FIFA: az egyik „főkolompost” kiadták az amerikaiaknak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.16. 12:57
A svájci hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) korrupcióval vádolt egyik tisztségviselőjét.  

Az igazságügyi illetékesek csütörtökön közölték, hogy szerdán átadták a FIFA-tagot egy háromfős amerikai rendőrségi küldöttségnek, amely New Yorkba szállította. Nevet egyelőre nem közöltek, de sajtóértesülések szerint a Kajmán-szigeteki Jeffrey Webb, a FIFA korábbi alelnöke, az észak- és közép-amerikai térség (CONCACAF) egykori elnöke volt az átadott személy.

A svájci rendőrség május 27-én, két nappal a FIFA kongresszusa előtt, amerikai hatósági kérésre, korrupció gyanújával összesen hét magas beosztású FIFA tisztségviselőt vett őrizetbe, és most közülük egyet adott át.

Webb mellett többek között a másik volt alelnök, az uruguayi Eugenio Figueredo is őrizetbe került. Rajtuk kívül a FIFA etikai bizottsága ideiglenesen felfüggesztette a brazil José Maria Marint, a Costa Rica-i Eduardo Lit, a nicaraguai Julio Rocha Ochát, a korábbi alelnököt, a trinidadi Jack Warnert, a brit Costas Takkast, a venezuelai Rafael Esquivelt, a paraguayi Nicolás Leozt, az amerikai Chuck Blazert és a trinidadi Daryll Warnert – Jack Warner fiát – is.

Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval. Loretta Lynch, az amerikai igazságügyi tárcát irányító főügyész szerint az érintettek akár húszéves börtönbüntetést is kaphatnak.

A New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.

A FIFA-kongresszuson a svájci Joseph Blattert újraválasztották ötödik ciklusára, ám a 79 éves sportvezető négy nappal később jelezte, lemond. Blatter ellen is nyomozás folyik az Egyesült Államokban.

Legfrissebb hírek

Csúcstechnológia és kulturális szimbólumok – bemutatták a 2026-os vb labdáját

Foci vb 2026
Tegnap, 8:56

Izrael tagsága nincs veszélyben, Infantino szerint a FIFA nem képes megoldani geopolitikai problémákat

Minden más foci
2025.10.02. 20:38

Este és éjjel lennének a jövő évi vb-n az európai élcsapatok meccsei

Foci vb 2026
2025.10.02. 12:06

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.09.29. 23:35

Vb 2026: pontlevonással büntették Dél-Afrikát, történelmi esélyt kapott Benin a kijutásra

Foci vb 2026
2025.09.29. 17:32

A FIFA a 2030-as vb 64 csapatosra bővítéséről tárgyalt

Foci vb 2026
2025.09.24. 15:02

Kiberbűnözők károsították meg a Ferencvárost és a Rijekát

Labdarúgó NB I
2025.09.23. 10:54

Vb-kijutásába is kerülhet Dél-Afrikának a jogosulatlan játékos szerepeltetése

Foci vb 2026
2025.09.19. 11:25
Ezek is érdekelhetik