Fekete hírhasáb – Őri B. Péter publicisztikája

ŐRI B. PÉTERŐRI B. PÉTER
Vágólapra másolva!
2018.09.12. 00:01

Valahogy azzal kellene kezdeni, hogy a sport már nem az, mint ősapáink idejében, de olyan sem, mint mondjuk harminc éve volt. Majd azzal illene folytatni, hogy rideg, elidegenedett világunkban az élsport nem játék, hanem szórakozás – már amikor – annak, aki nézi, aki pedig csinálja, annak pedig kőkemény üzlet. S ha idáig eljutottunk, nem állunk távol az igazságtól: ebben a műfajban felejtsük el a rózsaszín álmok kergetését, azt, hogy mindig a jobb győz, hogy az ellenfél csak sportszerű eszközökkel küzd. Szerencsére minderre is bőven van példa, de aki benne van a közepében, az tudja, a versenysport ma már nem élet, erő, egészség.

Rossz emberi tulajdonság, hogy a rossz hírekre inkább vevők vagyunk, tehát inkább elolvassuk azt a hírt, mely szerint azért bukott le egy futó, mert ellenfele drogot csempészett az italába, mint amelyik arról szól, hogy az a bizonyos atléta naponta két órával tovább edz a várva várt dicsőségért. Elég végignézni kedvenc sportnapilapunk és az online tér híreit az elmúlt néhány napban, hogy megállapítsuk: a sport, bármennyire is szeretnénk, semmiben sem különbözik az élet többi területétől. Nem egy sziget, külön előírásokkal, s természetesen nem a versenyszabályokra gondolok.

LABDARÚGÁS. A francia első osztályban szereplő Saint-Étienne hivatalos oldalán jelentette be korábbi játékosa, William Gomis halálhírét. A 19 éves hátvéd lövöldözés során vesztette életét, a körülmények még tisztázatlanok. Gomist La Seyne-sur-Merben lőtték le, a lövöldözésben egy 14 éves fiú is életét vesztette. A rendőrök a helyszínen egy kalasnyikovot találtak. A francia játékos testvére szintén lövöldözésben halt meg néhány hete.

LABDARÚGÁS. Hetvenötödik életévében elhunyt a
Ferencváros huszonháromszoros válogatott kapusa, az olimpiai ezüstérmes, VVK-győztes és KEK-döntős Géczi István; a klasszis egész pályafutása alatt a Fradi játékosa volt.

ATLÉTIKA. A négyszeres olimpiai bajnok amerikai futó, Michael Johnson Twitter-üzenetében számolt be arról, hogy ministroke-ot kapott. A nyolc vb-arannyal is büszkélkedhető korábbi világsztár már jobban van, otthonában gyógyul.

LABDARÚGÁS. A német szövetség fegyelmi bizottsága 28 ezer euróra (körülbelül kilencmillió forintra) büntette meg a Hertha BSC-t. A berlini szurkolók legalább húsz pirotechnikai eszközt használtak az augusztus 20-i, Eintracht Braunschweig ellen 2–1-re megnyert kupameccs elején.

LABDARÚGÁS. A Madagaszkár–Szenegál (2–2) Afrikai Nemzetek Kupája-selejtező előtt pánik tört ki a stadion kapuinál, ennek következtében a tömegben egy ember meghalt, mintegy negyvenen megsérültek. A helyi beszámolók szerint az antananarivói aréna előtt már jóval a mérkőzés előtt óriási sorok vártak a bejutásra, ám mindössze egy kapun lehetett bemenni, ez lökdösődéshez, majd pánikhoz vezetett, így többen a földre kerültek. Érthetetlen, hogy a szervezők miért csak egy kaput nyitottak meg, hiszen óriási volt az érdeklődés a találkozó iránt, főleg azért, hogy láthassák a szenegáli válogatott és a Liverpool támadóját, Sadio Manét.

MOTORSPORT. Kirúgták csapatától a gyorsasági világbajnokság San Marinó-i Nagydíján életveszélyes sportszerűtlenséget elkövető Romano Fenatit (olasz, Marinelli Snipers). A Moto2-es futamon tíz körrel a leintés előtt Fenati és Stefano Manzi (olasz, Forward Racing Team) pontszerző helyekért küzdött egymással egy kilenctagú boly elején. Manzi a 14-es kanyarban nagyon elmérte a távot, amikor meg akarta előzni honfitársát, emiatt összeütköztek, és mindketten elhagyták a pályát. Kettejük acsarkodása ezután is folytatódott, akkor már a 16. helyért csatázva. Fenati úgy érezte, hogy megbüntetheti ellenfelét a maga módján, és a hetes kanyarban 200 kilométeres sebességnél egyszerűen átnyúlt Manzi motorjához, és behúzta rajta az első féket. Csak a szerencsén múlt, hogy vetélytársa nem bukott végzetesen hatalmasat. Fenati ezek után bejelentette: abbahagyja a versenyzést.

LABDARÚGÁS. Ijesztő sérülést szenvedett Luke Shaw az Anglia–Spanyolország Nemzetek Ligája-találkozó 47. percében. A Manchester United 23 éves hátvédjét egy ütközés követően hosszú ideig ápolták, majd nyakmerevítővel és maszkkal a száján hordágyon vitték le a pályáról. A játékos a mérkőzés után Twitter-bejegyzésben köszönte meg a sok jókívánságot, valamint közölte: jobban van, és hamarosan visszatér a pályára.

LABDARÚGÁS. Az UEFA helybenhagyta az Olympique Marseille szurkolóinak rendbontásáért (a csapat a lyoni Európa-liga-döntőben 3–0-ra kikapott az Atlético Madridtól, s huligánjai jelentős károkat okoztak riválisuk stadionjában) korábban kiszabott, zárt kapus mérkőzésrendezést előíró ítéletét, így szezonbeli első hazai El-találkozóját, szeptember 20-án az Eintracht Frankfurt ellen üres lelátók előtt kell megrendeznie. Szektorbezárásra is kötelezték a franciákat: a nézők nélküli összecsapást követő két európai kupamérkőzésen a stadion északi és déli lelátójára nem mehetnek be a drukkerek. Emellett az együttesnek 100 ezer eurót is fizetnie kell.

TENISZ. A US Open női egyesének döntője nem az első Grand Slam-győzelmét szerző Oszaka Naomi sikere miatt lesz emlékezetes, hanem Serena Williams őrjöngése okán, aki Carlos Ramos bírót hazug tolvajnak nevezte. A japán versenyzővel szemben két szettben veszítő amerikainak a sértegetésért 7739 fontot, tiltott edzői tanácsadásért 3095 fontot, az ütője összetöréséért 2321 fontot kell büntetésül fizetnie. Serenának a finálé második szettjében előbb edzője, a francia Patrick Mouratoglou mutogatott a nézőtérről, ami tilos, később mérgében összetörte az ütőjét. Ezért büntetőpontot kapott, és a székbíróval is összeveszett. Három játékkal később a térfélcserénél a játékvezető megsértéséért Williamst újra megintették. A pályán megjelent a tornaigazgató is, heves vita alakult ki, és a meccs 4:3 helyett egy büntetőgémmel 5:3-ról folytatódott. Az eset megosztotta a teniszvilágot, volt, aki elítélte Serenát, de volt, aki kiállt mellette, például a férfi egyest megnyerő szerb Novak Djokovics.

LABDARÚGÁS. Nicklas Bendtner továbbra sem bír magával. A Rosenborg dán válogatott fenegyereke Koppenhágában egy taxist terített le, akinek összetört állkapcsát meg is kellett műteni. A 30 éves csatárt 2011 szeptemberében, novemberében is szállodai verekedés miatt vették őrizetbe, decemberben gyorshajtáson kapták, ugyanabban a hónapban egyik sunderlandi csapattársával állítólag megrongált néhány autót. A következő év februárjában gyorshajtás miatt két hónapra bevonták a jogosítványát, majd májusban biztosítás nélküli autót vezetett. Júniusban az UEFA súlyos pénzbüntetést rótt ki rá, amiért az alsónadrágján az egyik fogadóiroda reklámját hordta, és meg is mutatta a Portugália elleni Eb-csoportmeccsen. 2013 márciusában a koppenhágai rendőrség elkapta, mert részegen a forgalommal szemben hajtott – ezt a kilengését már a dán szövetség sem nézte el, és fél évre kizárta a válogatottból. 2014 márciusában egy koppenhágai taxissal vitatkozott össze, majd bosszúból levizelte az autót. 2016-ban a Wolfsburgnál telt ki a becsülete, mert állandóan elkésett az edzésekről.

LABDARÚGÁS. Az európai szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának határozata alapján az AEK Athén két játékosa, Hélder Lopes és Marko Livaja egyaránt négymeccses eltiltásban részesült. Lopest a Mol Vidi FC elleni BL-selejtező-visszavágón, a 80. percben állította ki a lengyel Szymon Marciniak, míg Livaja a lefújás utáni kakaskodás közben hasba talpalta Danko Lazovicsot, a székesfehérváriak szerb játékosát, ezért a horvát támadó szintén piros lapot kapott.

Miközben kedd délután mindezt a gépbe pötyögtem, arra gondoltam, optimista ember lévén a fentiek ellenére valahogy vidám befejezés kellene. Még néhány óra, s kezdődik a magyar futballválogatott második meccse a Nemzetek Ligájában. Mint köztudomású, zárt kapuk mögött – újfent egy rossz hír... – a görögök ellen. Mire olvassák e sorokat, már tudják a végeredményt; remek lenne, ha a szombathoz képest rózsaszínben látnák a világot.

Ám ha még feketébben, azt tudják be a sport olyan, mint az élet kitételnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik