Még mindig nem tudunk eleget a Bayern magyar sikeredzőjéről

Miközben Schlosser Imre, Schaffer Alfréd, Konrád II Kálmán és Kertész II Vilmos jóvoltából a tízes évek derekától világklasszisok sora vonult fel az MTK első csapatában, utánpótlás-nevelés dolgában sem álltak rosszul a kék-fehérek. Hamar kiszúrták és felkarolták a tehetségeket, nem átallottak akár más klubtól sem igazolni – így került 1917 nyarán Orth György (Vasas) és Braun József (VAC) is a Hungária útra –, folyamatos fejlődési lehetőséget kínáltak nekik.

A nagy világégés idején, 1916-tól 1918-ig a későbbi csodálatos komikus, úgy is mint    „az MTK-meccsek standard drukkere, a legjobb sportviccek szerzője és interpretálója”, Salamon Béla foglalkozott – ifjúsági intézői minőségben – a fiatalokkal. S mérget vehetünk rá, hogy Jimmy Hogan, a nagycsapat elhivatott mestere is figyelmet fordított rájuk, ha ideje engedte. Az 1900-as, 1901-es korosztály különösen tehetséges volt, az említett Orth és Braun mellett (akik hamar felkerültek az első garnitúrához) olyan erők alkották, mint Winkler II Róbert, Molnár György, Nyúl II Vilmos, Nádler Henrik, a MÁV Gépgyártól 1918-ban megszerzett Opata Zoltán vagy Weisz Leó, a Lulu. Mindannyian szép pályát futottak be.

Még Weisz Lulu is, aki pedig sohasem lett A-válogatott – ellentétben a többiekkel.

Pályafutása kezdetéről keveset tudunk, csak annyi bizonyos, hogy az MTK színeiben mutatkozott be az első osztályban. Hogy mikor esett át a tűzkeresztségen, legalábbis kérdés, a korabeli lapok ugyanis nem mindig közöltek összeállítást, és az azonos nevű, sokszor rokoni kapcsolatban is álló játékosok esetében többnyire a legismertebbeket különböztették csak meg egymástól. Főleg nem segít a beazonosításban, ha egy klubban – mondjuk – két Weisz is játszik, de egyik sem túl ismert, ráadásul mindkettő hasonló korú, tetézve azzal, hogy soha sincs a pályán egyszerre a kettő.

Lulu esetében márpedig ilyen helyzet állt elő: a tízes évek végén két Weisz nevű, tartaléksorból előrelépő futballista is szerepel(hetet)t a Testgyakorlók első csapatában, a háború alatt még ifjúsági Weisz József meg Weisz Leó, aki jó eséllyel 1919–1920 táján férkőzött oda az MTK I közelébe. Weisz József aztán 1921 januárjában elhagyta az MTK-t, így a továbbiakban Leó-Lulu volt a kék-fehérek első számú (de nem egyetlen!) Weisze...

A magyar nyelvű futballtörténeti munkák szerint Weisz Leó 1920 és 1925 között négy bajnoki címet nyert az MTK játékosaként, s megoszlanak a vélemények, hogy a négy aranyat hány mérkőzés lejátszásával sikerült megszereznie. A Dénes Tamás–Sándor Mihály szerzőpáros Baj-nok-csa-pat! A magyar labdarúgás 13 bajnok klubjának története  című műve 12 bajnoki meccset tart nyilván, míg Hoppe László      Labdarúgó-bajnokságaink. 1901–1969 könyve csak 11 találkozót. Más statisztikai források alapján Lulu akár 14 bajnoki meccset is felhalmozhatott a magyar élvonalban.

Akármennyi is a helyes szám, Weisz ilyetén eredménysora alighanem világrekord.

