány hete, a két ünnep között ünnepelte volna 80. születésnapját, január 12-én volt húsz éve, hogy hatvanéves korában elhunyt.

Ebből az alkalomból emlékeztek rá korábbi tanítványai, játékosai. A Mester utcai szakközépiskola sportcsarnoka a nevét viseli.

A pénteki megemlékezésen Csák János Kulturális és innovációs miniszter a sulicsapat korábbi játékosa emlékezett meg Patonyi Lászlóról, a vendégek között feltűnt korábbi hetvenszeres válogatott Nyilasi Tibor, valamint ott volt az iskolai futballcsapat edzői stábjának egyik tagja, ifjabb Nyilasi Tibor, aki 2023. december 26-án ünnepelte negyvenedik születésnapját.

„Tizenöt éves koromban lettem a csapat tagja, akkor még futballistaként – emlékezett Nyilasi Tibor idősebb fia – itt érdemes megjegyezni, hogy a kisebbik gyermeke, Nyilasi Bálint is a Szent István SE edzője. – Bár nem ebbe a suliba jártam, itt fociztam, majd nyolc évig Óbudán a III. Kerületben játszottam, ahol többek között Bognár György is volt az edzőm – akkoriban kezdtem el megszerezni az edzői képesítést. Egészen kicsikkel, óvodás korú srácokkal kezdtem foglalkozni, a Bozsik-program mérkőzéseire jártunk, aztán dolgoztam Budakeszin, és immár öt éve a Szent István SE edzője vagyok.”

Csütörtökön írtunk a 70 esztendős Kakas Lászlóról, aki ugyanebben a klubban kapusedző, de nem ő az egyetlen korábbi FTC-játékos.

„Velünk dolgozik Balogh Gábor, vagyis Torony, Szokolai László a sportigazgató és mondhatom, nagyon jó edzői munkaközösség alakult ki – folytatta ifjabb Nyilasi Tibor. – Az U7-es korosztálytól kezdve a BLSZ első osztályban szereplő felnőtt csapatig tizenhárom korosztályban játszanak a srácaink, csaknem háromszáz futballistával dolgozunk, és nagyon szeretem ezt a munkát. Kora délután, két óra körül már itt vagyok a Vágóhíd utcai műfüves pályán és este nyolcig tartanak a foglalkozások. Kicsikkel, nagyobbakkal, csapatedzés, egyéni képzés, mindegy mi a feladat, dolgozunk egész délután. És az sem titok, hogy néha apu is ellát néhány jótanáccsal, és örülök, ha elmondja az észrevételeit, de ő szeret a háttérben maradni. A felnőttek között két csapatunk is szerepel, a második számú a Budapest IV. osztályban és ott néha még én is pályára lépek – a srácok azt mondják, nagyon szeretik, ha én is stoplist húzok, és nem tagadom, én is nagyon jól érzem magam közöttük. Nagyon bízunk abban, hogy folytatjuk a Patonyi László által megteremtett hagyományt, és a mi kis műhelyünkből is eljuthatnak a játékosok a profik közé.”

A legelső időszak játékosai közül, Haaz Ferenc lett a Ferencváros játékosa, az iskolacsapatból az 52-szeres válogatott Sebők Vilmos jutott a legmesszebb, később Gyömbér Gábor és Lovrencsics Gergő is profi labdarúgó lett. Korábban az FTC 1995-ben Bajnokok Ligájában szerepelt csapatának tagjai közül hárman is, Hrutka János, Lisztes Krisztián és Vincze Ottó is ebben az iskolában tanult. A maiak közül a Paks kapusa, a válogatott kerettag Szappanos Péter volt egykor „Istvános”.

Nyilasi Tibor és a fia is ott volt a megemlékezésen (Fotó: Földi Imre)
Nyilasi Tibor és a fia is ott volt a megemlékezésen (Fotó: Földi Imre)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik