Portugál ejtette ki a portugálokat

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 01:04
Címkék
Már csak három meccs választja el a Manchester Unitedet attól, hogy első csapatként megvédje elsőségét a Bajnokok Ligájában: az MU Cristiano Ronaldo bombájával Portóban harcolta ki az elődöntőbe jutást.

„Nem fogadom el egy Ronaldo kvalitású játékostól, hogy gólokat ajándékozzon az ellenfélnek” – mondta a hétvégén Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, arra utalva, hogy aranylabdás ásza az utóbbi időben nem csupán az ellenfél, hanem saját kapuja előtt is osztogatta a gólpasszokat.

Sir Alex van akkora nagyság, hogy Cristiano Ronaldo ne szóljon vissza neki kapásból, hanem néhány nappal később udvariasan jelezze: vette az üzenetet. A pályán, az Estádio Dragaóban, hat perc elteltével. Ugyan az alaphangot a Porto adta meg (Hulk szabadrúgását fogta Edwin van der Sar), pillanatokkal később mégis a portugál szurkolók átkozódtak, amikor egy portugál kilőtte a kapu jobb oldalát. Cristiano Ronaldo ugyanis kihasználta, hogy Fernando lemaradt róla, illetve hogy nem veszik komolyan, és 35 méterről útjára indított egy föld-levegő rakétát. Hélton tessék-lássék módon azért eldobta magát, de esélye sem volt.

Eddig állt továbbjutásra a Porto, és eddig volt igazából remény arra, hogy négy év után végre más nemzet is betörjön az angol, spanyol, olasz falba, és sorozatban negyedszer ne csupán ez a trió delegálhasson csapatot a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. A szép és a jó futball kedvelőinek persze aligha unalmas ez a dominancia, de aki komolyan veszi a nemzetközi kupaküzdelmekből a „nemzetközi” szót, alighanem más véleményen van. (Az is jelzésértékű, hogy az érintett négy esztendőben hét csapat, az Arsenal, a Chelsea, a Liverpool, a Manchester United, a Villarreal, a Barcelona és a Milan osztozott-osztozik az összesen 16 elődöntős helyen…)

Abban azért ne kételkedjünk, hogy az MU-nak (a címvédőnek!) helye van a legjobb négyben. Ezt ugyanis igazából csak akkor lehetne megtenni, ha a Porto ugyanolyan bátor, tetszetős futballal rukkol ki, mint egy hete az Old Traffordon. Csakhogy amíg ott ziccerekig (no és két gólig) jutott, itt a távoli lövések, illetve a pontrúgások utáni kalandozások jelentették a maximumot. Bruno Alves (emlékszünk még, mekkora gólpasszt adott Manchesterben Wayne Rooneynak?) mindkét műfajban megvillant, lövése és fejese is a kapu mellé szállt, az angolok által méltatott Hulk pedig egy szabadrúgásnál tovább nem jutott. A többiek meg addig sem. És ez nem is igazán az MU-védelem dicséretes működése, hanem a portóiak tehetetlensége miatt alakult így.

Eközben a saját csúcssebességétől messze lévő MU néhány meccslabdát még el is szórakozott (Ryan Giggs kapáslövését Hélton fogta, Nemanja Vidics pedig egy méterről lőtt az égbe), a továbbjutásáért azonban egy pillanatig sem kellett aggódnia. Sokan viszont aggódhatnak a BL-mítoszért, elvégre a Manchester Unitedet már csak két lépcsőfok, illetve három mérkőzés választja el attól, hogy első csapatként megvédje trónját a Bajnokok Ligájában.

Legfrissebb hírek

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
5 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
17 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
21 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
30 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
34 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
43 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
52 perce

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
53 perce
Ezek is érdekelhetik