Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta

K-SZ. B.K-SZ. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 21:13
null
Hivatalosan is elkezdődött a Nemzeti Vágta (Fotó: MTI/Komka Péter)
Ünnepélyes eskütétellel és látványos megnyitóval kezdődött el szombaton a 18. Nemzeti Vágta, amelyen az első nagy izgalmakat az előfutamok hozták.

A pénteki nemzetközi rendőr lovasversenyt követően szombaton a versenyzők eskütételével, a verseny ünnepélyes megnyitójával, majd az előfutamokkal folytatódott a 18. Nemzeti Vágta. A versenynapot a kishuszárok kezdték, s a 7 előfutamból 12 település lovasa jutott tovább a vasárnapi középdöntőbe – a hét győztes mellett a legjobb 5 időeredményt produkáló. Az előfutamát megnyerő Dobronak, Köveskál, Dunaszerdahely, Érsekhalma, Hosszúfalu, Vasad, Törökszentmiklós mellett Pestszentlőrinc, Gyenesdiás, Farkaslaka, Kalocsa és Baja futották a legjobb időt, és jutottak be a vasárnap 9:30-kor kezdődő középfutamokba.

A huszárgyerek kategóriában négy előfutamban küzdöttek meg az indulók a négy döntős helyért, melyből Vasad, Mátyásföld, Törökszentmiklós és Szilvásvárad bizonyultak a legjobbnak, és szerepelhet a vasárnap 15 órakor kezdődő döntőben. A Nemzeti Vágta programját a Fogatvágta előfutamai is színesítették, ahonnan három ménes jutott be a vasárnap 15:30-kor rajtoló fináléba: a Mátai Ménes Hortobágy (Kovács Szabolcs Tamás hajtó és Fodor Flóra segédhajtó), a Mezőgyáni Ménes (Makoviczki Richárd hajtó és Kemény János segédhajtó) valamint a Köncsögi Ménes (Nagy Gábor hajtó és Balog Erika segédhajtó).

A napot a Kocsitoló verseny előfutamai zárták, amelyben Abony harcolta ki a döntős helyet, vagyis vasárnap 14 órakor a Készenléti Rendőrséggel és az erdélyi Krasznával mérkőzhet meg a győzelemért.

A Nemzeti Vágtáról a jövő szombati (október 11.-i) Képes Sport mellékletünkben képes összeállítást láthatnak, ami bővebb betekintést enged az eseménybe. 

 

Legfrissebb hírek

Elkezdődött a Nemzeti Vágta

Egyéb egyéni
Tegnap, 22:27

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét

Egyéb egyéni
2025.09.16. 19:38

Hétvégén nemzetközi sztárparádé a százéves Kincsem Parkban, Nikola Jokics versenylovai is futnak

Egyéb egyéni
2025.09.02. 16:20

Lázár Vilmos: sikerrel pályáztuk meg a 2027-es kettesfogathajtó-világbajnokság megrendezését

Egyéb egyéni
2025.08.28. 15:14

Hölle Martin: Pont a vébére érett be az előző két év munkája

Egyéb egyéni
2025.08.28. 07:07

Megvannak a Nemzeti Vágta döntőjén induló ló-lovas párosok

Egyéb egyéni
2025.08.27. 09:52

Kettesfogathajtó-vb: Hölle Martin és a magyar csapat megvédte címét

Egyéb egyéni
2025.08.24. 17:19

Kettesfogathajtó-vb: a címvédő Hölle Martin nyerte a díjhajtást

Egyéb egyéni
2025.08.22. 19:35
Ezek is érdekelhetik