Kerkez és Szoboszlai végig a pályán volt, a Liverpool a második meccset is megnyerte az Athletic ellen

Vágólapra másolva!
2025.08.04. 22:52
null
Szoboszlai Dominik lövése nem talált utat a kapuba (Fotó: Getty Images)
Az angol bajnoki címvédő Liverpool délután és este is nyert a baszk csapat ellen, az első mérkőzésen Pécsi Ármin a szünetben állt be, a másodikon Kerkez Milos és Szoboszlai Dominik bizonyíthatott, és végig a pályán voltak.

RENDHAGYÓ MÓDON néhány óra leforgása alatt két kilencvenperces felkészülési mérkőzést is játszott a Liverpool és az Athletic Bilbao hétfőn. Az elsőt magyar idő szerint délután hat órakor rendezték, és a legizgalmasabb kérdés az volt, vajon a csapat három magyar futballistája közül ki melyik találkozón kap lehetőséget.

Az első találkozóból két perc sem telt el, és a saját térfelén labdát szerzett a Liverpool, a 16 éves Rio Ngumoha pedig egészen a tizenhatosig robogott, és magabiztosan a bal alsó sarokba lőtt, nem sokkal később pedig már 2–0 volt az állás, a játékrész végén pedig a 19 éves Ben Doak is betalált. A szünetben aztán beállt Pécsi Ármin, aki eddig csak a Stoke City elleni (5–0) zárt kapus mérkőzésen lépett pályára. Nagy pillanat volt ez neki, először tapasztalhatta meg, milyen érzés pályára lépni a hazai drukkerek előtt a csapat legendás stadionjában. Sajnos nem úszta meg kapott gól nélkül, igaz, nem sok mindent tehetett, amikor Gorka Guruzeta közelről a kapuba fejelt. Ugyanakkor összességében nem lehet elégedetlen, egy félidőt kapott, Arne Slot együttese pedig könnyedén, 4–1-re győzött.

A második mérkőzés már jóval érdekesebbnek ígérkezett. A nemrég édesapává váló Szoboszlai Dominik mellett Kerkez Milos, és a szintén nyáron igazolt Florian Wirtz és Hugo Ekitike is kezdőként kapott lehetőséget (Pécsi Ármin pedig ezúttal is ott volt a keretben), a túloldalon pedig a nyáron a Barcelonát és a Bayern Münchent is elutasító Európa-bajnok Nico Williams, a kapuban pedig az ötvenszeres spanyol válogatott, szintén Eb-győztes Unai Simón kezdett.

Ezúttal sem kellett sokat várni az első liverpooli gólra. Szoboszlai Dominik indította Hugo Ekitikét, aki a tizenhatoson belülre passzolt, Mohamed Szalah pedig nem hibázott. Megható pillanat volt, hogy mindkét mérkőzés 20. percében a július elején autóbalesetben elhunyt Diogo Jotára emlékeztek a szurkolók és a pályán lévők. Oihan Sancet közeli góljával egyenlített a Bilbao, a második félidőben pedig nem unatkoztak a drukkerek, nagy csatában végül 3–2- re nyert a Liverpool. Ez volt a csapat utolsó felkészülési mérkőzése a vasárnapi, Crystal Palace elleni Szuperkupa-mérkőzést megelőzően, hogy aztán augusztus 15-én, a Bournemouth ellen kezdje meg a bajnoki idényt a Premier League címvédője.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Liverpool (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 3–2 (Szalah 14., Gakpo 55., 70., ill. Sancet 29., Gakpo 64. – öngól)
Liverpool (angol)–Athletic Bilbao (spanyol) 4–1 (Ngumoha 2., D. Núnez 5., Padilla 42. – öngól, H. Elliott 58., ill. Guruzeta 76.)

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
13 órája

Íme, a legjobb magyar játékosok az EA FC 26-ban

Légiósok
2025.09.12. 19:15

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
2025.09.12. 14:17

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:11

„Kár érte…” – Slot szerint a futballban megtörténhetnek a Guéhiéhez hasonló esetek

Angol labdarúgás
2025.09.12. 11:13

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik