Nem ez a két harc a végső – Bobory Balázs publicisztikája

Két lépés, de lehet, hogy csak egy… Az a helyzet a magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezős csoportjában, hogy ha a következő fordulóban, november 13-án csapatunk nyer Örményországban, az írek pedig kikapnak a közvetlen kijutásért harcoló Portugáliától, akkor biztosan ott leszünk a pótselejtezőben, és harcolhatunk tovább a 2026-os amerikai, kanadai, mexikói közös rendezésű vb-ért.

Furcsa ezt úgy leírni, hogy a puszta tények alapján talán nem itt kellene tartanunk, mert négy forduló után az öt pont a körülmények ismerete nélkül nem tűnik vaskosnak. Ellenben ha azt vesszük, hogy a sorozat meccseiből a három legnehezebbet letudtuk – a két Portugália ellenit és az írországi fellépést –, és ebből csak egy vereséget szenvedtünk, miközben riválisaink elvettek egymástól fontos pontokat, máris szebb a helyzet, és a további párosítások láttán nekünk van a „legkönnyebb” dolgunk, csak fel kell tenni a pontot az i-re. 

Minden emberi számítás szerint legrosszabb esetben is az írek elleni hazai záró forduló sorsdöntő lesz, a legjobb verzió pedig az, hogy egy ünnepléssel egybekötött éles felkészülési mérkőzés – ez csak nézőpont kérdése. Nyilván mindenki utóbbinak örülne, és nem kellene november 16-án körömrágós meccsen izgulni, szorongani a Puskásban, hogy sikerül-e végre közelebb kerülni valamennyire egy világbajnoksághoz. 

Az nem meglepetés, hogy villámgyorsan elfogytak a jegyek a hazai selejtezőre, és abban is biztos vagyok, hogy előtte Jerevánba is sokan elkísérik a csapatot. És Marco Rossi szövetségi kapitány sem szerzett nagy meglepetést a keddi kerethirdetéssel, csupán két újoncot hívott be, akik megérdemelték, hogy a kapitány megnézze őket edzéseken, a felkészülés során, és ha megérdemlik, esetleg éles bevetésen is. 

A Loki támadója, Bárány Donát az első számú debreceni gólfelelős. Augusztusban volt szerencsém hosszabb interjút készíteni vele, személyisége, céltudatossága, tanulásvágya meggyőzött arról, nem alaptalanul bízik benne, hogy egyszer meghívót kap Rossitól. Persze semmit sem ér a mentális erő vagy a tiszta gondolkodás akkor, ha az ember nincs azoknak a tanulhatatlan képességeknek a birtokában, mint Bárány. „Dodó” – ahogy a cívisvárosban becézik – nagyon érzi a gólszagot. Nyilván rengeteget melózik, hogy helyzetbe kerüljön, meg lehessen játszani, hogy pontosan, jó helyre továbbítsa labdát, viszont megvan az a hatodik érzéke, amely segít neki, hova érkezik, pattan, csorog le a labda az ellenfél kapuja előtt, és általában a ziccereit nagy százalékkal ki is használja. Nem állítható, hogy kifejezetten gyors lenne vagy jól cselezne, vagy bámulatos lenne a rúgótechnikája, de a mentális és testi ereje, szorgalma nagyszerű kombináció a gólérzékenységével, és így már oda lehet jutni a válogatott keretébe, ott pedig már minden csak rajta múlik. Tavasszal a paksi Tóth Barna kapta meg a sanszot Rossitól, ám az írországi gyengébb beszállás után most is kimaradt a behívottak névsorából. 

A másik „elsőbálozó” a Kozármislenyről, illetve Pécsről induló Redzic Damir, aki a Ferencvárost érintve Dunaszerdahelyen teljesedett ki, és ebben az évadban már hatgólos a szlovák bajnokságban. Rossi az MLSZ munkatársai segítségével az elmúlt években is folyamatosan kereste a kincseket a nagyvilágban, remélhetőleg most a közelben, a Felvidéken talált egyet, aki majd hasonlóan emlékezetesen kezdi válogatottbeli pályafutását, mint a felcsúti Lukács Dániel vagy a ferencvárosi Gruber Zsombor. 

