Örökös tagok – Ballai Attila publicisztikája

Már Dél-Amerika is javában selejtez. Velünk ellentétben persze nem a labdarúgó Európa-bajnokságra, hanem a vb-re. A 2026-os vb-re – 2023 kora őszén. Mi ideát ebbe majd 2025 márciusában, másfél év múlva vágunk bele. Hiába, a jó munka mellett az igazságos kiválasztáshoz, kiválasztódáshoz is idő kell. És az ott meghonosított kvalifikációs rendszernél igazságosabb, alaposabb, egyszerűbb nem létezik. A szubkontinens tizenkét országa közül Suriname-ban és Guyanában nem futballoznak értékelhető és érzékelhető szinten, a többi tízzel szöges ellentétben, ők pedig körmérkőzéses, oda-vissza vágós formában határoznak a mindenkori vb-indulókról. Jelenleg, két forduló után, pontveszteség nélkül Brazília és Argentína áll az élen. Nincs ebben semmi meglepetés – és nem is lesz. Ezt a rendszer garantálja. Meg a kivételezettség, amelyet a dél-amerikaiak – egyesek szerint teljességgel jogtalanul, mások úgy vélik, nagyon is joggal – élveznek, de erről később.

Deák Zsigmond kollégám tegnap e hasábokon az Eb-selejtező kissé szövevényes (erő)viszonyait elemezte, nekem most az úgynevezett CONMEBOL-térség kapcsán nincs ilyen teendőm. Az érintettek tavaly augusztusban kérvényezték a FIFA-nál, hogy megtarthassák selejtezősorozatuk régen és jól bevált rendjét, és meg is kapták rá az engedélyt. Így minden induló továbbra is tizennyolc mérkőzést játszik, ezért eleve elképzelhetetlen, hogy a nagyok sorsa egyetlen nüanszon, lufton, kapusbakin vagy véletlenül kicsúszott löketen múljon. Brazília – egyedüliként – eddig minden világbajnokságon részt vett, Argentína 1970-ben hiányzott legutóbb. Már nem is tudnának kiesni, örökös tagok.

Ellentétben az európai menőkkel. Olaszország a legutóbbi két tornáról egyaránt lemaradt, legutóbb azért, mert minden idők egyik legegyoldalúbb válogatott tétmeccsén, Palermóban egyetlen gólt sem sikerült bepréselnie a labdát mindvégig reménytelenül üldöző északmacedónoknak, míg aztán Alekszandar Trajkovszki a 92. percben jó 20 méterről eleresztett egy közepes erősségű, jobb alsó sarkos lövést, amibe Gianluigi Donnarumma belebambult. A franciák az 1994-es tornát azért mulasztották el, mert bár az izraeliek, majd a bolgárok ellen Párizsban a döntetlennel is révbe értek volna, az utóbbi meccs hosszabbításában, 1–1-nél még mindig erőltették a támadást, csakhogy a vendégek meglógtak egy kontrával, és Emil Kosztadinov kissé kiszorított pozícióból olyan kapufás gólt ragasztott be a rövid pipába, amilyet életében soha máskor. Az angoloknak 1974-ért le kellett volna győzniük a Wembley-ben a lengyeleket, és ha nem Jan Tomaszewski véd ellenük földöntúli bravúrokat bemutatva, körülbelül 5–1, 6–1 a vége. Így viszont 1–1 lett, mert a hazai kapura irányuló egyetlen érdemi kísérlet lázmérő módjára becsúszott Peter Shilton hónalja alatt.

Hasonló meglepetések, fejre állások a 2026-os vb előcsatározásai során is várhatók, mert bár 48-asra duzzasztják a mezőnyt, ebből Európának csupán tizenhat hely jut. (Más kérdés, hogy ezeket is el lehetne osztani egyszerűbben, normálisabban, adódna nyolc csoport, mindenhonnan két továbbjutóval. Ezzel szemben tizenkét csoportot állítanak majd fel, csak az elsők útja lesz automatikus, a másodikak pótselejteznek a Nemzetek Ligája négy egyletével kiegészülve, összekutyulva.) Oroszország híján ötvennégy ország indul harcba e kvótákért, azaz kevesebb mint 30 százalékuk ér majd célba. Afrika, Ázsia, Észak- és Közép Amerika – a három rendező dacára – és Óceánia kontingense húsz százalék alatt marad, és ez így is van rendjén, tekintve, hogy a földkerekségről összesen 211-en szállnak be a versenybe.

