Saját sikerei áldozata az Ajax – Moncz Attila publicisztikája

Aston Villa, Hamburg, Juventus, Marseille, Milan, Nottingham Forest. Ha folytatódik a tendencia és a Halloweenkor, október 31-én a holland bajnokság utolsó helyén álló csapat az idény végén kiesik, akkor ebbe az illusztris, de cseppet sem vágyott társaságba kerül be hetedikként az Ajax. Korábban csak a fenti hat csapat tudta összehozni, hogy miután megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját vagy a jogutód Bajnokok Ligáját, különböző okokból elköszönt legalább egy idényre hazája első osztályától.

Rendben, az Ajax a végén úgysem esik ki, sőt, merem vállalni, hogy a mezőny első felében végez (a november 2-i, Volendam elleni sikerével el is mozdult az utolsó helyről), ettől még a negatív rekordjait lehetetlen figyelmen kívül hagyni. Az 1956–57-es profizmus bevezetése óta először áll az utolsó helyen az Eredivisie-ben, először veszített sorozatban öt bajnokit, emellett tartalékcsapata, a Jong Ajax a holland másodosztályban sereghajtó, és arra sem volt még példa, hogy bármelyik pillanatban ugyanaz a klub adja a felső két liga leggyengébb csapatát.

„Ez még Nigerben és Botswanában is hír. Az Ajax a tizennyolcadik, utolsó a bajnokságban. Nem egy-két meccs után augusztusban, hanem október végén” – írta az Algemeen Dagblad az esetről, míg a klub szurkolói oldala csak annyit jegyzett meg a vasárnapi, PSV-től elszenvedett 5–2-es vereséget követően, hogy „Csapás csapás hátán...” És ez aztán tényleg pincétől a padlásig igaz. A szurkolók megosztottak, ráadásul a Feyenoord elleni 0–4 során végleges félbeszakítással fenyegető botrányt okoztak, a csapatban kevés a minőségi játékos, illetve az igazi karakter, a vezetőség meg jó ideje mesebeli. Hol volt, hol nem volt. De inkább nem volt. Hedwiges Maduro, a PSV ellen megbízott vezetőedzőként irányító egykori Ajax-játékos szerint az operatív szint káosza hat ki a keretre, de azért ez így túlságosan is egyszerű, valamint túl könnyen leveszi a felelősséget a futballistákról.

Ettől még van benne valami. Az Ajax megint beleesett abba a hibába, mint az ezredforduló környékén. A saját sikerei áldozata lett. Most éppen annak, hogy 2019-ben BL-elődöntőig jutott, illetve 2019 és 2022 között sorozatban háromszor lett bajnok. Az említett korábbi periódusban meg a sikeres BL-hadjáratainak, aminek következményeképpen később 12 idény alatt mindössze két bajnoki címet nyert. Most ebből egyelőre csak a legutóbbi hibádzik, de aligha hihető, hogy a válságot sikerül gyorsan kezelni. Merthogy előbb válságmenedzsereket kell találni. Jelenleg nincs a horizonton egy Erik ten Hag-szintű vezetőedző, aki a magában hordozott Ajax DNS-t át tudná adni a keretnek. A csapat kispadját 5289 nap után újra elfoglaló John van't Schip ugyan játékosként még KEK-et és UEFA-kupát is nyert az együttessel, de edzőként egy Ausztrál Kupa-siker a legnagyobb dobása, ráadásul még a 40 százalékát sem tudta megnyerni a meccseinek. Aligha véletlen, hogy csak a szezon végéig kapott egyelőre zöld jelzést. Edwin van der Sar az előző évad végén, a BL-szereplés elszalasztását követően távozott az ügyvezető igazgatói posztról, a helyére érkező Alex Kroes ugyan 30 éve tagja a klubnak, de üzletember, és mint ilyen eddig részvényesként a Go Ahead Eagles sikereiért küzdött.

Persze a leginkább a sportigazgatói szék „éget”. Marc Overmars, az egykori ragyogó, többek között BL-t nyerő szélső egy évtizedig remekül megoldotta a feladatot, csak aztán a játékosügynökök és menedzserek mellett a klub több női alkalmazottjával is elkezdett „levelezni”, amibe 2022 elején belebukott. Azóta most keresik éppen a harmadik sportigazgatót, merthogy Gerry Hamstra (hogy volt képes 23 millió eurót fizetni Calvin Basseyért?!) és Sven Mislintat is megbukott. Overmars tíz évet húzott le a poszton, ők ketten összesen kettőt sem. Főleg a korábban Dortmundban még nagy sikerrel (többek között Robert Lewandowski, Pierre-Emerick Aubameyang, Mats Hummels és Kagava Sindzsi megtalálása is az ő érdeme volt) dolgozó, aztán az Arsenalnál és a VfB Stuttgartnál is nagyjából fejre álló Mislintat bűnei szemet szúróak.

