FIFA: Scala nyilvánossá tette a reformcsomagját

Vágólapra másolva!
2015.09.10. 17:35
Nyilvánosságra hozta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) megreformálására irányuló elképzeléseit Domenico Scala, a szervezet könyvvizsgáló és ellenőrző bizottságának vezetője.



A csütörtökön közölt, nyolc pontból álló tervezet egyik legfontosabb pontja szerint a FIFA magas rangú tisztségviselői legfeljebb 12 évet tölthetnének posztjukon, azaz maximum három négyéves cikluson keresztül dolgozhatnának az adott pozícióban.

A csütörtökön közölt, nyolc pontból álló tervezet egyik legfontosabb pontja szerint a FIFA magas rangú tisztségviselői legfeljebb 12 évet tölthetnének posztjukon, azaz maximum három négyéves cikluson keresztül dolgozhatnának az adott pozícióban.

Scala javaslata szerint ez a megkötés vonatkozna az elnökre, a végrehajtó bizottság tagjaira, a főtitkárra, valamint a független bizottságok tagjaira is. A szakember azt szeretné, ha ugyanezt a korlátozást a kontinentális konföderációknál, illetve a nemzeti futballszövetségeknél is bevezetnék. Jelenleg a tisztségviselőkre nem vonatkozik ilyen megkötés.

Scala javasolja továbbá, hogy a FIFA elnökének és főtitkárának, valamint a végrehajtó bizottság tagjainak és a független bizottságok elnökeinek fizetése legyen nyilvános. A svájci szakember változtatna a végrehajtó bizottság tagjainak megválasztásán is: szerinte ez a FIFA-kongresszus feladata kellene legyen, ugyanakkor a vb tagjait most delegáló kontinentális konföderációknak megmaradna az a joguk, hogy jelölteket állítsanak a testületbe kerüléshez.

Scala további javaslata, hogy a vb tagjainak és a kulcspozíciókat betöltő tisztségviselőknek a feddhetetlenségét az eddiginél szigorúbban és alaposabban vizsgálja az etikai bizottság, s a szakember szerint ugyanezt a konföderációknál és a nemzeti szövetségeknél is végre kellene hajtani.

Scala jelentősen csökkentené a FIFA bizottságainak, s az azokban helyet foglaló tagoknak a számát, valamint pontos etikai és fegyelmi szabályok segítségével javítana a nemzeti szövetségek és a konföderációk irányításán.

A svájci menedzser további elképzelése, hogy a nagy hatalmú végrehajtó bizottság feladatait felosztanák. Eszerint lenne benne egy irányító testület, amely a stratégiai döntéseket hozná meg, valamint egy felügyelő testület, illetve külön részleg foglalkozna az ügyvitellel.

A szakember a világbajnokságok házigazdáinak kiválasztásával kapcsolatos kérdésben nem állt elő indítvánnyal a 2011-ben elfogadott módosítások megváltoztatására, amelyek szerint a végrehajtó bizottság által választott három pályázó közül a FIFA kongresszusa dönt a győztesről. Egy szavazáson csak egy adott vb házigazdáját választják meg, a leendő rendezőnek pedig meg kell felelnie az ENSZ emberi jogokra vonatkozó előírásainak és a munkavédelmi szabályoknak.

Scala azt mondta, a végrehajtó bizottságnak kell döntenie arról, hogy előterjeszti-e a reformcsomagot a FIFA kongresszusának, amely meghozhatja a végső határozatot a javaslatok életbe léptetéséről. A FIFA következő, tisztújító kongresszusát február 26-án rendezik. A tisztújításra azért van szükség, mert a május 29-ei szavazáson ötödik elnöki ciklusára megválasztott Joseph Blatter június 2-án lemondott posztjáról. Akkor jelezte, hogy rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi, de az új vezető megválasztásáig ő látja el az elnöki teendőket.

A május végi kongresszus nyitónapját megelőzően, május 27-én hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be.

 

Legfrissebb hírek

Négy helyet javított a magyar válogatott a FIFA-világranglistán

Magyar válogatott
2025.10.17. 14:52

Vb 2026: több mint egymillió jegyet értékesítettek

Foci vb 2026
2025.10.16. 19:20

A BL lenne a minta – az UEFA a svájci rendszerű selejtezősorozat bevezetését mérlegeli

Minden más foci
2025.10.15. 17:07

Erősödött a magyar jelenlét a FIFA bizottságaiban

Minden más foci
2025.10.13. 12:24

Infantino a téli vb-rendezésről: Nyitottan kell gondolkodni az időpontról

Minden más foci
2025.10.10. 14:06

A szeptemberi vb-selejtezők után büntetést kapott az MLSZ

Magyar válogatott
2025.10.07. 19:28

A FIFA nagy csatát vív Malajziával, a téma: egy furcsa honosítási hullám

Minden más foci
2025.10.07. 14:18

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
2025.10.03. 08:56
Ezek is érdekelhetik