Dél-Amerikát azonban heten is képviselhetik majd, és ez kereken hetven százalék. Hat pozíció eleve garantált az első hatnak, de még a hetedik is izmos esélyt kap az interkontinentális pótvizsgára. Ha azt vesszük, hogy Venezuela sosem járt vb-n, de Bolívia és jelen állás szerint Paraguay is egy szinttel gyengébb a többieknél, nagyjából meg is meg is vagyunk. Argentína, Brazília, Uruguay és Kolumbia lazán kijut, esetükben nem is kvalifikációs, hanem vb-felkészülési mérkőzésekről érdemes beszélni. Perunak, Ecuadornak, Chilének is elég hoznia a papírformát, és akkor hármuk közül kettő fix vb-résztvevő. Az aktuális FIFA-világranglistán 1. Argentína, 3. Brazília, 16. Uruguay, 17. Kolumbia, 21. Peru, 32. Chile, 40. Ecuador, 49. Paraguay, 57. Ve­nezuela, 83. Bolívia. Magyarország pedig 36., azaz a dél-amerikai tízes négy tagját megelőzi, mégis okkal kalkulálunk úgy, hogy csapatunk nem kis bravúr árán verekedheti ki magát a vb-re. Hiszen be kellene férnie a 29.6 százalékos európai kvótába.
A közelmúltban írtam arról, hogy egyes csapatsportokban – leginkább vízi- és kézilabdában – szerintem tévesen értelmezett korrektség, a sportban eleve nonszensz esélyegyenlőség jegyében műkedvelőkkel, olykor nem is lelkes, hanem az iszonyatos verésektől egyre lélektelenebb amatőrökkel hígítják a vb-ket, és pozitív ellenpéldaként állítottam a jégkorongot, ahol a valós erőviszonyok a mérvadók. Innen továbblépve leszögezhetjük, hogy a labdarúgó vb-t és – kizárólag – Dél-Amerikát tekintve ez a ló túloldala.

Érdekes módon mégsem tiltakozik senki. Európában, Afrikában, Ázsiában sem. Dél-Amerika persze nemcsak futballban óriás (az eddigi huszonkét vb-ből tízet nyert meg e szubkontinens, tizenkettőt Európa, másnak nem osztottak dicsőséget és lapot), hanem földrajzi értelemben is. Területe nagyjából kétszerese a mi földrészünknek, Brazília egymaga szinte akkora, mint Európa, Argentína öt és fél Spanyolországot tesz ki, de a tíz nemzetből legkisebb Uruguay is majdnem kétmagyarországnyi. Ez azonban önmagában nem elegendő indok. Azt hiszem, valami egészen más az igazi ok. Az, hogy míg a nyugat-európai labdarúgás a tökélyre fejlesztett nagyipar, addig a latin-amerikai maga az élet. Az előbbit el is adták, adják folyamatosan, temérdek pénzért – az azért csak hosszabb távon dől el, jó üzlet köttetik-e –, az utóbbi viszont tartalmából, jellegéből, jelentőségéből adódóan nem bocsátható áruba. Hiszen a világfutball szíve, lelke. Ezért még a rossz dél-amerikai foci is jó – ugyanez ugyanígy áll a székely pálinkára -, mert van benne valami zsigeri, ős emberi, misztikus, ami másutt vagy nem volt meg soha, vagy egyszer csak visszahozhatatlanul kiveszett. És ezt szerintem nem csupán abban a tíz országban érzik, gondolják így, hanem mind a kétszáztízben.

Csak a saját emlékeimet felidézve megborzongok. Kicsi gyermekkorom első foszlánya az 1970-es vb-döntő egy-egy villanása, 1977-ben már nagyobb srácként ámuldoztam a bolíviai riporteren, aki a budapesti 6–0 után, La Pazban 2–0-s magyar vezetésnél, azaz összesítésben 8–0-nál, a hazai szépítésnél úgy üvöltött, hogy a „golllll” l-hangját percekig trillázta. Aztán az 1978-as vb-n egyetlen mérkőzésen, a skótok feletti 3–1 során, a fehér alapon piros harántcsíkos mez, Cubillas rúgótechnikája, a félpályáig portyázó Quiroga kapus, a hamisítatlan indián ábrázatok miatt menthetetlenül beleszerettem Peruba. Majd csodáltam és rettegtem Maradonát, abban a meggyőződésben, hogy ilyen futballisták, mint ő, vagy a koromból adódóan utólag megismert és bálványozott Pelé, Jairzinho vagy Tostao csak odaát születhetnek, másutt ez ki van zárva. 1998-ban tudósítóként is kijutottam az első vb-mre, és a marseille-i vasútállomáson nem hittem a szememnek, amint a vonatra váró brazil drukkerek egy naranccsal úgy dekázgatnak, passzolgatnak a levegőben, ahogyan más nációk válogatott játékosai sem tudnának. Végül megismerhettem Riót, a Copacabanát, és elhittem, hogy igenis lehetséges, sőt érdemes csupán a futballért élni.

Mindezekért, miközben az eszemmel és az arány­érzékemmel tiltakozom a hat egyenes ági továbbjutó és az egy pótvizsgázó, a végül valószínűleg hetvenszázalékos dél-amerikai részvétel miatt, a lelkem, a szíven azt súgja, jól van ez így, nagyon jól.

Úgyhogy az Amerikát tévedésből felfedező Kolumbusz mellett hála az ugyancsak nagyot bakizó portugál hajósnak, Gaspar de Lemosnak is. Ő volt az, aki 1502 első napján bevitorlázott egy öbölbe, és azt tágas folyótorkolatnak gondolva úgy látta, a hely remek kiindulási alap lehet a kontinens belseje felé. Ezért kikötött, az ott kialakítandó települést pedig elnevezték januári folyónak, azaz Rio de Janeirónak.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!