A kellemes érzést az táplálja egy héttel az örményországi meccs előtt, hogy az embernek olyan érzése van: ezúttal nem lehet baj. Jó, ha Rossi most itt lenne, lehet, hogy fogná a laptopomat és kihajítaná az ablakon, mert nyilván ilyen szinten, ekkora tétre menő meccsnél nincs tuti, nem is szabad arra gondolni, hogy már beérett a munka gyümölcse. Kapusposzton nehezítheti a helyzetet a kiemelkedő formában védő Tóth Balázs kedden elszenvedett sérülése, ami miatt le kellett cserélni, a Bristol ellen 1–0-ra megnyert bajnokin. A védelemben a Willi Orbán, Szalai Attila duó megint egymásra talált, a középpályások közül Schäfer András és Callum Styles sokat játszik klubcsapatában és a válogatottban is megbízhatóak, Sallai Roland alapember a Galatasarayban, elöl pedig Varga Barnabás elképesztő mennyiségben termeli a gólokat. És akkor ott van a már említett Lukács, Gruber vagy éppen Tóth Alex, a magyar NB I erősségei. 

És persze a kapitány, Szoboszlai Dominik, aki 25 évesen a Liverpool mostanában legjobban teljesítő játékosa, s akinek mindegy, hogy a Brighton vagy a Real Madrid ellen kell a hátára vennie csapatát, sikerül neki mindenféle erőlködés nélkül, elegánsan, mégis kőkeményen futballozik, minimális hibamennyiséggel. A fehérvári srácot lassan a világ legjobb középpályásai között emlegetik, a két nyamvadt Ligakupa-meccsen kívül az összes többi találkozón az első pillanattól az utolsóig pályán volt a Liverpoolban, ezzel a „vörösök” alapemberei közül is kiemelkedik, csak a csapatkapitány Virgil van Dijk mondhatja el magáról még ugyanezt. És ami nagyon jó jel, hogy a dicsőség nem száll a fejébe Szoboszlainak, nem érdeklik az újságok, szurkolók örömódái, ettől még nem fut kevesebbet, nem lazsálja el a védekezést, és nem hanyag a labdával sem, sőt, meccsről meccsre magabiztosabb, bátrabb, hasznosabb és hatékonyabb. És bár százszor átrágtuk, hogy a válogatottban más a szerepe, mint a Liverpoolban, mégis nehéz elképzelni, hogy ne lenne döntő befolyással csapatunk teljesítményére a vb-selejtező utolsó két meccsén. 

És szerintem van, ami még nagyon fontos. Nem hiszem, hogy most kellene azt a terhet rápakolni a válogatottra, hogy hány éve nem járt a magyar csapat a vb-n. Ezzel a szakmai stáb és a labdarúgók is pontosan tisztában vannak, és azzal is, ha sikerül megszerezni a selejtezőcsoportban a második helyet, bőven lesz miért izgulni utána is, például hogy ki jöhet a pótselejtezőben, amelyben már más lesz a stresszfaktor is, mint most. Jelenleg arra van szükség, hogy mindenki hozza ki magából, amit tud, ne legyen kétség a srácokban, hogy az örményeknél és az íreknél is jobbak, és teljesítsék az első számú célt. Rossi biztosan gondoskodik a tiszta fejekről, és talán megint tartogat olyan húzást a következő meccsekre, amellyel megzavarja az ellenfelet, s akár el is dönti a párharcokat. Az előjelek tehát jók, de ugye magasból lehet nagyot esni, így nagyon kell figyelni, hogy a mieink jól egyensúlyozzanak, sőt, stabilan álljanak, és ne érje őket meglepetés. A magyar csapat még mindig nincs abban a helyzetben, hogy bárkit lebecsüljön, de ez nem is szokása. A világ futballporondján egyébként is kiveszőben vannak azok az ellenfelek, amelyek ellen a tuti győzelem reményében lehet kifutni a pályára. Örményországban, specifikus környezetben és atmoszférában nehéz nyerni, erről az írek is tudnának mesélni. Viszont a magyar válogatott jobb az írnél is, és ha kell, vért izzadva gyűjti be a három pontot, amely Portugália írországi győzelme esetén pótselejtezőt jelenthet. 

S mivel Rossi együttese megint felfelé ívelő pályára állt, a siker talán még jobban megerősíti a hitet és a közösséget, és tavasszal úgy lehet nekimenni a legnagyobb feladatnak, hogy a nagy cél elérése sikerrel kecsegtet. 

Most azonban koncentráljunk még csak Jerevánra.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!