Sokk helyett előny

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2009.04.11. 01:34
Címkék
A Hamburgot nem sokkolta az első percben bekapott gól, és 3–1-es győzelmének köszönhetően kétgólos előnyt szerzett a Manchester Cityvel szemben az UEFA-kupa negyeddöntőjében.

Huszonhat év után jutott szóhoz ismét valamelyik európai kupa negyeddöntőjében a Hamburg, aztán a kezdő sípszó után harminc másodperc alatt kétszer is középkezdést hajthatott végre. Először azért, mert megnyerte a választást, másodszor meg azért, mert ennyi idő elég volt neki egy labdaeladáshoz és egy kapott gólhoz. Marcell Jansen hosszú, ám „elmért” indításából támadott vissza a Manchester City, de hogyan! Egyérintőzés után Stephen Ireland a félpályáról indította Robinhót, a brazil megszédítette a hamburgi védelem jobb oldalát, majd az 50 méteres sprint után megérkező Ireland elé tolta a labdát, aki egyből a bal alsóba passzolt.

Egy nappal korábban láthattuk, miként tud német csapat összezuhanni hasonló kezdés után, Hamburgban meg láthattuk, hogyan húzza elő a rá jellemző erényeket. Mladen Petric fejelt, Michael Gravgaard közelről kísérletezett, Joris Mathijsen bólintott – mindezt a kilencedik percig! Ami ennél is fontosabb: a holland védő csúsztatása egyenlítést ért, bár az előző helyzeteknél brillírozó Shay Given még ekkor is bele tudott érni a labdába.

Ekkor már erősödött a gyanú, hogy a Citynek folytatódik a katasztrofális idegenbeli sorozata, és a német föld varázsereje nem segít rajta. Vendégként ugyanis az előző 19 tétmérkőzéséből mindössze egyet nyert meg a kisebbik manchesteri együttes: november 27-én az UEFA-kupa csoportkörében az ugyancsak német Schalke ellen 2–0-ra. Előtte és utána hét döntetlen, illetve tizenegy vereség volt a mérleg.

Most bekerült a tizenkettedik kudarc is, igaz, a bizonyosságra a 63. percig kellett várni. Addig ugyanis Given, a léc (Jonathan Pitroipa fejesénél), meg a szerencse (még Shaun Wright-Phillips is mentett a gólvonalon) segített a vendégeken, akkor viszont semmi. Micah Richards röplabdázókat megszégyenítő blokkal állította meg a labdát Mathijsen ollózása után, Piotr Trochowski meg könyörtelenül értékesítette a tizenegyest. A finisben még José Paolo Guerrero betalált, és az elején temetett HSV voltaképpen kényelmes előnnyel várhatja a visszavágót.

Legfrissebb hírek

Mesésen indult, de egy kicsi azért maradt benne – portré Aron Pálmarssonról

Képes Sport
1 perce

A sovány vayuu indián, akit kiszúrt Valderrama – Luis Díaz-portré

Képes Sport
14 perce

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
17 perce

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
26 perce

Gyász: elhunyt Zsengellér Zsolt

Minden más foci
30 perce

Feldhoffer Bálint negyedik a román körverseny második szakaszán

Kerékpár
40 perce

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
48 perce

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
49 perce
Ezek is érdekelhetik