Az sem mindennapi, hogy valaki huszonöt éves korára edzőnek álljon. Márpedig Lulu 1925 májusában elhagyta Budapestet, Németországba költözött, ahol az SV Schwaben Augsburg játékos-edzője lett. (Akkor már másodszor járt külföldön, az 1923–1924-es idényt ugyanis Barcelonában, Gironában és Zaragozában töltötte.) A rövid augsburgi tartózkodást még rövidebb eszéki kiruccanás követte, s amikor legközelebb írt róla a Sporthírlap (1926. október 5.), már a Wacker Münchent dirigálta: „Weisz Lulunak, az MTK volt szimpatikus és mindenki által kedvelt játékosának sikerei­től hangos most a német sajtó. Az idehaza is már nagy tudásúnak és perfekt technikájú játékosnak számító Weisz Lulu az MTK csapataiban minden tudása ellenére sem tudott érvényesülni azon egyszerű oknál fogva, mert félénk volt. Hamar fel is adta játékosambícióit, és egészen fiatalon kiment Németországba, ahol tavaly egész éven át a Schwaben Augsburg trénere volt. A nyomasztó gazdasági helyzet arra kényszerítette egyesületét, hogy az év elteltével elbocsássa. Kapva kapott ezen a müncheni Wacker, melyet az előtt a nagy Schaffer trenírozott és segített pár év előtt a délnémet bajnoksághoz, és leszerződtette Weisz Lulut trénernek. És ez a sima képű, tejfölösszájú fiatal játékos tudását mint tréner is nagyszerűen érvényesítette a volt délnémet bajnoknál, mert a csapatot aránytalanul rövid idő alatt nagy formába hozta, és úgy technikailag, mint taktikailag kiképezte.”

Hát még az FC Bayern Münchent, amellyel története addigi legjobb eredményét érte el az 1927–1928-as évadban.

Így történt, ám a hazai sajtóban egy árva szó sem jelent meg e hőstettről. Előbb – az 1860 Münchent és a Wackert megelőzve – a Bezirks­liga Bayernben lett csoportgyőztes az FCB-vel, majd a délnémet bajnoki címet is megnyerte vele a tavasszal. Ezenkívül két eredménnyel hívta fel magára a figyelmet: csapatával 1928 májusában 3:2-re legyőzte az angol első ligás West Ham Unitedet, majd elődöntőbe jutott a birodalmi bajnokságban (2:8 a HSV ellen úgy, hogy 1:1-es félidő után Emil Kutterer állt be a kapuba, mert Alfred Bernstein kapusnak eltörött az ujja).

1929-ben átvette az alsó-sziléziai Vereinigten Breslauer Sportfreunde trenírozását, 1930–1931-ben pedig már a Würzburger Kickerst bízták a gondjaira. 1932-től dolgozott utolsó németországi állomáshelyén, az Alemannia Aachennél, Hitler hatalomra jutása után ugyanis zsidó származása és a politikai keretrendszer megváltozása miatt elhagyta az országot, Svájcban telepedett le. Klubjai ezután, a német nyelvű internetes források szerint: FC Biel (1933–1935), Servette (1935–1936), FC Biel (1939–1942), Cantonal Neuchatel (1942–1946), Étoile La Chaux-de-Fonds (1946–1947), FC Biel (1952–1954).

A Kalandozó magyar labdarúgók című könyv tőle idéz egy 1938-as svájci futballkiadványból, amelyben tanulmányt írt, és ebben „Lulu megfogalmazta az edzői mesterség alappilléreiről alkotott véleményét”.

„A kiindulópont szerinte, hogy az edzőnek nemcsak megfelelő kapcsolatban kell lennie a vezetőséggel, hanem lehetőség szerint kímélnie is kell a klub pénztárcáját. Az edző és a játékosok közti kapcsolat lényegét pontokba szedte:
1. Az edzőnek jó gyakorlati embernek kell lennie, aki az edzéseken képes is bemutatni azt, amit a játékostól kíván.
2. A trénernek ki kell ismernie magát a személyi konfliktusok közepette is, mindig legyen diplomatikus, kompromisszumokra is képes vezető.
3. Az edzőnek jó hatással kell lennie játékosaira, igyekeznie kell a bizalmukat megnyerni és megtartani.
4. A játékosokat egyénileg kell kezelni, mindenkihez a helyes hangnemben közeledni.
5. A játékosok és az egész csapat figyelmét fel kell hívni az elkövetett hibákra, hogy közösen kijavíthassák azokat. De a szakmai szigorúság mellett oda kell figyelni a játékosok mindennapi problémáira is, őszinte barátként viszonyulva hozzájuk.”

Még mindig nem tudunk róla eleget, pedig különleges színfoltja volt a magyar labdarúgásnak. A pontos születési és halálozási adatai sem ismertek (vélhetően nem Budapesten született, Svájcban hunyt el), de a német nyelvű források legalább belőtték a két évszámot: 1900–1955.