Eleve nem érdemes olyan ügynökségen keresztül játékost vásárolni, amelyben magánemberként 35 százalékos részesedése van, hiszen az kiderül, a vizsgálatból meg nem lehet jól kijönni. Illetve, ha egy nyár alatt sikerül 156.4 millió eurós bevételre szert tenni az átigazolási piacon, abból 109.3 milliót illik az általa bemutatottnál sokkal jobban elkölteni. „Ha ennyi pénzed van, azt várod a vezetőktől, hogy Ajax-szintű játékosokat hozzanak, ne pedig középszerűeket. A játékosok tudásának átlagszínvonala nagyon alacsony, a klubon belüli struktúra pedig nem jó. Korábban mindenki félt az Ajaxtól, manapság pedig mindenki azt számolgatja, mennyi esélye van ellene” – jellemezte a helyzetet egy másik klublegenda, Wesley Sneijder.

Nem minden hátsó szándék nélkül, hiszen ezen szavaival együtt jelezte, képesnek tartja magát az egyik fontos pozíció betöltésére. Ha befut, Josip Sutalót (20.5 millióért jött a Dinamo Zagrebtől), Gastón Ávilát (12.5; FC Antwerp) és Anton Gaaeit (4.5; Viborg) különösen nem irigylem, mert őket nevesítette is mint a klub hagyományaihoz méltatlan képességű futballistákat. Mislintat rájuk és hozzájuk hasonlóan kevés/nulla profi tapasztalattal felvértezett játékosokra szórta el a holland szinten irdatlan összeget (érdekességképp, a címvédő Feyenoord 36.55 millió eurót költött a nyáron, a PSV pedig 53.5-et), igaz, részben kiszolgáltatott helyzetben volt. A tehetősebb európai klubok ugyanis az elmúlt néhány idényben előbb szokás szerint elvitték a legjobb Ajax-neveléseket, majd még a tetem maradványait is feldúlták. A 2019-ben BL-elődöntőig jutó gárda kezdőjéből már senki sincs Amszterdamban, a mögöttünk hagyott nyáron csak a Jurrien Timber (Arsenal), Mohammed Kudus, Edson Álvarez (mindkettő West Ham) hármas eladásából több mint 110 millió euró folyt be a kasszába. Azt meg szinte hagyjuk is, hogy egy évvel korábban a Manchester United több mint 150 milliót utalt át az Antony, Lisandro Martínez duóért. Pénz tehát volt bőven, csak az újonnan érkezők képességeit nem sikerült felmérni, úgy tűnik, mintha véletlenszerűen állt volna össze a keret, nem pedig olyan tudatosan, ahogyan korábban a klubnál megszokhattuk.

„Együttérzek Maurice Steijnnel. Sok szar játékossal kellett együtt dolgoznia” – idézném e helyütt az Ajax egy másik nagy alakját, Rafael van der Vaartot. És ebben az esetben talán elfogadható a szó szerinti citálás, látva a minőséget. A közelmúltban kirúgott Steijnt pedig tényleg csak sajnálni lehet, hiszen amíg az előző évadban a Spartával írt pozitív értelemben történelmet, most negatívban tette meg ugyanezt a legeredményesebb holland együttessel. Ráadásul a nemzetközi porondon sem kell feltétlenül hosszú időre berendezkednie a csapatnak, hiszen fél távnál a változatosság kedvéért az Európa-liga-csoportjában is sereghajtó. Az meg már szinte megalázó, hogy az ott újonc Brighton olyan csapást mért a klubot korábban kitüntető labdabirtoklásban az Ajaxra, mint az elmúlt évtizedben senki a kontinensről...

A visszafogott bajnoki szereplés, a Bajnokok Ligája már most borítékolható ismételt elszalasztása, adott esetben úgy kompletten a nemzetközi kupaszereplésről való lemaradás (ilyen az 1965–66-os idény óta nem fordult elő az amszterdamiakkal!) pedig a költségvetésen is érezteti a hatását. Az RTL Nieuws számításai szerint a mostani gazdasági év végén is tízmilliós lyuk tátong majd a büdzsében (úgy, hogy a nyarat bő 40 milliós plusszal zárta a piacon a társaság!), ez egy évvel később a többszöröse is lehet. Mert az eredmények hiánya a játékosok értékén is érezteti a hatását. Az pedig egy eladásra „szakosodott” klub esetében különösen kellemetlen. És különösen nehézzé teszi a gyors újjáépítést.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!